Zeus és Dióné leányának, tehát Ókeanos és Téthys unokájának mondták a szerelem szépséges istennőjét. Leghíresebb templomai mind a tenger közvetlen közelében, elsősorban a szigeteken állottak. Kypros szigetéről gyakran egyszerűen Kyprisnek nevezik. Itt, a sziget legnagyobb városában, Paphosban, állítólag száz oltára volt. Kypros gazdag növényzetét is méltónak érezték az istennő csodálatos szépségéhez ciprus, cédrus, mandulafa, gránátalma, pálma együtt édes és fenséges tájképi jelleget adtak egyszerre Aphrodité szent szigetének

Aphroditét Athénben is a kertek közt imádták. Kypros legmagasabb hegyét Olymposnak nevezték, éppen úgy, mint az istenek hegyét Eszak- Görögországban. Aphrodité férje, Héphaistos. Erós, a szárnyas kis isten, az aranyos Aphrodité fia. Aphrodité fiának nyilai küldik a szerelmet az istenek és az isteni származású királyok szívébe.

Szent állata a galamb, a párjával szelíden csókolózó, szerelemben hűséges madár, a növényvilágból a pompázó rózsa és különösen az alma fejezi ki Aphrodité kívánatos szépségét. Az alma majd minden nép szerelmi varázslatában, illetőleg szerelmi jelbeszédében nagy szerepet játszik. "A leány olyan, mint az édes alma, piroslik a magas ágon, a legmagasabb ág hegyén, nem látják meg az almaszedők, vagy ha meglátják is, de nem bírják elérni" - mondja Sapphó.

A képzőművészeti ábrázolásokon gyakran van alma az istennő kezében, és a mítosz arról is tud, hogy almákkal segítette szerelmeséhez Hippomenést. Atalanté, boiótiai királyleány kimondta, hogy csak ahhoz megy feleségül, aki őt versenyfutásban legyőzi, de aki részt vesz a versenyben és alulmarad, arra halál vár. Hippomenés is kiállt versenyre a leánnyal, de csak azért győzött, mert a győzelmet Aphrodité akarta.

Három almát dobott az istennő Atalanté útjába, s míg lehajolt utánuk, Hippomenés megelőzte. Mégsem lehettek egymáséi: Aphrodité kegyetlenül szétválasztotta őket, mert boldogságukban megfeledkeztek az istennő iránti háláról és tiszteletről.

A hellenisztikus korban Aphrodité és Dionüszosz jelentősége párhuzamosan nőtt. A sztoikusok, akik minden dolog eredetét a tűzben látták, azt a Dionüszoszt tették meg egyetemes jelképpé, akinek misztériumaiban a tűz uralkodott. Ezért a hellénisztikus festők és szobrászok figyelme csaknem azonos arányban fordult Aphrodité, valamint Dionüszosz felé.

A szerelem érzésének, élményének azonosítása és rögzítése egyidős a vallásos világkép kialakulásával: olyan érzéssel, élménnyel találkoztak őseink, amelyre máig keressük a magyarázatot, vagy azért, mert mások viselkedését nem értjük, vagy azért, mert magunkét.

A szerelem olyan istencsapás, amely kiszámíthatatlanul érheti az egyént, s ha az nem lép fel ellene, akkor leegyszerűsítve a közösség így vagy úgy a szerelmeseket "kilöki" magából. Nincs egyetlen olyan archaikus történet, amelyben a szerelem pozitív jelentésű lenne.