A szülők, pedagógusok és diáktársak felelős magatartása akkor érvényesül a megfélemlítéssel kapcsolatos esetek megoldásában, ha a társadalom egésze kiáll a megfélemlítés elleni küzdelem mellett – hangsúlyozta Aranyosné dr. Börcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság főigazgatója.
Kép:IKSZ
A konferencia középpontjában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával megvalósult Megfélemlítés Elleni Program 2014/15-ös tanévben két fővárosi iskolában elért eredményei, a tapasztalatok és a levonható tanulságok álltak.
A pilot felmérésben összesen 704 diák, 75 pedagógus és 1200 szülő vett részt. Az eredmények alapján mindhárom célcsoport tájékozatlan a témában, az eseteket jelentőségükhöz képest bagatellizálják, az alkalmazott módszerek pedig sekélyesek. A szülők védettebbnek hiszik gyermeküket a valóságosnál. A szülők szerint gyermekük legtöbbször csak egy közösségi oldalon rendelkezik profillal, míg a gyerekek többsége, bevallása szerint 2-3 oldalra is regisztrált, amelyek ellenőrizetlenek maradnak. A gyermekek közül arányaiban több áldozat található az általános, mint a középiskolások között, a bevallott esetek, megfélemlítő üzenetek még legtöbbje egy-egy személytől és nem baráti társaságtól érkezik. Az idősebbek kritikusabban tekintenek a kényes helyzetekre, közöttük nagyobb jelentősége van a baráti társaságnak, és nagyobb súlyú bántalmazással összefüggő eseteket vallottak be, amelynek áldozatul estek, mint az általános iskolások. Az online megfélemlítési formák nemcsak, hogy elfogadottabbak a baráti körben, de itt jobban érvényesül a kortárscsoport húzóereje is, valamint a „deviáns mag” is jelen van.
A felmérés szerint figyelemre méltó eltérés mutatkozik a tanárok és a diákok véleményében arról, hogy megfélemlítés, bántalmazás esetén szankciót szab ki az iskola: a diákok 38,2%-a szerint választja az iskolavezetés az elkövető diák megbüntetését, míg a pedagógusoknak csak 4,0%-a vallotta, hogy ezt a megoldást alkalmazná. Fontos tudatosítani az iskolaközösségben és a diákokban, hogy a pedagógus által alkalmazott megoldás alapvetően nem szankcionáló-megtorló, hanem konstruktív-megelőző célzatú. A diákoknak szóló felvilágosító, illetve mentorprogramoknak tehát a kompetens személytől való segítségkérést, valamint a más segítő személyekkel való kooperációt is tanítani kell.
Hat tévhit és a tények:
1. Tévhit: „A megfélemlítés része a gyerek életének.”
Tény: NE keverjük össze az egyszeri veszekedéssel, vitával vagy összetűzéssel, amelyek minden közösség életében rendszeresen előfordulhatnak, sőt még a szocializációs fejlődésre is pozitív hatással lehetnek. A megfélemlítés viszont intenzív, szinte állandó jellegű, és komoly sérülést okoz.
2. Tévhit: „A megfélemlítés távol áll tőlem, tanítványaimtól, gyermekemtől.”
Tény: A megfélemlítés BÁRKIVEL előfordulhat! Az iskolai megfélemlítés általában a felnőttek látótávolságán kívül történik. Sok esetben nem is sejtjük, hogy a gyerekeink, tanítványaink megfélemlítés célpontjai, nézői, segítői vagy rosszabb esetben elkövetői.
3. Tévhit: Védekezésre biztatás.
NE biztassuk a gyerekeket passzív visszahúzódásra vagy visszavágásra, mert a helyzet komolyan eldurvulhat. A megfélemlítés kezelésére egyetlen hatékony eszköz van: a kívülálló felnőttek hozzáértő beavatkozása!
4. Tévhit: Az „árulkodás”.
A megfélemlítés feltárása NEM „árulkodás”! Minden esetben erősítsük meg a gyermeket, hogy helyesen járt el, amikor feltárta a megfélemlítés tényét.
5. Tévhit: A megfélemlítés pszichológiai probléma.
Tény: A megfélemlítés elsősorban szociológiai probléma, és szervezett társadalmi megoldást igényel. A megfélemlítés igényelhet a pszichológiai beavatkozást, mivel súlyos érzelmi és pszichológiai következményei vannak mind a célszemélyre, mind a megfélemlítőre és a szemlélőkre nézve.
6. Tévhit: Az iskolai környezet majd magától megoldja.
Tény: NEM! Fontos, hogy felhívjuk a tanárok, osztályfőnökök és az igazgató figyelmét, ha megfélemlítésre gyanakodunk, vagy annak szemtanúi vagyunk, és ők cselekedjenek. (megfelemlites.hu)
