De honnan is ered a magyar kifejezéstárban ez az elnevezés?

Egyes források szerint oda vezethető vissza, hogy régen, 100-150 évvel ezelőtt nem tudták mire vélni, ha egy gyerek inkább a bal kezét használta, úgymond azzal volt ügyesebb. Ezt abnormális dolognak tekintették, a legtöbb szülő szégyellte és ezért mindenáron arra próbálták kényszeríteni a gyermeket, hogy a jobb kezét használja. Ezzel viszont nem volt olyan ügyes, s közben a bal keze ügyessége is elsorvadt.

S, hogy miért lett az elnevezés éppen "kétbalkezes"? Mert akkortájt - és tulajdonképpen ma is - az emberek többségének a bal keze ügyetlenebb. Így, aki mindkét kezével ügyetlenné vált, az kétbalkezes lett.

Nem kell azonban agysérülés ahhoz (mint tudjuk a végtagok mozgását a két agyfélteke irányítja), hogy valakit kétbalkezesnek tituláljanak. Elég az - sajnos - ha gyengébb valamilyen képessége, adottsága. Van, akinek veleszületett "műszaki érzéke" van (általában génjeiben hordozza, valamelyik felmenőjétől), és ezért eleve szívesen foglakozik már gyerekként pl. szereléssel, vagy más kézimunkával.

Van, akinek ez az adottsága csak valahol mélyen szunnyad, és a szülők sem foglalkoznak azzal, hogy ilyen képességeit fejlesszék. Felnőttként azután hiába tűnik ki többi képességével, tudásával, mégis ráfogják, hogy "kétbalkezes", hiszen egy szöget sem tud beverni rendesen.

Egyre gyakrabban tágabb értelemben is használják a kétbalkezes jelzőt a "szellemileg ügyetlen" emberekre is. Ha valaki nem képes pl. stressz helyzetben jól megoldani egy - a tudását és szellemi képességeit igénylő - feladatot, könnyen rásütik a bélyeget.

És senki sem gondol rá, hogy ez a bélyeg mennyire égeti a lelkét - különösen ha gyermekkorában sokat szidják fizikai, vagy szellemi ügyetlensége miatt. Felnőttkorig ható, nehezen múló komplexust okoz.

Apám műszaki ember volt. Bármit meg tudott javítani, fúrt, faragott, festett, mázolt - mestereket megszégyenítő módon. Az ügyetleneket ő nem kétbalkezesnek, hanem "parizerkezűnek" hívta. Én - szerencsémre - örököltem valamit az ő műszaki érzékéből, és lány, majd felnőtt nő létemre elég sok mindent meg tudok szerelni. Öcsém sajnos viszont alig örökölt ebből valamit, gyerekként is főleg a könyveket bújta inkább. Szerelői "képessége" is csupán abból állt, hogy kifúrta a babáim száját - így könnyebb volt megetetni őket.

Apám ekkor használta rá először a megbélyegző jelzőt. Majd később is még jó néhányszor. Sokszor küzdött felnőttként is apánk által okozott komplexusaival, szerencsére sikeresen. Ám szerelésre még ma sem vállalkozik. De szerencsére ma már csak humorosan használja azt a mondatot, hogy "Inkább nem nyúlok hozzá, mert én parizerkezű vagyok!"