Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A rák, amiről nem beszélünk

2008. február 4-én került megrendezésre a Rák Világnap, a Magyar Rákellenes Liga és a Meggyógyulhatsz Egyesület közös rendezvénye. A daganatos megbetegedés világméretű probléma.

 A Rák Világnap rendezvény első részében a környezet szerepéről, a társadalmi szerepvállalásról, a Nemzeti Rákellenes Program feladatairól esett szó, a második részben pedig egy olyan betegségről, melyről nem beszélünk: vastag-, és végbélrákról. Az előadások a vastag-, és végbélrák betegség fontosságára, a betegek helyzetére, valamint a  kezelés új lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

A vastag- és végbélrák - annak ellenére, hogy a második helyen áll a leggyakoribb a rosszindulatú daganatos megbetegedések között - nincsen a figyelem középpontjában. 2005-ban Magyarországon több mint 9000 új vastagbél és végbél daganat került felfedezésre, vagyis 25 beteg naponta. E betegség áldozatainak száma pedig közel 5000 évente.

Bár a betegség kialakulásának oka nem ismert, bizonyos kockázati tényezők, főként az 50 évesnél idősebb korosztálynál, előidézhetik ezt a rákos megbetegedést. Ilyen a magas zsír-, kalóriatartalmú, rostban szegény étrend, a polipok, a vastagbél és végbél falának jóindulatú daganatai, melyek kiindulási pontjai lehetnek a vastagbél és végbélráknak, vagy egyéb gyulladásos vastagbél betegségeknek.

A környezetnek meghatározó szerepe van a rákbetegség kialakulásában nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Környezeti tényezőkről, a környezet szerepéről, egészségesebb környezet megteremtéséről, és az ezzel kapcsolatos társadalmi összefogásról hangzott el előadás. Ezt követően a Nemzeti Rákellenes Program feladatairól hallottunk előadást. 

Szó esett a vastag-és végbélrákos betegek magyarországi helyzetéről és problémáiról, a betegek életminőségéről, valamint a rákbetegek egészséges táplálkozásáról.

A vastag- és végbélrák kezelésében a sebészi beavatkozás jelenti az elsődleges ellátást, derült ki az Országos Onkológiai Intézet előadásából, azonban a gyógyulási eredmények javulásában a gyógyszeres kezelésnek, és a sugárkezelésnek is meghatározó jelentősége van. E hármas kezelési egységen belül az elmúlt évtizedben a gyógyszeres kezelés terén a legjelentősebb  a fejlődés.

Ma már gyógyszerrel, célzott onkológiai kezeléssel képesek vagyunk az új daganatos erek képződését meggátolni, ugyanis, ha a daganat érellátását gátoljuk, a daganat tápanyag hiányában "éhezik", majd sorvadni kezd.

2006 óta Magyarországon is elérhető az onkológiai centrumokban az infúziós formában adagolandó  daganatos érképződést gátló kezelés az áttétes vastagbél- és végbélrákos betegek számára, a betegség kezelésére elsőként választandó, azaz elsővonalbeli kezelésként alkalmazva.

2008 februárjától ez a gyógyszer szélesebb körben alkalmazható, már nemcsak elsővonalbeli, hanem másodvonalbeli kezelésként is törzskönyvezésre került, tehát második kezelésként az alkalmazhatja az onkológus. Ezáltal több beteg kezelésében játszhat szerepet ez a gyógyszer. Szintén februártól, egy gyakran alkalmazott vénás gyógyszerrel egyenértékű, de tabletta formájában szedhető készítmény kombinációs kezelése is lehetővé vált, ami a fenti érképződést gátló gyógyszerrel együtt is adható. Mindezekkel a változásokkal a betegek egy kényelmesebb, betegközpontú és hatékony kezelést kaphatnak, ami óriási előrelépést jelent a vastag és végbélrák gyógyításában.

Forrás: Magyar Rákellenes Liga


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.