Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A rezgő villa segít lefogyni

Speciális rezgő villa jelentheti a megoldást a túlsúllyal küzdők számára, legalábbis kifejlesztői ezt állítják. A reflux betegségre is megoldást kínáló készüléket a Las Vegas-i CES szórakoztató elektronikai kiállításon mutatták be.

A HAPIfork elnevezésű evőeszköz elektromos érzékelő segítségével méri, hogy használója milyen gyorsan eszik, és azonnal jelez, ha az előírtnál szaporább falatozást észlel. A készülék időről időre kicsivel növeli a falatok közötti szünetek hosszát, így használója egyre kevesebb ételt eszik, írja londoni forrásra hivatkozva az MTI.

A speciális villa kifejlesztői szerint az embereknél nagyjából húsz perc evés után jelentkezik a természetes jóllakottság érzése, így amennyiben csökken az ezen idő alatt elfogyasztott étel mennyisége, az értelemszerűen súlyvesztéshez vezet, olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

Las Vegas-i CES szórakoztató elektronikai kiállításon bemutatott készülék az emésztési problémák és a savas reflux okozta kellemetlenségek visszaszorításában is segíthet. Az elért eredményeket számítógépen, illetve okostelefonon lehet nyomon követni, kezdetben USB-összeköttetés révén, ám a fejlesztők már dolgoznak a bluetooth-os verzión is. Maga a villa mindkét esetben levehető lesz, így mosogatógépben is tisztítható.

A készülék figyelemmel kíséri az egyes étkezések időtartamát, a villa használatának gyakoriságát és a falatok közötti szünetek hosszát: amennyiben használója túl gyakran, vagy túl gyorsan eszik, a készülék rezegni kezd a szájában, és figyelmeztető fényt bocsát ki.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.