Magas vérnyomás cikkek

A magas vérnyomás tünetek nélkül is okozhat súlyos szervi károsodást
Május 17. a magas vérnyomás világnapja, amit a Hipertónia Világszervezet kezdeményezésére hoztak létre. Céljuk, az emberek tájékoztatása a szív-érrendszeri megbetegedések megelőzési lehetőségeiről, tüneteiről, illetve kezelési módjairól.

Napi egy alma az orvost távolt tartja
Egyes élelmiszerek fogyasztása jótékony hatással van a magas vérnyomásra. Ezt bizonyos jelekből eddig is sejtettük, de most egy angol kutatás tudományos bizonyítékokkal is szolgált.
Mit tehetünk a megelőzés érdekében?
A magasvérnyomás-betegség kialakulásában döntő szerepet játszik az egészségtelen életvitel. Nem is gondolnánk, hogy helytelen szokásaink elhagyásával, megváltoztatásával milyen nagymértékben járulhatunk hozzá az orvos által előírt gyógyszeres kezelés eredményességéhez.

Mitől lesz magas a vérnyomásom?
Rendszerint nem lehet kimutatni a magas vérnyomás kialakulásáért felelős fő okot, több tényező együttes hatása eredményezi a hypertonia létrejöttét. Ilyenkor eszenciális hipertóniáról beszélünk. A hypertoniások 10 %-ában azonban meghatározható az a tényező, amely felelős a tartósan magas vérnyomásért. Ezek a betegek úgynevezett szekunder vagy másodlagos hypertoniában szenvednek.

Amit a magas vérnyomásról tudnod kell!
Vérnyomásunk percről percre, napszakra jellemzően váltakozik, valamint befolyásolhatják bizonyos külső körülmények is. Hipertónia betegségről akkor beszélhetünk, ha az orvosi rendelőben, nyugalmi állapotban, három különböző alkalommal, legalább egyhetes időközzel mért vérnyomás értékének átlaga eléri, vagy meghaladja a 140 Hgmm szisztolés, vagy 90 Hgmm diasztolés értéket. A diagnózis felállításához azért van szükség többszöri mérésre, mert a vérnyomásértékek spontán módon, jelentősen ingadozhatnak.

Dolgozik a néma gyilkos
Népbetegségnek számít a hypertónia a fejlett országokban, így Magyarországon is. Világszerte egymilliárd ember szenved magas vérnyomásban, a kór évente 8 millió életet követel. Évente csaknem 5000 magyar ember halála írható a betegség számlájára. Más becslések szerint még aggasztóbb a helyzet, mivel minden 8. halálesetben játszik közre a magas vérnyomás, ezzel maga mögé utasítva a daganatos megbetegedéseket is.

Meddig leszünk még ilyen dagadtak?
Az elhízás népbetegség Magyarországon. A legfrissebb OECD-jelentés szerint a magyarok Európa legelhízottabb nemzete; a 15 év felettiek 30 százaléka elhízott, és sajnos világszinten is a negyedik helyen állunk. A kutatókból és orvosokból álló Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) az elhízás prevencióját tűzte a zászlajára, és a nemzetközi Elhízás Világnap alkalmából ismét felhívja a figyelmet a megelőzés jelentőségére. A társadalombiztosítás ráfordításait tekintve a 2012 évi OEP-adatok alapján az elhízott és túlsúlyos betegek ellátásának direkt költsége 207 milliárd forintot tett ki, ami a teljes egyészségügyi alap kiadásainak 11,6%-át és a bruttó hazai termék (GDP) 0,73%-át jelentette.

Miért éppen a só?
A magas vérnyomás kialakulása számos okra vezethető vissza, amelyek közül jónéhány döntés kérdése. Az egyik ilyen a sófogyasztás, amelynek visszaszorítására dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magasvérnyomás- és érkockázat specialistája hívta fel a figyelmet.

