Mikor eltakarodtak a németek, Andrejkovics Endre, a görög katolikus kispapból lett tüzérhadnagy, ütegével fennmaradt a Szarka-hegy ormán, hogy ha netán a ravasz német az éj leple alatt visszafordulna, megint illendően fogadhassa. A lőporból már kifogyott.
Czabán Márton, uradalmi gazdasági írnok estefelé a munkácsi várból uradalmi előfogaton hozott ugyan lőport, de az átázott, síkos, meredek hegyi úton nem volt képes felvontatni, és letette a szőlőkben.
A pórnép már visszatért a faluba, és ivott, mulatozott, hogy a németeket már kiverték.
Poldhering lelkipásztora, az ősz Csurgovics Mihály, attól tartva, hogy a nedves földön a lőpor átázik és használhatatlan lesz, zsákokat kerített, abba rakosgatta a lőport, és egy zsákot a vállára kapva, felvitte a hegy ormára.
Persze izzadott az erőtől duzzadó öreg, de mégis felhordta; a tüzérek oly fáradtak voltak, hogy csaknem mindnyájan aludtak, és nem segítettek neki.
Andrejkovics nagyon megköszönte az öregnek ezt a szívességet.
- Örülök, hogy legalább ennyit tehetek a hazámért - válaszolta az ősz lelkipásztor. - Hej, volnék csak fiatalabb, én se maradtam volna itthon!
- De minek is cipelte, tisztelendő atyám, azokat a zsákokat?! Majd felhordtuk volna mi, ha szorított volna a csizmánk - jegyezte meg Lángfi László.
- Bizony, a lőpor nem Krisztus teste és vére - mondta Simig hadnagy.
- A szabadságnak, fiam, a lőpor a megváltó teste, a vére pedig ti vagytok, kedves fiatal vitézek - mondta az ősz lelkész, aztán bort, kalácsot, szalonnát hozott fel nekik, hogy még több legyen bennök a szabadság vére.
Forrás: http://web.axelero.hu/kesz/jel/03_03/anekdota.html
