Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Nemzeti Vágta sikere

Vasárnap este ért véget a magyar városok és falvak ünnepe, az immáron negyedik alkalommal megrendezett Nemzeti Vágta. A budapesti Hősök terén a Bajai Kistérség település versenyzője, Molnár Gyöngyi emelhette magasba a bajnoki cím dicsőségének vándordíját, a Nemzeti Vágta '48-as huszárszablyát. A bajnoki cím mellett ő vihette haza nevezőjének a 10 millió forintos fődíjat. 

A második helyet Almáskeresztúr, a harmadik helyet pedig Siófok szerezte meg. Az ötnapos országimázs-fesztiválon 150 000 feletti látogató szórakozott a színes programokon.

Az égiek is kegyesek voltak, szikrázó napsütésben drukkolhatta végig a több tízezeres tömeg a Nemzeti Vágta Döntőjét. Hatalmas sikert aratott az Andrássy úti Vágta Korzó, ahol az induló települések mindegyike megmutatta ínycsiklandó ízeit, kézműves portékáit, programjait, nevezetességeit. Az 56-osok terén felállított Országkonyhában, illetve Bor-és Pálinkálinkafaluban minden ínyenc kedvére válogathatott a kulináris élvezetek tárházából.

A esemény szervezői minden évben felajánlják a Nemzeti Vágtát egy, a magyarság történelmében kiemelkedő családnak, személynek. Idén azt a két embert emeleték ki, akik világszerte ismertté tették a magyar huszárt: Bercsényi Miklóst és fiát, Bercsényi Lászlót. Látványos parádékon és bemutatókon elevenedtek meg a magyar hadtörténelem pillanatai, és a magyar hagyományőrzők legjobbjainak jóvoltából a televízión keresztül milliós nézősereg élvezhette lovas tradícióink szépségét.

A vasárnap esti Döntőbe jutott legjobb települések izgalmas küzdelemében végül a Bajai Kistérséget képviselő Molnár Gyöngyi vágtatott át elsőként a célvonalon, Malőr nyergében. A második helyen az almáskeresztúri képviselő Budinszki Barbara végzett Nama nevű lován, a harmadik helyezést pedig Szilágyi Orsolya Siófok színében szerezte meg, lova Jolly Good nyergében. Molnár Gyöngyi a tavalyi Nemzeti Vágtán 2. helyezéssel ért célba. Idei győzelme után sírva nyilatkozta, hogy mennyire boldog, és bízik abban, hogy két gyermeke büszke most rá.

Idén is nagy sikert arattak a tavaly debütált Széchenyi Pálya programjai, ahol 3 napon keresztül folyamatosan mutatkoztak be a különböző lovas szakágak képviselői, és jó hangulatú lovasversenyek zajlottak. A Hősök terén vasárnap a gyermekek részére rendezett Kishuszár Vágtán, Vízi Péter, Mózes nevű lovával diadalmaskodott.


A magyar városok és falvak ünnepének történetében másodszor elevenedett meg, a Kocs községben nagy múltra visszatekintő versenye, a kocsitolás. A község legjobbjai sportolókból és művészekből álló csapatot hívtak ki. A Klausmann Viktor élő kommentálásával kísért Paksi Atomerőmű Kocsitoló versenyt végül Kucsera Gábor, Katus Attila, Bárdosi Sándor, Kotmann György, Kiss Gergely, Atom Anti részvételével, a sportolók csapa nyerte.

Idén új sportág is született a Hősök terén. Az MVM-Trade Fogatvágta Sztárfutamában, melyben erre a versenypályára tervezett speciális fogatkocsik versenyeztek, Keresztes Ildikó, Rékasi Károly, Pataky Attila és Piroch Gábor csapott a lovak közé. A csöppet sem veszélytelen küzdelemben végül Keresztes Ildikó nyert, Lázár Zoltán töbszörös fogathajtó bajnok segítségével. Az új, látványos verseny azonnal a közönség kedvencévé vált. Az ismert arcok mellett a történelmi magyar ménesek – mint Bugacpuszta, Kisbér, Bábolna, Szilvásvárad - színében versenyző profi hajtók is elindultak. Az első helyet végül óriási küzdelemben Kisbér színében, Galambos Nándor szerezte meg.

A Nemzeti Vágta Döntőjének napján, az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamának hazai hírességei, Trokán Nóra, Szöllőssi Györgyi, Hajas László, Kaszás Géza és Kunkli Tivadar álltak a rajtszalaghoz. Idén Hajas László óriási hajrával nyerte meg a versenyt. Ezzel nagy álma vált valóra. 100.000 forintos nyereményét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika megsegítésére ajánlotta fel.

Az Andrássy úti Vágta Korzó legszebb PORTa címét megosztott helyen Csesznek és Karos standja nyerte el.

Lázár Vilmos a Magyar Lovasszövetség és a Nemzeti Vágta elnöke örömmel számolt be arról, hogy a 13 sikeres vidéki, és egy határontúli előfutam megrendezésével, immáron 12 hetes országos rendezvénysorozattá bővült a Nemzeti Vágta, amelyet hatalmas médiaérdeklődés kísért.
„Nagyon boldog vagyok. Elmondhatatlan mindaz, amit a Vágta stáb véghezvitt. A rekord látogatói szám is bizonyítja, hogy amit megálmodtunk azt szereti a közönség. Teljesült eredeti elképzelésünk, hogy a rendezvény hidat építsen a magyarok között, hogy a Nemzeti Vágta az összefogásról és ne a széthúzásról szóljon.“ – mondta a Döntő utáni pillanatokban Lázár Vilmos.

A idei Nemzeti Vágta számokban:

Magyarország legnagyobb lovas versenyének munkálataiban több mint 500-an dolgoztak. A Nemzeti Vágta területén 170 db sátor állítottak fel, több tízezer adag ételt adtak ki. Az eseményre érkező 380 lovat 3 kamionnyi faforgács és 240 istálló fogadta. A pályához 62 kamionnyi speciális, lóbarát homokot szállítottak és a serény munkások a rendezvény végére közel 20 tonnányi szemetet takarítottak el.
A versenyre hetvenkét település nevezett, az idei Nemzeti Vágtának 7 határon túli magyar település is a vendége volt. A Hősök terén megrendezett műsoroknak több mint 300 fellépője volt, a számos díszvendég között 52 polgármester, a kormány több minisztere, államtitkára is megtisztelte figyelmével az idei Nemzeti Vágtát.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.