Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A legújabb csodaóra ezredmásodperceket is mutat

A világ legrangosabb órakiállításán, Baselban mutatták be a TAG Heuer cég legújabb csodaóráját. A bemutatót százezer számra követték a facebook-on az órákért rajongó érdeklődők, akik már hetek óta izgatottan várták a nagy hírverés után mivel rukkol elő a cég. 


A TAG Heuer MIKROTIMER Flying 1000 Concept kronográf az első értékelések szerint megérte a várakozást: az óra ezredmásodpercnyi pontossággal képes mérni az időt. Erre még nem volt példa mechanikus óránál. A szerkezet legkisebb mutatója (a kis számlapon) egy másodperc alatt tízszer fordul körbe! A századmásodperceket a nagy számlap egyik külső ívén lévő skáláról lehet leolvasni. Vagyis egyetlen szempillantás alatt, különösebb erőfeszítés nélkül mérhető az idő ezredmásodpercnyi pontossággal. Annyi biztos, hogy valóságos csodáról van szó, a technikai részletek is rövidesen napvilágot látnak

Úgy tűnik, Jean Christophe Babin, a TAG Heuer vezérigazgatója nem túlzott, amikor télen Genfben azt mondta, az új koncepció óra technológiai jelentősége körülbelül akkora az óraiparban, mint az űrkutatásban a Marsra szállásé. Akkor egy olyan órát mutatott be, amely a századmásodperceket méri. Arra mondta, hogy annak a jelentősége akkora, mint a Holdra szállásé volt.
És a Mars után új égitestek következnek.

részletek:

http://toronyoralanccal.blog.hu/2011/03/24/ime_a_csoda_tag_heuer_mikrotimer_flying_1000_concept_kronograf címen

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.