Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A hideg 5 jótékony hatása a szervezetre

Amikor véget ér a nyár és beköszönt a hűvös időszak, hajlamosak vagyunk elbújni előle a fűtött, meleg szobában, a hideg zuhany helyett pedig inkább a jakuzzink kellemes forróságát választjuk. Ez persze érthető, azt azonban fontos tudni, hogy a hidegnek rengeteg jótékony hatása van szervezetünk számára. Érdemes tehát változtatni a hőmérséklettel kapcsolatos álláspontunkon az egészségünk megőrzése és a testi-lelki egyensúlyunk fenntartása érdekében. Az alábbiakban bemutatjuk ezeket az előnyöket.

1. Reggelente felébreszt

Egy hűvös reggelen semmire sem vágyunk jobban, mint egy forró zuhanyra, ha azonban szeretnénk egész nap energikusak és produktívak maradni, a hideg víz lesz a jó választás. Az első másodpercek persze kellemetlenek lesznek, ha azonban kijöttünk a fürdőszobából, még kávéra sem lesz szükségünk ahhoz, hogy teljesen magunkhoz térjünk. Ez a megoldás nem csupán reggel lehet hasznos: ha napközben úgy érezzük, hogy nincs elegendő energiánk a munkához, esetleg nem tudjuk rávenni magunkat az edzésre, ugorjunk be néhány percre a zuhany alá és máris megváltozik a véleményünk.

2. Erősíti az immunrendszert

Általában ősszel leszünk betegek, akkor hogy lehetséges ez? Először is nem a hűvös idő, hanem a vírusok okozzák a megbetegedéseke. Másrészt jó ha tudjuk, hogy a hideg vizes zuhany serkenti az immunsejtek termelését, aminek köszönhetően ellenállóbbá válhatunk, így pedig könnyebben legyőzhetjük az utunkba kerülő kórokozókat. A hideg hatására a szervezetünk magasabb fokozatra kapcsol, beindulnak az öngyógyító folyamatok, különböző gyógyhatású hormonok és enzimek szabadulnak fel, ennek köszönhetően pedig erősödik az immunrendszerünk. 

3. Javítja a vérkeringést

Hideg hatására a vérerek összehúzódnak, melegebb környezetben pedig kitágulnak. Ezért segíthet a keringési problémákon a váltott hideg és meleg vizes zuhany: forró, de még elviselhető hőmérsékletű vízzel kezdjük, majd ha átmelegedtünk, váltsunk hideg vízre. Ezt a folyamatot ismételjük meg többször egymás után, arra azonban figyeljünk, hogy mindig a hideg legyen az utolsó állomás. Ha egy kicsit kellemesebbé tennénk az élményt, a meleget biztosítsuk egy jakuzzi segítségével, majd néhány perc múlva a hideg levegőn hűtsük le a testünket.

4. Csökkenti a gyulladást

A hideg természetes gyulladáscsökkentőként is funkcionálhat. Biztosan tapasztaltuk már, hogy izomfájdalom esetén milyen kellemes érzés az érintett terület hűtése: ennek oka az, hogy a hideg bizonyos esetekben képes a gyulladás enyhítésére. Nem véletlen az sem, hogy a sportolók gyakran alkalmazzák a krioterápiát (a hidegterápia másik neve), aminek során rendkívül alacsony hőmérsékletnek teszik ki a testüket. Ezzel a módszerrel mellékhatások nélkül enyhíthető az izomfájdalom.

5. Segíti a pihentető alvást 

Egy hideg napon kellemes érzés hazatérni a fűtött lakásba, az igazán pihentető alváshoz azonban a 16-19 celsius fokos szoba az ideális. A test hőmérséklete alvás közben fokozatosan csökken, ezt pedig a hűvös környezet segíti elő: itt könnyebb az elalvás és javul az alvás minősége is. Ez alól csupán a csecsemők jelentenek kivételt: az ő szobájukban néhány fokkal magasabb hőmérséklet az ideális, de itt is érdemes vigyázni, mert a kicsik teste könnyen túlmelegedhet.

Csak néhány óvintézkedésre van szükség!

A hideg víz vagy a hűvös levegő számos pozitív hatással bír a szervezetünkre nézve, ahhoz azonban, hogy ezeket maximálisan kihasználhassuk, érdemes néhány óvintézkedést is megtennünk. Ha a szabadban tartózkodunk, sétálunk vagy sportolunk, öltözzünk fel rétegesen, hiszen nem szeretnénk a testünket túlságosan lehűteni. A hideg csökkenti a bőr faggyútermelését, így könnyen kiszáríthatja azt, ezért ne feledkezzünk meg a külső és belső hidratálásról sem. Ha ezekre az apróságokra odafigyelünk, a hidegből csupán annak jótékony hatásait fogjuk érezni.

 


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.