Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A legjobb bőrfiatalító

A kor előrehaladtával életmódunk egyre inkább nyomot hagy külsőnkön is. Az apróbb ráncok, a szárazabb bőr mind az idő múlásának figyelmeztető jelei. A különböző fiatalító kozmetikai beavakozások és arcápolók mellett azonban gyakran elfelejtkezünk arról, hogy már egy kis odafigyeléssel is sokat tehetnénk azért, hogy bőrünk üdeségét megőrizzük. Ehhez nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék fogyasztás. 


Ahhoz, hogy jobban megértsük a rendszeres folyadékfogyasztás jelentőségét, először is tudnunk kell, hogy testünk közel 70 százaléka víz. –magyarázza dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológus orvosa. Egy nap folyamán a lélegzettel, izzadás során és a vizelettel is jelentős mennyiségű –2-3 liter- folyadékot veszítünk. Különösen nyári melegben, ha a vízvesztés nagy, de az utánpótlás elmarad, a vér és a többi szövet víztartalma csökken. A nagyfokú vízvesztés komoly egészségi problémákat okozhat, de a folyadékpótlás elmulasztását akkor is megérzi szervezetünk, ha súlyosabb tünetek nem jelentkeznek.

Hidratálás kívül-belül
Bőrünk fiatalos kinézetét a kollagén rostok biztosítják. Ahhoz, hogy bőrünket feszes, fiatalos külsejűvé tegyék, nedvességre van szükségük. A kor előrehaladtával a kollagéntermelés természetes módon csökken, mely ráncok megjelenéséhez vezet. Nem mindegy azonban, hogy ez mennyi idő alatt, illetve milyen mértékben következik be. A bőrfiatalító krémek egyik fontos tulajdonsága, hogy nem csak hidratálják a bőrt, de a kollagén termelést is serkentik. Ahhoz, hogy a krémek hatékonyságukat maximálisan kifejthessék elengedhetetlenül fontos, hogy az elvesztett nedvesség pótlásáról belsőleg is gondoskodjunk, megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztásával.

Mit igyunk?
A felnőttek többsége a napot egy csésze kávéval indítja. A koffein nem csak élénkít, de az anyagcsere fokozása által vízhajtó tulajdonsággal is rendelkezik. A rendszeresen kávézók számára tehát még lényegesebb, hogy sok folyadékot fogyasszanak. A cukrozott üdítők sem jelentenek jó megoldást, hiszen valójában csak tovább fokozzák a szomjúságérzetet.
A legjobb választást természetesen az ásványvíz jelenti, mely nem csak kiváltó szomjoltó, de a benne található összetevők segítségével az ásványi anyagok pótlásáról is gondoskodhatunk. Ha reggel mégsem ezzel szeretnénk indítani a napot, jó választás lehet egy pohár frissen facsart gyümölcslé, vagy antioxidánsokban gazdag zöldtea elfogyasztása. Napközben fogyasszunk ásványvizet, az ebédet pedig egy tányér levessel kezdjük. Két étkezés közt magas nedvességtartalmú gyümölcsök fogyasztásával is pótolhatjuk az elvesztett nedvességet. A nyári időszakban bőségesen válogathatunk, ízlésünknek megfelelően gyümölcssalátát, vagy turmixot is készíthetünk. A nedvesség pótlására elsősorban magas víztartalmú gyümölcsöket és zöldségeket válasszunk. Ez okból fogyasszunk rendszeresen epret, sárga-és görögdinnyét, almát, áfonyát. A zöldségek közül különösen magas víztartalmú a saláta, a sárgarépa és a spenót.

www.oxygenmedical.hu

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.