Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A kettő jobb, mint az egy

A koronavírus új, a korábbinál gyorsabban terjedő és fertőzőbb angliai mutációja miatt is szükség lehet arra, hogy az egyéni védelemre az eddigieknél jóval nagyobb hangsúlyt helyezzünk. A maszk viselése - ez már eddig is bebizonyosodott - hatékony lehet a járvány terjedésében, egy mostani vizsgálat pedig megállapította, hogy a dupla maszk - egy orvosi és egy szövetmaszk - viselése majdnem 100 százalékban csökkenti a fertőzés átadását az egyik személyről a másikra.

Bármelyik maszk csökkenti a koronavírus fertőzésének kockázatát, de az igazi védelmet csak az arcra szorosan simuló sebészi maszk, vagy egy sebészi maszk és egy fölötte viselt szövetmaszk együttes használata jelenti – közölte az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központ (CDC).

Megálljt parancsol a fertőzés terjedésének. Fotó: depositphotos.com

A járványügyi hatóság vizsgálatának megállapítása szerint a vírus terjedése akár 96,5 százalékkal is csökkenthető, ha mind a fertőzött, mind a nem fertőzött személy megfelelően viseli a maszkot.

Rochelle P. Walensky, a CDC. igazgatója a Fehér Ház legutóbb megtartott koronavírusos tájékoztatóján azt ajánlotta az amerikaiaknak, hogy mindenképpen „jól illeszkedő maszkot” viseljenek az arcukon, amelynek két vagy több rétege van.

Közismert, hogy a maszk viselése nagyban lecsökkenti a fertőzött emberek által kilélegzett aeroszol mennyiségét, a maszkok hatékonysága ugyanakkor meglehetősen eltérő, miután a széleik körül számos esetben szivároghat a levegő.

Az Egyesült Államokban is attól tartanak, hogy a koronavírus új, a korábbinál sokkal fertőzőképesebb variánsa is így terjed, vagyis a nem kellő szigetelés szerepet játszhat a járvány további terjedésében.

https://www.youtube.com/watch?v=DNeYfUTA11s

A CDC ezért a fokozottabb védelemre és a maszkok megfelelő használatára figyelmeztet azon új laboratóriumi kísérletek alapján, amelyeket Linsey Marr, a Virginia Egyetem aeroszol-transzmissziós szakértője és Monica Gandhi, a Kaliforniai Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó kutatója végzett.

A kísérletek során arra jutottak, hogy a legjobb védelmet a sebészi maszk felett viselt szövetmaszk jelenti. A másik megoldás az, ha a sebészi maszkot az arcra szorosan illeszkedve helyezik fel.

A CDC ehhez azt javasolja, hogy mindenki szorosan kösse meg a maszkot, vagy ha gumis megoldásról van szó, akkor szükség esetén a gumipántra kötött csomóval biztosítsa, hogy a maszk szélei mindenhol rendesen illeszkedjenek az arcra.

A kutatást végzők ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy az új megállapítások laboratóriumi kísérleteken alapulnak - melyek során háromrétegű sebészi, valamint egy szövetmaszkot használtak -, és ma még nem világos, hogy ezek az ajánlások mennyire lesznek hatékonyak a mindennapokban, hogyan teljesítenek a valóságban.

(The New York Times)


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.