Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vigyázat! Magas vérnyomást okoz az álmatlanság!

A magas vérnyomás kezelésének legfőbb célja az olyan súlyos következmények megelőzése, mint a szívinfarktus és a stroke.  Az alvás minősége és a vérnyomás közti összefüggésekről beszél a szakember.

Súlyos probléma

A Mayo Klinika kutatásai szerint az álmatlanság, illetve a nem kielégítő alvás határozottan magasabb éjszakai vérnyomásértékeket okoz. Azért is érdemes foglalkozni ezzel a jelenséggel, mert a Centers for Disease Controll and Prevention nevű amerikai szervezet szerint a nem megfelelő alvás már népegészségügyi méretű probléma.

Kép: Pixabay

A klinika kutatói 19-36 év közti, normál súlyú, egészséges pácienseket vizsgáltak 16 napig. A 4 napos felvezetés után 9 napig részben csökkent alvásmennyiséget (4 órát), részben elég alvást (9 órát) engedélyeztek nekik. Ezek után 3 napig tartott a levezető fázis. Mindeközben végig kontrollálták a vérnyomásukat. Az eredmények szerint, míg a kielégítő alvás alatt az átlagos érték 105/57 Hgmm volt, addig a megzavart fázisban 115/64 Hgmm. Ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy míg normál esetben a vérnyomás éjszaka lecsökken, addig a zavart alvás esetében alig következik be csökkenés. Ugyanez igaz a pulzusra is. A nem kielégítő alvás ráadásul más problémákat is okoz. Azok, akik nem alszanak eleget (megfelelő minőségben), jóval nagyobb eséllyel néznek szembe a cukorbetegséggel, az elhízással, a depresszióval, bizonyos daganatos betegségekkel, valamint romlik az életminőségük és a teljesítményük

Tippek a kielégítő alváshoz

1. Estére csökkentsük a fénymennyiséget, hogy ezzel előkészítsük a szervezetet az alvás időszakára.

2. Ha lehet, tartsuk alacsonyan a hőmérsékletet a hálószobában, ez éjszaka optimálisan 18-19°C.

3. Gondosan válasszuk meg a takarót és a párnát, gyakran cseréljünk ágyneműt.

4. Csendesítsünk le mindent magunk körül, zajban nem lehet kielégítően aludni.

5. Kapcsoljuk ki az elektromos berendezéseket a hálószobában, a retina fényreceptorai ugyanis jeleket küldenek az agynak, így megzavarva az alvás ritmusát.

Miért kell kezelni a magas vérnyomást?

A magas vérnyomást feltétlenül kezelni kell, a komoly szövődmények elkerülése végett. Mindazonáltal a betegeknek ajánlatos a gyógyszereken kívül az orvos életmódra vonatkozó tanácsait is elfogadnia és betartania – hangsúlyozza dr. Marton Anna, az Oxygen Medical kardiológusa. – Az életmódnak ugyanis önmagában is megelőző vagy akár gyógyító hatása van. Kutatások és napi tapasztalatok is bizonyítják, hogy túlsúly esetén a testsúlycsökkentés, a sóbevitel optimalizálása és a rendszeres fizikai aktivitás fokozása jelentős vérnyomáscsökkenést eredményez. Azt is egyre több adat bizonyítja, hogy az alkoholfogyasztás mérséklése és a dohányzás elhagyása kedvezően hat a vérnyomás értékeire.

Szélsőséges diéták helyett javasolt a sokoldalú, kiegyensúlyozott, de zsírban, olajban, cukrokban, szénhidrátokban szegény étrend. Ugyanakkor ajánlott a rendszeres zöldség, gyümölcs, hal és sovány (fehér és vörös) húsok, mérséklet mennyiségben teljes kiőrlésű gabonatermékek, diófélék fogyasztása.

Magasvérnyomással csak óvatosan nyúljon a pohárhoz!
A gyógyszeres kezelés mellett sokan próbálják a vérnyomásukat életmódváltással csökkenteni, melybe akár egy kis alkohol fogyasztása is belefér. Sok esetben nem hogy nem árt, de még mérsékelheti is a vérnyomást, ha az ember iszik egy keveset.

A nem gyógyszeres kezelési formák közül a túlsúly esetén alkalmazott testsúlycsökkentés a leghatékonyabb: már 3 kg-s súlycsökkenés szignifikánsan csökkenti nemcsak a vérnyomást, de a kóros vérzsír-, vércukor- és húgysav szintet is. Például 10 kg fogyás a szisztolés vérnyomásértéket 5–15 Hgmm-rel mérsékli. A rendszeres, heti minimum 3x1 órás vagy napi minimum 30 perces testmozgás pedig 3 hónap után olyan sportadaptációs mechanizmusokat indít el a szervezetünkben, mely szintén igen kedvező hatással úgy a vérnyomásértékekre, mint a többi anyagcsere eltérésre.

Ugyanakkor nemcsak a stressz és alvásmegvonás hat a vérnyomásunkra, szív- és érrendszeri szövődményekre, hanem a vérnyomás optimalizálása önmagában is pihentetőbb alvást, javuló stressz toleranciát, általánosságban nyugodtabb habitust eredményez.

A legfontosabb teendő azonban a kardiológus felkeresése, aki a megfelelő kivizsgálás után személyre szabottan megállapítja, pontosan milyen életmódbeli és terápiás lépésekre, esetleges speciális körültekintésre van szükség a vérnyomás rendezéséhez és a lehetséges  következményes betegségek kivédéséhez.

 

 

 

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.