Őssejtjeink története
Az őssejt-transzplantáció történetének első jelentős mérföldköve Robert A. Good professzor nevéhez fűződik. Ő végezte az első ilyen beavatkozást 1969-ben Amerikában. Közel húsz év elteltével és egy kontinenssel arrébb, 1988-ban használtak először köldökzsinórvért transzplantációhoz Párizsban.
1993-ban a magán őssejtbankok mellett megjelent az első közösségi bank is, azon babák köldökzsinórvérének tárolására, akik esetében a szülők nem kívánták magán bankban megőrizni azt a baba számára, ugyanakkor felajánlották a köz javára. A nemzetközi összefogás azóta egyre szorosabb, 2008-ban először, már több kezeléshez is használták olyan babák köldökzsinórvérét, melyet szüleik ajánlottak fel erre a célra és az országhatárokon átívelő felhasználások száma is jelentősen megnövekedett.
Hazai sikereink
Itthon jelenleg a picik születésének 8-9%-ánál kérik szüleik a köldökzsinórvér levételét. Bár eddig még nem közöltek összesített adatokat a hazai bankokban őrzött minták pontos számáról, a sejtbankoktól származó információk alapján nagyjából 35-40 ezer magyar babától származó őssejtmintát tárolhatnak.
Sokan nem is tudnak róla, pedig a hazai transzplantációs tapasztalat tekintetében igazán büszkék lehetünk. A vonatkozó mutatók tekintetében (10 millió lakosra jutó transzplantációk száma) bizony Európa élvonalában járunk: 2010-ben két orvosi csoport összesen 5 őssejtkezelést hajtott végre.
A Cord Blood Center (CBC) csoport különösen figyelemre méltó ebben a tekintetben, ők az egyedüli európai őssejtbank, akik magán- és közösségi célokra is tárolnak őssejteket. A hazánkban működő bankok közül ők bocsátották rendelkezésre a legtöbb őssejt mintát világszerte, összesen huszonkilencet, életmentő kezelésekhez. Ezek között volt az első olyan európai transzplantáció is, ahol egy Szlovákiában született csecsemő súlyos agyi daganatát gyógyították saját őssejtjeinek beültetésével 2004-ben.Aa kisfiú azóta is tünetmentes és teljes életet él.
A magyar kismamák 2009-óta bízhatják babájuk őssejtjeit a CBC csoport szakembereire, akik tavaly először egy Pearson-szindrómában (mitokondriális DNS hiba) szenvedő magyar baba kezeléséhez adtak őssejteket.
Reményteli kutatások
Noha az őssejtterápiát napjainkban elsősorban a vérképző szervek gyógyítására és az immunológiai funkció helyreállítására alkalmazzák, a bíztató eredmények mellett új kutatási irányok is mutatkoznak. Korábban gyógyíthatatlanak hitt betegségek kezelésében nyílnak új lehetőségek, a regeneratív medicina területén pedig igazán jelentős előrelépés történt az utóbbi években. A világon eddig összesen 25 ezer köldökzsinórvér-alapú őssejtbeültetésből 10 ezret már ilyen céllal végeztek. A kutatások a felnőttek esetében szívroham, illetve egyes autoimmun betegségek, gyerekeknél pedig agyi problémák, illetve a korai diabétesz kezelésének területén zajlanak.
A sikeres kezelések érdekében az sem mindegy, hogy milyen sejtszámmal és -tömeggel rendelkezik az adott minta, hiszen ez határozza meg leginkább a felhasználhatóságot. „Sajnos a ma tárolt köldökzsinórvér-mintáknak mindössze negyede teljesíti csak a megfelelő kritériumokat. A közösségi bankok általában magasabb mércét határoznak meg, így a CBC csoport ezen a szinten is egységesítette a tárolására vonatkozó sztenderdeket.” – mondta Peter Milan a CBC hazai képviseletének ügyvezető igazgatója.
A Bone Marrow Donors Worldwide-ban (BMDW) regisztrált 44 cég közül a CBC által őrzött minták rendelkeznek a legmagasabb őssejtszámmal1. Olyan különleges technológiával dolgozzák ugyanis fel a babák köldökzsinórvérét, amelyben az őssejtek 99,9%-a épségben marad2.
A sejtbankok emellett újabbnál újabb szolgáltatásokkal igyekeznek támogatni a családokat a transzplantáció nehéz időszakában. A CBC ezen a területen is jeleskedik.2011 őszén ugyanis vállalták, hogy 155 ezer euro értékig hozzájárulnak minden olyan rászoruló transzplantációs kezeléséhez, aki őssejtjeit korábban a CBC bankjára bízta, a világ bármely akkreditált csontvelő transzplantációs központjában kerüljön is arra sor. A beteg családjának időközben felmerülő egyéb költségeihez pedig további 30 ezer euro támogatást nyújtanak.
ÉLET-MÓD
A reményt jelentő köldökzsinórvérről...
Az orvostudomány egyik legígéretesebb területeként is emlegetik, noha sokak számára továbbra is misztikus diszciplína. Merre tart az őssejtkutatás? Beszédes eredmények, növekvő transzplantációs gyakorlat, több mint 80 féle betegség kezelésében elért sikerek és reményt jelentő új kutatási irányok. Nemrégiben, először a világon, a Magyarországon is működő Cord Blood Center őssejtbank által őrzött köldökzsinórvért használták egy kisfiú agyi bénulásának kezelésére.
Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel
Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről
Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl
A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?
Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal
A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?
Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez
Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak
Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.