A nők 1895-ben nyertek Magyarországon először bebocsáttatást az egyetemekre, de csak a munkaerőpiacon kevésbé értékesnek minősített orvosi és bölcsészettudományi karokra juthattak be. A századfordulón a népesség egészén belül hiába volt a nők iskoláztatása nagyságrendileg kisebb, a felsőoktatásba a nők nagyobb előzetes tőkével érkeztek (nyelvtudás, sport), és ott végig jobb teljesítményt értek el, mint a férfihallgatók.

Gazdag anyanyelvünk külön szót is alkotott a férfiak számára fenntartott tudásra ácsingózó nőknek: ez a "kékharisnya", amely kifejezés a mai köznyelvben is leginkább a szőrös lábú feministákra utal, akiknek nincs sok esélyük a férjhezmenetelre.

A kékharisnyák azonban nemigen nyugodtak. Ahol lehetett, kihasználták annak a lehetőségét, hogy a férfiak éppen fontosabb dologgal, főleg háborúskodással vannak elfoglalva, és kitöltötték az így keletkezett űrt az egyetemi karokon. Sőt 1918 őszén elérték az egyetemi felvételükre vonatkozó korlátozások eltörlését. Ez azonban nem sokáig tartott, a Tanácsköztársaság bukását követően a különböző egyetemek a korábbinál is szigorúbb szabályozásokat vezetek be: nemcsak a zsidókra, hanem a nőkre is vonatkozott a numerus clausus, a "zárt szám". Sőt a budapesti orvostudományi egyetem határozatba hozta a "numerus nullust". Gyakorlatilag kizárta a nők felvételét. 1925-re a nőhallgatók száma a tíz évvel korábbi majd 1600-ról 11-re csökkent. A jogi karon rendes hallgatóként egészen 1946-ig nem készülhettek jogásznak. Így a nők ki voltak zárva mindazon politikai, hatalmi adminisztratív pályáról, bíróság, ügyészség, minisztériumi pozíciók, amelyek jogi végzettséghez voltak kötve. A lányok magasabb tandíjat fizettek, s ritkábban részesültek ösztöndíjban. A diploma így sok esetben a gazdag vagy jómódú családba született ambiciózusabb hölgyek privilégiuma volt. A nők jobban tanultak, mint a férfiak, mégis a diploma után a szakmai hierarchia felsőbb pozícióból intézményesen kizárták őket.

1946 volt az első év, amikor a lányok bármely szakra a fiúkkal azonos feltételekkel felvételizhettek, s "a megállapított létszámkereten belül minden korlátozás nélkül felvehetők" lettek. (1946. évi XXII. törvény). Ebben az évben nappali tagozaton 5700 lány tanult tovább, arányuk a hallgatók között 22 százalékot tett ki.

A kilencvenes években több tényező hatására folyamatosan emelkedett a nők aránya a hazai felsőoktatási intézményekben, ám az évtized végére ez a folyamat megállt, a kétezres években pedig egyértelműen stagnál. 2001-ben a főiskolán, egyetemen továbbtanulók száma megközelítette a százezret, a lányok aránya a felsőoktatásban 53,4 százalék volt. Az akadémikusok 3 százaléka, az akadémiai doktorok 10 százaléka, a kandidátusok 22 százaléka nő. Már a tudomány fellegvárainak bevételére is ott gyülekeznek a nők, a jövendő akadémiai pályafutásra felkészítő doktoriskolásoknak ma már több mint 40 százaléka lány.

Az idei felvételik után kiderült, hogy a mindkét nemnél tapasztalható létszámnövekedés az utóbbi évekkel szinte teljesen megegyező arányokat eredményezett a férfiak és a nők között. Az utóbbi években a nemek közötti arány teljesen változatlan maradt: 59 százalék nő, 41 százalék férfi.

Ez az út hova vezet?