Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Magyar Fürdőkultúra Napja Budapesten-éjszakai programokkal

Félárú jegyekkel, három kiemelt helyszínen pedig éjszakai nyitva tartással és programokkal várják a vendégeket a budapesti fürdők október 9-én, szombaton, a Magyar Fürdőkultúra Napján. 


Szombaton napközben egységesen féláron lehet fürdőzni a budapesti fürdőkben (Dagály, Dandár, Gellért, Király, Lukács, Rudas, Széchenyi, Csillaghegyi).

Vetítések

Napközben a Magyar fürdőkultúra érdekességeiről tart vetítéssel kísért előadást Dr. Kiss Ferenc üzemeltetési igazgató: a Gellért fürdőben 10 órakor, a Rudas fürdőben 13 órakor, a Lukács fürdőben 16 órakor.

Egész nap folyamatos vetítés lesz a három kiemelt fürdőben (Rudas, Gellért, Lukács), a különleges fotókon megismerhetjük a fürdőkultúra történetét képeslapokon és a fürdőruha történelmet a Magyar Fürdőszövetség képes összefoglalóiból.

Sportbemutatók

Sportkedvelőknek érdemes megnézni a Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség hullámlovas bemutatóját a Gellért fürdő kültéri hullám medencéjénél (időpontok: 13, 14 és 15 óra).


Szórakoztató programok

Három kiemelt fürdő: a Gellért, a Lukács és a Rudas 21.00 – 03.00 óra között változatos programokkal várja a vendégeket egy hangulatos éjszakai fürdőzésre. Ahány fürdő, annyi korszak, stílus és hangulat. A három gyógyfürdő mindegyikében egy közös jeggyel lehet megmártózni este, az ára: 2500 Ft.

Mindegyik helyszínen büfék kínálnak inni- és harapnivalót a vendégeknek.

Rudas Fürdő

Török est
A török Fürdő programja képzeletbeli utazást kínál távoli tájakra. Éjszaka többször is keleti zene csendül föl, miközben hastáncosok és orientális táncosok szórakoztatják a gőzölgő medencékben ücsörgő vendégeket. Lehet vízipipázni, teaházban beszélgetni és gyros-t enni.


Gellért Fürdő:
Zenés est
A Gellért aulájában, a szecessziós kupolák alatt a szecesszió és a romantika korszakából csendül föl muzsika. A 20-30 perces mini koncertekben a Halastó Kulturális Egyesület működik közre. Hallhatunk még vérpezsdítő bossa novát és swinget, valamint jazz zenét is. A pezsgőmedencénél különleges fényfestés teszi még hangulatosabbá az éjszakai fürdőzést. Ezen az éjszakán kivételesen mindkét nem számára nyitva áll a férfi és női termálfürdő.


Lukács Fürdő

Kulturális est
Aki kedveli a kulturális csemegéket, látogasson el a Lukácsba. Föllép a Play_Grund Improvizációs Műhely rögtönzött előadásokkal: színészeik a közönség által megadott témákra improvizálnak. Meg lehet tekinteni a fürdő ismert törzsvendégeinek arcképcsarnokát, valamint “a Lukács festőjének” is nevezett Breznay Pál festőművész képeit.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.