Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A látásromlás hátterében magas vérnyomás is állhat

A magasvérnyomás-betegség legtöbbször tünetek nélkül, alattomosan alakul ki, és akkor derül fény a problémára, amikor már szövődmények jelentkeznek. Ilyen többek között a látásromlás, melynek hátterében előfordulhat, hogy kezeletlen hipertónia húzódik meg. Miként függ össze a kettő, és megállítható-e a látásromlás?

A homályos látás sok ember számára természetes folyamat, melyet az idő múlása, a sok TV, olvasás és monitornézés okoz. Éppen ezért a legtöbben csak legyintenek rá, és úgy gondolják, rossz esetben maximum elmennek szemészhez, és szemüveget íratnak fel. Pedig érdemes utánajárni a problémának –főleg, ha hirtelen következett be a látásromlás –, hiszen akár magasvérnyomás is állhat a probléma hátterében.

A retina károsodhat - Kép: Wikipedia

A tartósan fennálló, kezeletlen magas vérnyomás a test érhálózatát komolyan veszélyezteti, hiszen hatására az erek elvesztik rugalmasságukat, merevebbé válnak, és sérülések, sőt, akár meszesedés is kialakulhat rajtuk. Ez alól sajnos a szemben futó erek sem képeznek kivételt, melyek a hipertónia miatt kanyargósabbá, illetve egyenetlenebbé is válhatnak. Ennek következtében homályos látás, esetleg látótér-beszűkülés alakulhat ki.

A hipertenzív retinopátia a retina ereinek magasvérnyomás okozta károsodása, amely viszonylag gyakori kezeletlen hipertónia esetén. Ekkor az erek fala a tartósan magas értékek miatt megvastagodik, emiatt beszűkülnek, és ez pedig a retina vérellátását akadályozza. Érdemes pluszban megemlíteni, hogy a magas vérnyomás miatt folyadék is felhalmozódhat a retina alatt a véredény esetleges szivárgása következtében a látás még tovább romolhat!

5 tévhit a magas vérnyomásról
A magasvérnyomás-betegség a kor előrehaladtával egyre gyakrabban fordul elő, ami kezeletlenül életveszélyes szövődményekkel járhat. Bár az állapotot –akár hallomásból – mindenki ismeri, ám vannak olyan kérdések, melyek sokak számára nem egyértelműek.

Jó esetben a problémára egy lelkiismeretes szemorvos is gondol, aki szemfenék vizsgálattal, szemtükrözéssel pontos képet kaphat az ott lévő erek állapotáról. Ám ha ez a vizsgálat nem történik meg, úgy érdemes otthon megmérnie a vérnyomását, ugyanis meglehet, hogy magas értéket kap (>140/90 Hgmm), amit kezelni szükséges - mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája.

Őrizzük meg a látást, és kezeltessük hipertóniánkat

Mivel a magas vérnyomás kezeletlen esetben az évek előrehaladtával fokozatosan károsítja az érhálózatot, így súlyos látásromlást is okozhat. Éppen ezért fontos a megfelelő, személyre szabott terápia megkezdése, ami életmódváltáson (sófogyasztás mérséklése, rendszeres kardió-testmozgás, dohányzásról való leszokás) és gyógyszeres kezelésen alapul. Ezáltal nemcsak a szem védelméért teszünk sokat, hanem elkerülheti az olyan életveszélyes szövődmények kialakulása, mint például a stroke vagy a szívinfarktus!. (Forrás: Trombózisközpont)


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.