Most kaptál magasvérnyomás-gyógyszert? Erre figyelj!
Megijedhetnek az információktól a frissen diagnosztizált magasvérnyomás-betegek a gyógyszerektől, a gyógyszerek szedésének szabályaitól, az életmód változtatás formájától. Dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája a legfontosabb ismereteket gyűjtötte össze.

Azért a rántott csirkét még ne dob ki!
Hitted volna, hogy létezik vegán triatlonista? Érdekel, hogy mik a legújabb orvosi ismeretek a növényi alapú táplálkozásról? Fontolgatod, hogy átállsz a vegán életmódra, de nem tudod, hogy kezdj bele? Szeretnéd megelőzni a cukorbetegséget, a magas vérnyomást, vagy kigyógyulni belőle, és kíváncsi vagy, mit tehetsz magadért? Már húsmentesen élsz, és néhány új receptre vágysz? Akkor 2018. szeptember 8-9-én a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban a 22. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁLon a helyed! Az ingyenes rendezvény táplálkozási szakemberek előadásait, vegetáriánus ételkóstolókat, öko- és bio szemléletű termék-bemutatókat kínál - nem csak vegetáriánusoknak! Az esemény idei arca Kowa, aki több mint 16 éve maga is húsmentesen él.
Néma gyilkos les ránk
Népbetegség a hipertónia. A súlyos szív- és érrendszeri esetek hátterében - ami évente negyvenezer ember életét követeli idehaza - legtöbbször a magas vérnyomás, a néma gyilkosnak is nevezett krónikus betegség áll. A Magyar Kardiológusok Társasága a közelgő Szívünk Napja alkalmából (szeptember utolsó vasárnapja) arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos a rendszeres ellenőrzés, illetve hogy be kell tartani az orvos utasításait.
Kardiológia vagy valami más?
Az ödéma egy szemmel is látható duzzanat, amelyet könnyű beazonosítani az érintettnek is. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa a kivizsgálás jelentőségére hívta fel a figyelmet, hiszen akár komoly betegség is meghúzódhat a tünet mögött.
40 %-kal növeli a rákbetegek túlélési esélyeit a mozgás
Bebizonyosodott: a mozgás a daganatos betegségek kezelése alatt is jelentősen növeli a túlélés esélyeit. Dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság (ÉMOT) elnöke szerint az evidenciák egyértelműek, a szakma is nagy lelkesedéssel fogadta az eredményeket!
Magas a vérnyomásod? Így tervezz nyaralást!
Nemcsak a láblógatás ideje a nyaralás, hanem az utazás, az új ízek és az ezzel járó stressz időszaka is. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magas vérnyomás- és érkockázat specialistája szerint a magasvérnyomás-betegeknek külön is érdemes felkészülniük ezekre a hetekre.
Erősítő edzéssel is csökkenthető a magas vérnyomás?
Rezisztencia edzésnek nevezzük a szabad súlyokkal vagy ellenállással szemben végzett gyakorlatokat, amelyek nagyobb szerepet játszanak a vérnyomás csökkentésében, mint sokan gondolnák. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta az összefüggéseket ismertette.
Szívbetegségekhez vezethet az öröklötten magas koleszterinszint
Azoknak az embereknek, akiknek genetikailag magasabb a koleszterinszintje, fiatalon is nagyobb az esélyük a szívbetegségekre, mint a normál értékkel rendelkezőknek. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa az összefüggésekről és a kezelés lehetőségeiről beszélt.
Brutális következményei lehetnek a terhességi magas vérnyomásnak
