A fittség a menopauzán túl is megőrizhető
A menopauzát átélő és az azon átesett nőknek is van lehetőségük a súlyukat megtartani sőt, akár még át is alakíthatják az izom-zsír arányukat a kívánatos irányban. Az érzékeny időszakhoz kapcsolódó kényes kérdésekről dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza, Magyar Menopauza Társaság tagja beszélt.
A megoldás a táplálkozásban rejlik
Az Illinois Egyetem tanulmánya szerint a menopauza időszakában kiemelten fontos a fehérjefogyasztás. Ez ugyanis nem csak az éhségérzetet tartja kordában a nap folyamán, de
- ha rendszeres mozgással kombináljuk – még a fogyásban is segíthet, illetve megakadályozza az ezzel járó izomleépülést - ezt a véleményt fogalmazta meg Ellen Evans, az egyetem professzora.
Az erre vonatkozó kutatás során a szakemberek arra voltak kíváncsiak, miért figyelhető meg az idősebb nőknél, hogy a fogyásuk során legalább annyi izomtömeget veszítenek, mint amennyi zsírt. Ez a veszteség pedig nem csak az érintett hölgyek erejét csökkenti, de hat az egyensúlyukra és olyan mindennapi tevékenységekben is akadályozhatja őket, mint a lépcsőzés vagy éppen a fotelból való felkelés.
Fontos az aminosav utánpótlás
A hat hónapig tartó kutatásba 31 egészséges, túlsúlyos, menopauzán átesett nőt vontak be, és két csoportra osztották őket. Mindkét csoport 1400 kalóriás diétát folytatott, ám míg az egyik csapat tagjai naponta kétszer tejsavós protein (fehérje) kiegészítőt kaptak, a többiek olyan placebót, amely szénhidrátokat tartalmazott. A szakértők fontosnak tartották a protein fogyasztását reggel és a nap folyamán is, hogy folytonos legyen az aminosav utánpótlás. Mindkét csoport könnyű mozgást végzett, főleg sétát és nyújtógyakorlatokat, valamint felvilágosították őket az egészséges táplálkozás alapjairól, például arról, hogy a fehérjeturmixokat vagy a magas proteintartalmú fehérhúsokat és a tojást könnyű beépíteni még az igen sűrű életritmusba is.
A féléves időszak elején és végén is felmérték a résztvevők erejét, egyensúlyát és olyan gyakorlatokat végeztettek velük, mint 100 méteres gyaloglás, a fotelből való ötszöri felállás és egy könyv magasba emelgetése. Kontrollként a kutatás elején és végén is ellenőrizték a nők jobb combjában mérhető izom- és zsírmennyiségét MRI vizsgálatokkal.
Az eredmények azt mutatták, hogy a fogyás során bevitt nagyobb mennyiségű fehérje képes ellensúlyozni az izomtömeg fogyását, illetve fenntart egy bizonyos izomtömeget, amíg a zsír csökken. Azok a nők, akik több fehérjét fogyasztottak, 3,9 százalékkal több súlyt vesztettek, és 5,8 százalékkal több tiszta izmot mértek rajtuk, mint azokon a hölgyeken, akik alig valamennyit. Mivel a nőknek kevesebb súlyt kellett magukon cipelniük, többet és könnyebben tudtak mozogni, így még jobb fizikai kondícióba kerültek. Mindezek hosszútávú hatása pedig, hogy ezek az idősödő hölgyek tovább meg tudták tartani a mobilitásukat és a függetlenségüket.
Más tünetek is csökkenthetők
- A menopauza érzékeny időszakában a súlygyarapodáson kívül számos más kellemetlen tünetet is tapasztalhatnak magukon a hölgyek. Ilyenek például a hőhullámok, az alvás- és hangulatzavarok, a vizelettartási problémák és a vaginális diszkomfort. – ismerteti dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza. - Mivel a változókori tünetek jó része az ösztrogénhormon hiányának köszönhető, súlyos kellemetlenségek esetén mindenképpen érdemes elgondolkozni ennek, és más hormonoknak a pótlásáról. Mielőtt erről döntés születne, a páciensnek részt kell vennie egy szakorvosi vizsgálaton, EKG-n, vérvételen, testsúly- és csontsűrűség mérésen, ultrahang vizsgálaton, illetve ha indokolt, más vizsgálatokon is. A hosszú távú egészségét és a kellő információkat figyelembe véve, az érintettnek és a szakorvosnak együtt kell meghoznia a döntést, amelynek fő törekvése a legkisebb, még hatékony adag előírása.
forrás: www.oxygenmedical.hu
ÉLET-MÓD
A menopauza érzékeny időszakában
A menopauza érzékeny időszakában a súlygyarapodáson kívül számos más kellemetlen tünetet is tapasztalhatnak magukon a hölgyek. Ilyenek például a hőhullámok, az alvás- és hangulatzavarok, a vizelettartási problémák és a vaginális diszkomfort. - ismerteti dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak
Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.

Olívaolajjal a női egészségért
Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei
A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.
Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis
A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.