Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vigyázat! A szédülés, kettős látás stroke-ot is jelezhet!

Hazánkban évente megközelítőleg 40-50 ezer embert érintő szélütésnek általában vannak bizonyos előjelei, illetve ismerjük azokat a betegségeket is, amelyek megnövelik a kialakulásának a kockázatát. Erről kérdeztük dr. Kapocsi Judit tanárnőt, a Kardioközpont magas vérnyomás specialistáját.

A stroke, illetve az átmeneti agyi keringészavar (TIA) tünetei nagyon hasonlók

Ha valaki szédül, kettős látása van, erős fejfájásra panaszkodik, nehezített a beszéde, csökken az izomereje, vagy féloldali gyengeséget, esetleg bénulást tapasztal, elképzelhető, hogy stroke-ot szenvedett, amely azonnali orvosi ellátást igényel. Lehetséges azonban, hogy nem stroke, hanem TIA (átmeneti agyi vérkeringészavar) áll a panaszok hátterében.

Kép: Pixabay

A két betegség könnyen összetéveszthető, mert a tünetek nagyon hasonlítanak egymáshoz. A hasonlóság mellett azonban a két állapot között jelentős különbség is van. Ez annyit jelent, hogy míg stroke-nál nem múlnak el, addig a TIA esetében viszonylag rövid időn, legtöbbször 24-72 órán belül teljesen megszűnnek a panaszok. Amikor az ijesztő tünet együttes elmúlik, akkor a beteg rendszerint megnyugszik. Ezeket a tüneteket azonban semmiképpen sem szabad elbagatellizálni! Fontos kivizsgálni, hogy mi is okozta a problémát, ugyanis a TIA-t nem ritkán stroke követi, így a megelőzés kiemelt jelentőséggel bír. Egy friss kutatás szerint ugyanis a TIA-n átesett betegek 10-15 százalékánál 3 hónapon belül szélütés következik be.

A stroke tünetei
Nem vesszük komolyan, vagy nem is gondoljuk, hogy az előjelek a stroke-ra utalnak, amely ma már a harmadik leggyakoribb haláloknak számít a világon. Ezért fontos hogy tisztában legyünk a tünetekkel, és ha a szélütésnek csak a gyanúja is felmerül, azonnal hívjunk mentőt.

Mi áll a háttérben?

A stroke és a TIA hátterében is a leggyakrabban az agyat vérrel ellátó erek szűkülete, meszesedése, vérrögösödése áll, amely miatt a vér nem tud szabadon áramolni. A stroke esetében az agy egyes részének/részeinek a vérellátása megszűnik. Ilyenkor egy érfalról leszakadó vagy egy szívből kiinduló rögöcske megakadályozza az agyi erekben a szabad véráramlást. Ennek agyi infarktus, illetve agyvérzés a következménye. TIA (átmeneti iszkémiás roham /transiens ischaemiás attack) esetében azonban a zavar átmeneti, a keringés nem szűnik meg véglegesen, és egy idő múltán ismét megfelelővé válik.

Magas vérnyomás, mint fő rizikófaktor

„Mindkét esetben komoly rizikófaktornak számít a magas vérnyomás. Ennek oka, hogy a hipertónia apró sérüléseket hoz létre az erek belsejében, majd egy idő után egyenetlenségek alakulnak ki, és meszesedés jön lére. Ez azonban egy ördögi kör, ugyanis az meszesedés miatti érszűkület hatására a vérkeringési sebessége még inkább fokozódik, ami újabb sérüléseket eredményez, ami kiválthatja a vérlemezkék összecsapódását, és vérrögök keletkezhetnek. Ezek a rögök rossz esetben leszakadhatnak, majd a véráramba kerülhetnek, és az agyi erekben elzáródást okozhatnak”- mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Kardioközpont magas vérnyomás specialistája.

Fontosabb az éjszakai vérnyomásmérés, mint gondoltuk!
Már rég ismert tény, miszerint a magas vérnyomás jelentősen megnöveli a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Hogy tisztába kerüljünk értékeinkkel, annak, ám a szakemberek szerint ennek vannak hiányosságai.

Rendszeres orvosi ellenőrzéssel elkerülhető a TIA és a stroke

Látható tehát, hogy mind a TIA, mind stroke elkerülése érdekében nagyon fontos a rendszeres szakorvosi ellenőrzés. Ennek során az embólia forrásának kutatására, az érelmeszesedés, valamint a szív állapotának a vizsgálatára, az alvadási zavarok kizárására, illetve a vérnyomás –akár gyógyszeres- csökkentésére helyezik a hangsúlyt. Éppen ezért, ha valaki a fent részletezett tüneteket észleli magán, tehát szédül, kettős látása van, erősen fáj a feje, izom gyengeséget érez, nehezített a beszéde, vagy féloldali gyengeséget esetleg bénulást tapasztal, ne késlekedjen! Amennyiben idejében szakszerű kivizsgálásban, illetve kezelésben részesül, azzal elkerülheti a maradandó egészségkárosodást illetve az esetlegesen végzetes kimenetelű állapotokat is megelőzheti.

Forrás: Kardioközpont

 

 

 

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.