Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Kele leszállt, ismétlem, a Kele leszállt!

Február 11-én hajnalban érkezett meg az ország első gólyája. A Somogy megyei Vörsben ezzel egy hagyomány éledt újjá, ugyanis 14 éven át ott szállt le a tavasz első hírnöke: Charlie, a vörsi gólya.

Charlie egész életében, 2011-ig a településen köszöntötte a tavaszt, azóta pedig a falu jelképévé vált: a helyiek még szobrot is állítottak emlékére. Később fiókái a közeli Tüskevár településre tértek haza, ami nem lehet véletlen: a vörsi fészek, ahol felnőttek, a Tüskevár ABC mellett áll. Oda tért most vissza Charlie egyik fiókája, aki ismét birtokba vette a családi fészket. A gólyát, ahogy az ABC-t is, Fekete István emlékére nevezték el: a Kele nevet kapta. Ugyanis Fekete István, vagy ahogy a helyiek is nevezték, a berki ember, közvetlenül a fészek mellett, a vörsi templomba járt az Úrnapi misére.

Kele, Kép: Vörs, polgármesteri hivatal

− Sokat jelent számunkra, hogy ismét hozzánk érkezett meg Magyarország első gólyája. Charlie nemcsak a jó időt hozó madarunk volt, hanem a falu részeként tekintettünk rá. Reméljük, hogy utóda, Kele is hűséges lesz hozzánk, és számára is azt jelenti majd Vörs, amit lakóinknak: az otthont, ahova mindig jó hazatérni − mondta meghatottan Farkas Dezső, Vörs alpolgármestere.

Február 11-e nemcsak Vörsre hozott gólyát: Kele érkezése után néhány órával Vassurányra is leszállt a helyi visszajáró vendég, Suri.

Fekete István, Kép: móra

Emlékszel Matula bácsira, Tutajosra, a kis cuki rókakölyökre? A Tüskevár, a Vuk sorozat mind-mind az ő tollából született. Mai napig odaragadunk a képernyő elé, ha ismétlik valamelyik tévécsatornán. Kötetei pedig gyerekkorom óta a könyvtáram ékei. Fekete István 120 éve született, 50 éve hunyt el. Nekem még az is megadatott, hogy személyesen is ismerhettem az írót…, sőt Vukot is, a rókát, akit egy televíziós barátunk fogadta be…


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.