1940-ben, amikor a németek megszállták Norvégiát, a világos bőrű és szőke hajú nők hazáját, hamar megszületett a tökéletes bébi programjának gondolata. Ezek a csecsemők lettek volna az árja új elitje, a tökéletes emberpéldányok.
A megszállt Norvégiában a párválasztás ugyan szabad volt, de ha egy norvég nő német férfivel kötötte össze az életét, és teherbe esett, különleges kiváltságokat élvezhetett: az élelmezéstől az ingyenes babaszállításig sokfélét, és a saját társadalmukból kivetett anyák ún. Lebensborn otthonokban élhettek gyermekeikkel. Itt a kicsik nevük helyett számot kaptak, és az intézet munkatársai rendszeres feljegyzéseket vezettek a gyerekek fejlődéséről.
Amikor a háború véget ért, a norvég kormány nők ezreit deportálta, vagy árulóként, táborokba internálta. Az apák visszatértek Németországba, vagy a fronton estek el. A gyerekek pedig magukra maradtak, árván és egy életre megbélyegezetten.
Paul például négyéves volt csupán, amikor elmegyógyintézetbe zárták. A háború után a szülei elhagyták őt, így került az intézetbe húsz társával együtt. Egyikük sem volt értelmi fogyatékos.
Harriet, aki szintén Lebensborn-babaként született, kilencéves volt, amikor egyszer részeg falubeliek horogkeresztet rajzoltak a homlokára. "Smirglivel dörzsöltem utána a bőröm, hogy megszabaduljak tőle."- mesélte a Daily Telegraphnak a ma már nagymamakorú asszony.
A megaláztatásból azoknak is kijutott, akik édesanyjukkal maradhattak. Gerd, "a 2620-as számú Lebensborn" azért került szörnyű helyzetbe, mert édesanyja később egy volt ellenállóhoz ment hozzá, aki gyűlölte őt.
Kevesen tudják, de az ABBA énekesnője, Anni-Frid Lyngstad édesanyja is azért menekült szülőföldjéről Svédországba, mert sok-sok norvég nőhöz hasonlóan ő is közeli kapcsolatba került egy német katonával, aki mint a megszálló erők tagja tartózkodott Norvégiában.
Ma körülbelül 10 -12 000 Lebensborn-utód él a társadalom peremén. Tavaly fejenként kétezer fontot fizetett a norvég állam ezeknek az embereknek, kárpótlásul az elszenvedett sérelmekért. Az egyszeri összeg jelképnek is kevés, nem szólva arról, hogy a kitaszítottság nem szüntethető meg állami gesztussal...
D.D.L.
