Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A londoniak szerint is helye van az elitben a PTE-nek!

Nyilvánosságra hozta legfrissebb egyetemi rangsorát a londoni Quacquarelli Symonds cég. A világ legjobb felsőoktatási intézményeit rangsoroló listára tavalyhoz hasonlóan ezúttal is felkerült a Pécsi Tudományegyetem, a 751-800. helyre sorolva, az ötödik legjobb magyar egyetemként - kaptuk Pécsről az információt. 

A Quacquarelli Symonds (QS) szakemberei hat szempont alapján rangsorolják az egyetemeket, többek közt a hallgatók aránya,

Pécsi egyetemisták a Széchenyi téren, Kép: PTE

a külföldi hallgatók és oktatók száma, a munkaadók véleménye, az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakorisága és az akadémiai szféra megítélése alapján. Mintegy négyezer egyetemet vizsgálnak, több mint 12 millió dokumentum és adat alapján. A négyezer intézményből végül „csak” a legjobb 980-at rangsorolják.

Berke Gyula, a Pécsi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese szerint megtisztelő és felemelő az elismerés.

- Az is pozitívum, hogy a tavalyi QS-rangsorhoz képest egy helyet javítottunk a magyar egyetemek között. Ugyanakkor vannak még fejlődési, kitörési lehetőségeink! Az továbbra is jelentős hátrányt jelent egyetemünknek, hogy a művészeti eredmények, teljesítmények nem kellő súllyal esnek latba a legtöbb nemzetközi rangsor esetében. -

A Pécsi Tudományegyetemen majd négyezer külföldi hallgatót oktatnak. A diákok több, mint száz országából érkeztek a Pécsre.

Madagaszkár pacsirtája nyert Pécsett
Mino Rabenjafimanantsoa lett a PTE hangja! A Pécsi Egyetemi Napok nulladik napján rendezett tehetségkutató döntőjét óriási érdeklődés kísérte. A helyi egyetemi hallgatói önkormányzat az intézmény fennállásának 650. évfordulóját köszöntötte ezzel a programmal is.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.