A terhességi magas vérnyomást, vagy más néven preeclampsia betegséget a mai napig is sokan nem veszik komolyan, aminek hátterében valószínűleg a kevés ismeretanyag, illetve a rossz beidegződés áll. A tények tisztázásában a ratkotunde.hu dr. Angyal Géza szülész nőgyógyász főorvos segítségét kérte.
Magas a vérnyomásom? Akkor megmondom, mi van! BAJ! NAGY!
Olyan extra terhet ró a szívre és az erekre a magas vérnyomás, amely gyengítheti és rombolhatja azokat. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája a következményeket vette számba. Saját érdekedben nagyon fontos, hogy tudj minderről!
Metabolikus szindróma vagy cukorbetegség?
A metabolikus szindróma több kóros állapotot is magába foglaló betegség, mely megfelelő kezelés hiányában könnyen 2-es típusú cukorbetegséghez vezethet. Dr. Porochnavecz Mariettával, a Cukorbetegközpont diabetológusával a metabolikus szindrómáról, és annak veszélyeiről beszélgettünk.
Kerülje ezeket az élelmiszereket, ha magas a vérnyomása!
A magas vérnyomás megelőzésében jelentős szerepe van a táplálkozásnak, sőt, a már kialakult betegség kezelésében is döntő szerepű az életmód. Összegyűjtöttük a tiltólistás élelmiszereket, amelyek között bizonyára és sajnos egy-két kedvenc is lehet...!
Heti 750 perc - csak ennyi kell, hogy életben maradj
A legújabb, 17 országra kiterjedő vizsgálat igazolta az életmód orvoslás rég hangoztatott állítását, miszerint a mozgás akár életet is menthet. Dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke a felmérés eredményeit és a pontos ajánlásokat ismertette.
9 ok, amiért szükséges az érvizsgálat
Az érszűkület gyakran évekig tünetmentes, szinte észrevehetetlen folyamat, amire sokszor már csak a súlyos problémák hívják fel a figyelmet. A szakorvos szerint nagyon hasznos lehet egy egyszerű módszerrel, az arteriográfiával megvizsgáltatni az erei állapotát. Nézzük, kik a veszélyeztetettek?
Az élet sója és borsa
A 13. századig a só szinte luxuscikknek számított, melynek ára folyamatosan emelkedett. Volt idő, amikor még a levesbe való só ára is megfizethetetlen volt a nép számára. Ezért már a korai évszázadokban is törekedtek arra, hogy a sót más – megfizethetőbbnek vélt – ízesítőkkel váltsák ki, melynek lehetőségét a friss és a szárított fűszernövények alkalmazásában lelték fel.
Amin lehet, azon kell is változtatni
A szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőit 2 fő csoportra lehet osztani: a megváltoztathatatlan és a megváltoztatható tényezőkre. A jó hír, hogy rengeteget tehetünk a saját egészségünkért! Ezeket ismerteti Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke.
Spontán vetélés, minden kismama rémálma - Mi az oka?
Hazánkban sajnos minden negyedik terhesség vetéléssel ér véget. Vajon mi lehet a spontán vetélések oka, és tehetünk-e valamit ellene? Szakember siet a kismamák segítségére...
Lassíts, hogy tovább élj!
Túlhajszoltság, állandó készenléti állapot, időhiány és egyre nehezebben viselhető feszültség? A menedzserbetegség kiváltó okai nemcsak a közép- és felsővezetőket érintik, a népesség jelentős része is küzd velük. A tünetek jellemzően a pihenés, regenerálódás hiánya miatt jelentkeznek. A legtöbben azonban nem tesznek ellene semmit, pedig a krónikus stressz fokozottan igénybe veszi a szervezetünket, immunrendszerünket, ezzel megágyazva a különböző megbetegedéseknek. De pontosan honnan tudhatjuk, hogy menedzserbetegségről van szó, vagy esetleg még pihenéssel is orvosolhatók a problémáink?
Mit gondolsz, ihatsz-e sört, ha magas a vérnyomásod?
