Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A nőkről "lehullt a lepel" !

Magyarországon ma tízből hét nő gondolja azt, hogy elsősorban a nők feladata a család és a háztartás dolgairól gondoskodni. Ennél is többen, a szebbik nem több mint háromnegyede osztja azt a véleményt, hogy egy férfinak mindenkor gondoskodnia kell családja anyagi biztonságáról - derült ki a Találd a NŐT! című konferencián.

Találd a NŐT! konferencia

A magyar nők felelősebb fogyasztók, mint férfi társaik

 A résztvevők értékes információkat tudhattak meg többek között a nők fogyasztási, médiahasználati és internetezési szokásairól, de „lehullt a lepel" az elérésükhöz szükséges leghatékonyabb kommunikációs eszközökről is.

Véget ért a Találd a NŐT! című konferencia, amely a Magyar Fogyasztó Platform (MFP) konferenciasorozatának részeként, Budapesten a Magyar Telekom Székházban került megrendezésre.

A szakkonferencia nyitóelőadójaként Dr. Csernus Imre rávilágított arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a mai világban a hölgyek elkezdtek férfiasodni, azaz érzelmi szempontból zárkózottabbá váltak. Talán ennek is betudható, hogy nem mindig tudják megélni önnön valójukat, hiszen a nő - mint a legtöbb ember - akkor válik teljessé, ha racionális és az emocionális intelligenciája egyensúlyban van.

A konferencia egyik kerekasztal-beszélgetése felhívta a figyelmet arra a jelenségre, hogy a magyar nők a válság hatására sokkal bátrabbakká váltak, úgymint nem félnek kimondani, ha egy-egy ruhadarabra nincs elegendő pénzük. Az ELLE Magazin olvasóinak a körében végzett kutatásokból az is kiderült, hogy a magyar nők saját bevallásuk szerint átlagon felüli kíváncsisággal rendelkeznek, intuitívnak és érzékenynek tartják magukat, mindennél fontosabbnak gondolják a hűséget és állítják, hogy a boldog házassághoz elengedhetetlen a szexuális tapasztalat, mindemellett a nyugat európai hölgyekkel ellentétben elsősorban a férfiaknak akarnak tetszeni és nem önmaguknak.

A széles publikum előtt első alkalommal a konferencián mutatták be a USE unused divattervező csoport és a Coca-Cola light közös, a hello you collection nevet viselő online divattervező pályázatának nyerteseit. Heiszler Ákos (Coca-Cola Magyarország) előadásában a pályázat köré épített integrált kommunikációs kampány esettanulmányának felvázolása mellett, levetítette a zsűrizésről készült felvételt is, ezáltal a konferencia résztvevői egy ősbemutató részeseivé válhattak.

A Magyar Fogyasztó Platform konferenciáin a marketingkommunikációs szakmából érkező előadók mellett minden alkalommal helyet ad azon kezdeményezések bemutatásának is, amelyek az aktuális konferencia témájához szorosan kapcsolódnak. Így a Találd a NŐT! című rendezvényre meghívta dr. Dietz Ferencet, Szentendre város polgármesterét, hogy részleteiben ismertesse városuk nőbarát programját. Mint kiderült, a projekt minden eleme a tudatos városfejlesztési stratégiájuk része, amelynek elsődleges célja az életminőség javítása, továbbá szeretnék elérni, hogy a település hölgy szemmel is biztonságosabb és kellemesebb legyen.

Bár minden nő egy külön egyéniség, a kutatók számokból mégis megalkották a jól körülírható és valójában nem létező átlagnőt. E személy számára családjának védelme, azaz szerettei biztonsága jelenti a legfontosabb értéket, ugyanakkor a jókedvet, a tisztességet, a békét és a belső harmóniát is sokkal fontosabbnak tartja, mint a régió más országaiban élő társai.

Ötből három nő hazánkban úgy érzi, korának megfelelően néz ki, egyharmaduk pedig úgy véli, koránál fiatalabbnak látszik. A hölgyek harmada ennek megfelelően semmit nem változtatna külsején - aki nem teljesen elégedett megjelenésével, az főként a csípőjén alakíttatna, ha tehetné. Most vagy az idő múlásával a súlyos betegségek kialakulásának nagyobb veszélye (31,7 százalék), a látásromlás (31,1 százalék) és az elhízás (30,9 százalék) miatt aggódnak leginkább a magyar nők - hangsúlyozta Átlagnő című előadásban Steigervald Krisztán, a GfK Hungária Piackutató Intézet munkatársa.

A szakkonferencia egyik legérdekesebb megállapítása a Dr. Radácsi László (B&P CSR management) és Ujhelyi Katalin (Tudatos Vásárlók Egyesülete, B&P CSR management) páros által tartott előadásban hangzott el, miszerint: a magyar nők felelősebb fogyasztók, mint férfi társaik. És hogy mit értettek felelős fogyasztó alatt: azokat, akik vásárlásaik során megvizsgálják a termékek, vagy szolgáltatások, és azok előállítóinak társadalmi, valamint környezeti hatásait, azaz másokra is tekintettel vannak (ma élő emberek; jövőben megszületendő utódaink; állatok; növények; ökológiai rendszerek).

Kaszás György (UpGrade Communications) véleménye szerint a magyar reklámokban ábrázolt nőkép a legtöbb esetben irrealisztikus, papírmasé-szerű és sztereotip. Sok esetben direkt, vagy indirekt módon szexista, még az egyszerű dolgokat is igyekszik megmagyarázni, és feleslegesen hízeleg. Minderre reagálva a stratégiai tervezőket tömörítő kerekasztal-beszélgetés résztvevői megállapították, hogy a reklámok újratermelik a nőkről kialakult sztereotípiákat, hiszen egyszerűbb egy régi „jól bevált" sémához visszanyúlni, mint új irányt mutatni. A kommunikációs szakemberek „mentségére" szóljon, hogy a reklámokban a férfiak ábrázolása ugyanannyira sztereotip, mint a hölgyeké.

Klenovszki János, az NRC Piackutató cég képviseltében elmondta, hogy az interneten szörfölők arányából leginkább az tűnik ki, hogy a nők ma még kevésbé használják ki a világháló úgynevezett hasznos funkcióit. Míg a férfiak a felesleges sorban állás helyett a kötelező dolgok elintézésének gyorsabb - ez esetben online - formáját választják, a nők bankügyeiket, hivatalos elintéznivalóikat inkább személyesen végzik. Ennek oka egyrészről az internetes biztonsági rendszerekkel szembeni alacsonyabb bizalmi szintben keresendő: a nők kevésbé nyitottak arra, hogy bizalmas, személyes adataikat netes felületen kiadják, másfelől pedig az ügyintézővel való személyes találkozás megengedi a bizalmasabb légkör kialakulását, valamint lehetőség nyílik a adandó kérdések közvetlen feltevésére és megválaszolására, amit nagyon sok online rendszer ma még nem biztosít.

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.