Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A nyugati férjet kereső kínai nőknek nyújt felkészítést egy sanghaji cég

Kifejezetten nyugati férjet kereső kínai nőknek tart képzést egy sanghaji cég, amely bevallása szerint 60 százalékos sikerrátát tud felmutatni.

Kép:Pixabay

A különleges tréning 90 nap alatt ígér sikert, vagyis elegendő felkészítést ahhoz, hogy az aspiráns hölgyek elbűvölő, előkelő, komoly szándékokkal rendelkező, potenciális férjjelöltet találjanak maguknak - mondta a program ötletgazdája, a maga is amerikai házastárssal rendelkező, harmincas éveiben járó Liang Ja-li a Hszientaj Kuaj Pao kínai nyelvű újságnak adott interjújában. Liang négy évvel ezelőtt alapította meg egyedülállónak számító tanácsadó cégét, nem sokkal első, kínai férjétől való válása után - írja az MTI.

A kurzus célja az, hogy az elsősorban idősebb, vagyis 35 év feletti elvált vagy egyedül maradt nőknek segítsen az újrakezdésben. Az ilyen nőknek - a helyi hagyományok, a társadalmi berendezkedés és a megbélyegzettség miatt - gyakran nehézséget jelent koruk miatt kínai férjet találni maguknak, miközben ez a korosztály ugyanakkor nem számít idősnek a nyugati társadalmak felfogása szerint - magyarázza Liang.

Fiatalabbak is jelentkeznek a képzésre, sőt, jellemzően egyre több húszas éveiben járó nő szeretné elsajátítani a más iskolákban nem oktatott "tananyagot". A program nem is az új vagy speciális tudásra helyezi a hangsúlyt, sokkal inkább azt tanítja meg a párt kereső hölgyeknek, hogyan válasszák ki a megfelelő célpontokat, hogyan bűvöljék el a férfiakat és miként tudják ennek során intellektusukat is felhasználni.

A képzésen részt vevők mintegy 60 százaléka sikerrel alkalmazza a tanultakat - mondta Liang. Ez nem utolsósorban a befektetés megtérülése miatt is lehet fontos, a kurzus ugyanis nem kifejezetten olcsó. Az egynapos képzés 2800 jüan (104 ezer forint), a magasabb szintű oktatás akár a 40 ezer jüant (1,5 millió forint) is elérheti, de Liang "korlátlan" oktatást is kínál, ennek ára 100 ezer jüan (3,7 millió forint).

A kezdeményezést több oldalról is támadják a kritikusok. Ők egyrészt magát az ötletet kifogásolják, mondván az pénzéhes nőket segít, másrészt úgy vélik, a program arra bátorítja a fiatal nőket, hogy azok az igaz szerelem helyett külföldi "pénzeszsákokat" keressenek. Liang ugyanakkor azzal védi magát: ő nem a gazdag férjre vadászó nőkre, hanem a "boldogság üzletére" specializálódott, s az előbbi kategóriába tartozók jelentkezését igyekszik visszautasítani.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.