Csábító lehet egy-egy pohár bor, egy-egy hűvös koktél, sokan a hideg sört szinte víz helyett isszák a nagy melegben. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat specialistája az alkohol és a magas vérnyomás kapcsolatát elemezte.
Mitől alakul ki az ödéma, és hogyan kezelhető?
A vizes, dagadt, ödémás láb egyik lehetséges oka a szívelégtelenség. Hogyan alakul ki, és hogyan kezelhető, erről szakembert kérdeztünk.
6 ok, amikor szükséges a kardiológiai kivizsgálás
Jól beazonosítható az a 6 életmódbeli rizikófaktor, amely a négy legelterjedtebb krónikus betegség hátterében állhat - állítja az Egészségügyi Világszervezet. A veszélyeztetettek kivizsgálásának döntő jelentőségére hívta fel a figyelmet a szakember.
Változókorban a csendes infarktus végzetes lehet
A hormonális változások miatt, a változókor után a betegségek kockázata magasabb nők körében. A hölgyeket elsősorban az infarktus „csendes”, gyakran minden előjel nélküli, tünetmentesen lezajló formája érinti, mely az esetek többségében végzetes kimenetelű.
Vigyázat! A szédülés, kettős látás stroke-ot is jelezhet!
Hazánkban évente megközelítőleg 40-50 ezer embert érintő szélütésnek általában vannak bizonyos előjelei, illetve ismerjük azokat a betegségeket is, amelyek megnövelik a kialakulásának a kockázatát. Erről kérdeztük dr. Kapocsi Judit tanárnőt, a Kardioközpont magas vérnyomás specialistáját.
Miért veszélyes a polcról leemelt szemüveg?
Te is instant szemüveget használsz? Jó, ha tudod, hogy a bevásárlóközpontok polcairól választott szemüveg nem csak azért veszélyes, mert nem személyre szabott, de azért is, mert így kimarad a szemészeti szűrések számos fontos eleme a vásárlók életéből. A szűrésekkel akár a vakság is megelőzhető!
Ingadozó vérnyomás: irány az orvos?
A vérnyomást számtalan tényező befolyásolja, többek között a mozgás, a stressz, sőt, még az időjárás is, ezért a vérnyomás bizonyos mértékű ingadozása természetes folyamat. De hogy mikortól számít kórosnak, azt dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája válaszolja meg.
Ezek a furcsa tünetek már vérnyomás problémára utalnak
Egy bizonyos kor után egyre több embernél emelkedhetnek meg a vérnyomás értékei, bár a legtöbben önellenőrzés és panaszok hiányában nem fordulnak idejében szakemberhez. Ám vannak olyan tünetek, amikor nem árt a mihamarabbi konzultáció az orvosunkkal. Már soroljuk is!
Javasolt edzésformák magas vérnyomás esetén
A hipertonia megelőzésének és rehabilitációjának egyik kulcsa a testmozgás. De aki ilyen betegségben szenved, milyen mozgásformákat válasszon és mire érdemes fokozottan odafigyelnie sportolás közben? Szakember válaszol.
Nyáron sem alszik a néma gyilkos!
Ezzel a névvel illetik a magas vérnyomást! Sokan, amikor meghallják, hogy valaki hipertóniás, legyintenek, hogy szegény már öreg! De ez nagy hiba, mert e betegség nemcsak az időseket érintheti! Sőt!
Súlyos betegséget is jelezhet a fejfájás!
A fejfájás gyakori vendég a tavasz közeledtével. Ez ellen nem igazán lehet tenni semmit, de azt azért jó tudni, hogy valóban csak a frontok okolhatóak-e a fájdalomért. A háttérben ugyanis sokkal súlyosabb gond, a néma gyilkos is állhat. A témában dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája van a segítségünkre.
Mennyi alkoholt ihat, akinek magas a vérnyomása?
