Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A pecsételő vérzés mindig problémát jelez!

A nők kiegyensúlyozott mindennapjaihoz hozzátartozik az is, hogy a vérzésükkel ne legyenek gondok. Ez azonban nagyon sokszor nincsen így, számolniuk kell a köztes, pecsételő vérzéssel, vagy a barnás folyással. Ennek a jelenségnek a hátterében sokszor hormonális okok állnak, amiket mindenképpen orvosolni szükséges! A témában dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa segít eligazodni!

A jelenség mindig kisebb vagy nagyobb problémára hívja fel a figyelmet. Ennek megfelelően nem szabad félvárról venni a jelenlétét, és sokszor a nőgyógyász mellett az endokrinológussal is konzultálni kell, hiszen a jelenség hátterében olyan okok is meghúzódhatnak, amikre elsőre nem is gondolna.

Progeszteronhiány

A menzeszt megelőző pár napos, esetleg egy hetes pecsételő vérzés hátterében a progeszteron nevű hormon nem megfelelő szintje, egészen pontosa a hiánya is állhat. Ez a hormon többek között a méhnyálkahártya megtapadásáért is felel, vagyis komoly szerepet játszik a terhesség létrejöttének lehetővé tételében. A progeszteronhiány sajnos meddőséget is okoz, és mivel a feladatát nem képes tökéletesen ellátni, így a köztes időben is, a leváló nyálkahártya miatt, pecsételő vérzéssel jár.

Kép: publikdomainpictures.net

Pajzsmirigy alulműködés

A pajzsmirigy hormonjainak az alulműködése is járhat pecsételő vérzéssel. Bár ezek a hormonok főként az anyagcseréért felelősek, hatással vannak a sejtek progeszteron felvételére is. Ennek megfelelően a progeszteronhiánnyal sokszor együtt is jelentkezik, mivel a két jelenség szorosan összefügghet. Ha kevés a progeszteron, akkor ösztrogén többlettel kell számolni. Az ösztrogén pedig csökkenti a pajzsmirigy hormonjainak hatékonyságát. A folyamat itt nem áll meg, hiszen a csökkent hatékonyságú pajzsmirigy hormonok nem képesek úgy segíteni a sejtek progeszteron felvételét, ahogy kellene, így ördögi körbe jutunk. Sajnos a folyamat visszafelé is igaz, vagyis a pajzsmirigy alulműködése kiválthatja a progeszteronhiányt.

IR

Az inzulinrezisztencia sokszor kerül szóba, de sokkal inkább a cukorbetegséggel kapcsolatban, semmint a pecsételő vérzéssel. Dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa azonban elmondta, hogy ugyanúgy összefüggés van az IR és a progeszteronhiány között, mint a pajzsmirigy hormonok, és a progeszteron esetében. Ráadásul a dolog bonyolultságát tovább fokozza, hogy az IR esetében gyakran a PCOS jelenlétével is számolni kell.

Tudtad?
A nagyon heves vérzés is gondot jelezhet! Keresd fel orvosod! A részletekről pedig itt olvashatsz!

Diagnózis és kezelés

A szervezet igen bonyolult folyamatok harmonikus egységbe szerveződése révén működik tökéletesen, így egy kis eltolódás is sok problémát, a rendszer több elemének elcsúszását okozhatja. A pecsételő vérzés jelentkezése ezért több szakember együttes munkáját is szükségessé teheti.

A nőgyógyász felkeresése mindenképpen szükséges, ám az endokrinológus szakembert sem érdemes kihagyni a folyamatból. Vérvétellel ugyanis a hormonszintek meghatározhatóak, és az IR is kimutatható. A pecsételő vérzés ugyan kellemetlen, szerencsére azonban jól kezelhető. Ráadásul ezzel a tünettel fény derülhet olyan hormonális eltolódásokra is, melyek akadályozhatják a teherbeesést, vagy akár a későbbiek folyamán kettestípusú cukorbetegséget, hízást, pattanásos bőrt, fáradékonyságot, levertséget okozhatnak.

Forrás: Budai Endokrinközpont


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.