Az ünnepek, főleg az év végiek sokszor nem csak a családról és a jó ételekről, hanem a finom italokról is szólnak. Az alkoholt azonban óvatosan kell kezelni, hiszen nagyobb mennyiségben nem csak az ítélőképességet, hanem a májat és az ereket is tönkre teheti. Akinek magas a vérnyomása, az különösen legyen óvatos, ha italozásról van szó.
Kinek veszélyes a fogamzásgátló szedése?
A fogamzásgátlók szedése veszélyeket is rejthet, hiszen egyes esetekben a szedésük nem javasolt, mivel komoly gondokat is okozhatnak, köztük trombózist, vagy magasvérnyomást. A témában dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati központ szülész-nőgyógyásza van a segítségünkre.
Vigyázat! Magas vérnyomást okoz az álmatlanság!
A magas vérnyomás kezelésének legfőbb célja az olyan súlyos következmények megelőzése, mint a szívinfarktus és a stroke. Az alvás minősége és a vérnyomás közti összefüggésekről beszél a szakember.
Nemcsak a házasságát, de az egészségét is tönkreteheti a horkolás
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás az egész szervezet működésére pozitív hatást gyakorol, így a horkolással nemcsak a párját üldözheti el ágyából, hanem megnöveli bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája az alvási apnoe és a hipertónia közti összefüggésre hívja fel a figyelmet.
Ezért megy fel az egyetemistákban a pumpa
A magas vérnyomás nem csak az idősek betegsége, ahogy azt sokan gondolják. Már az egyetemistáknál is gyakran előfordul, hogy a nagy nyomás és a fokozott stressz miatt az vérnyomásértékek könnyen megemelkedhetnek.Jó lesz figyelni rá!
Túrótorta - magas vérnyomásra
Akik magas vérnyomással küzdenek, azoknak a kalciumban gazdag tejtermékek és az ezekből készült ételek nagyon ajánlottak. Nekik sütöttük ki ezt a finom zabpelyhes túrótortát.
Ne legyints a fehérköpeny-szindrómára!
Gyakran hallani az úgynevezett fehérköpeny-szindrómáról, amikor egy orvosi rendelőben hirtelen valakinek magas lesz a vérnyomása, míg otthon minden visszaáll a normál értékekre. Bár a legtöbben ekkor megnyugodnak, miszerint a túlzott stressz okozza az emelkedést, azonban a kutatók óvatosságra intenek. Dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistájától megtudhatjuk, hogy vajon mi a teendő ilyen esetekben?
Íme a tünetek, hogy túlkezeled a magas vérnyomásod
A magasvérnyomás kezelése igen nagy jelentőséggel bír a későbbi szövődmények elkerülése érdekében, ám nem árt tudni, hogy bizony olykor túlkezelés is felléphet. A rendszeres ellenőrzésre, valamint a gyógyszerek dózisának helyes megválasztására hívja fel a figyelmet a szakember.
Az első figyelmeztetés már halálos is lehet
A csendes gyilkosként emlegetett magas vérnyomás bár népbetegségnek számít, sokan mégsem veszik eléggé komolyan. Sajnos a legtöbben már a súlyosabb tünetek megjelenésekor fordulnak orvoshoz, így az sem ritka, amikor az első figyelmeztető jel már maga a stroke.
Memóriagondok? Lehet, hogy magas a vérnyomásod!
Olykor mindenkivel megesik, hogy nem jut eszébe egy név, egy telefonszám, illetve az, hogy hová is tette a kocsi kulcsot. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája szerint, ha ez túl gyakran megismétlődik, akkor könnyen lehet, hogy memóriagondjai hátterében magas vérnyomás áll.
Duzzadt boka, sikertelen fogyókúra? Ugyanaz lehet az oka!
Nyáron gyakori panasz, hogy estére puffadtak, fájnak, duzzadtak a bokák, a napközben viselt zokni, vagy cipő nyomot hagy a bőrön. A tünetek kapcsán a legtöbbször visszér-, vagy szívbetegségre, esetleg magas vérnyomásra gondolnak, pedig a tüneteket gyakran pajzsmirigy alulműködés okozza.