Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A szerelem marad, a kártya megy – mi legyen a Valentin-napkor keletkező hulladékkal?

A Valentin-napi lapokat, illetve az apró ajándéktárgyak csomagolását fontos lenne újrahasznosítani, ehhez adunk egy kis segítséget, hogy óvjuk a környezetet a szerelem ünnepén is.

Az első Valentin-napi üdvözlőlapot feltehetően Nagy-Britanniában 1415-ben Károly, Orleans hercege küldte feleségének, az első kereskedelmi forgalomba hozott Valentin-napi üdvözlőlapot pedig 1849-ben Massachusettsben készítette Esther Howland. Mára Valentin-kártyák milliói cserélnek gazdát világszerte a szerelmesek napján, ám szerencsére egyre többen vannak, akik azt szeretnék, ha nemcsak szerelmük, de a tiszta levegő is tartós maradna. A Valentin-napi lapokat, illetve az apró ajándéktárgyak csomagolását fontos lenne újrahasznosítani – emlékeztet rá a Rondo Hullámkartongyártó Kft. Adunk egy kis segítséget abban, hogy ezt hogyan tegyük.

Hová kerüljön az üdvözlőlap, ha lejárt az ideje?

 A kedves szavak velünk maradnak, az üdvözlőkártyák azonban nem maradhatnak örökké a hűtőszekrényen. De mi legyen a sorsuk?

A jó hír, hogy a papírból készült üdvözlőlapok és borítékok általában újrahasznosíthatók, ezekről a bélyeget sem kell eltávolítani, mielőtt a megfelelő kukába kerülnek. A csillámmal, matricákkal, 3D műanyag mackókkal és szívecskékkel dekorált vagy fotópapírból készült kártyákat azonban nem lehet újrahasznosítani, ezért ezeket ne dobd a papírkukába.

 

A Valentin-napi üdvözlőkártyák is lehetne környezettudatosak (Foto: Pexels.com)

Mi a helyzet a dobozokkal és csomagolásokkal?

Akár csokoládé, ékszer vagy más kedves tárgy volt benne, az ajándéktárgyak csomagolása általában a randi végéig sem húzza ki – éppen ezért érdemes figyelni rá, hogy a megfelelő helyre kerüljenek.

A kartondobozok mehetnek az újrahasznosító kukába, éppúgy, mint azok az édességes dobozok, amelyek csak papírból készültek, és nem tartalmaznak más anyagokat.

A fóliadíszítéssel vagy fóliaréteggel ellátott dobozok újrahasznosítása kihívást jelenthet, érdemes tájékozódni a helyi szabályozásról, mielőtt ezeket a kukába dobod – de ha sikerül maradéktalanul eltávolítani a műanyag részeket, akkor a legjobb, ha szétszeded a dobozt, és a megfelelő kukába kerülnek a különböző részek. Így érdemes eljárni a nem kizárólag papírból készült ékszerdobozokkal is.

Az összes papír ajándéktasakot a szelektív kukába lehet dobni, de ha a papír ajándéktáskán kötélfogantyú, csillámok vagy gyöngyök vannak, ezeket a dolgokat először távolítsd el. A nem papírból készült ajándéktáskák újrahasznosítása már nehezebb kérdés, itt is érdemes a helyi rendeletről tájékozódni, de az sem rossz megoldás, ha a szütyőt eltesszük, és egy másik alkalommal tovább ajándékozzuk, így használatban marad.

A csomagolópapír általában jól újrahasznosítható, amennyiben csak papírból készült. Hogy így van-e, azt a legkönnyebben úgy ellenőrizheted, hogy gombócba gyűröd, és megnézed, hogy úgy marad-e. Ha igen, mehet is a papír kukába.

Újrahasznosíthatóak-e a szerelmes alkotások?

Akár a szerelmed, akár egy kedves kollégád vagy éppen egy jó barátod fordította kreatív energiákká az érzelmeit, a Valentin-napi üdvözlőkártya vagy kis műalkotás újrahasznosítása külön odafigyelést igényel, ha apró kiegészítők is díszítik. A zsírkrétával, filccel vagy ceruzával készült alkotásokat nyugodtan dobd a szelektív kukába.

Ha a műalkotáson makaróni, csipke, sok matrica, csillámpor vagy műanyag dísz van, akkor sajnos nem kerülhet a szelektívbe.

Készíts magad zöld üdvözlőlapot!

Ha nemcsak szerelmed, de a bolygó iránti elkötelezettséged is bizonyítanád, készíts saját magad üdvözlőkártyát, és ügyelj rá, hogy újrahasznosítható anyagokból legyen! Egy egyedi kártya egyébként is több teret ad annak, hogy érzéseid egyediségét kifejezd, még csillámpor és műanyag mütyürök használata nélkül is.

"A hullámkarton 100%-ban újrahasznosítható, ráadásul sokoldalúan felhasználható anyag, így például üdvözlőlapok készítésére, sőt azok dekorálására is ideális lehet, így környezetbarát alternatívát kínál. Számos formában, színben, megjelenésben kapható, így aki egyedi ajándéktárgyat vagy üdvözlőkártyát készítene, és azt is fontos szempontnak tartja, hogy ehhez a körforgásos gazdaságba illeszthető anyagokat használjon, annak a hullámkarton mindenképpen jó választás lehet” – mondta Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

És ha nem is vagy a kreativitás és kézügyesség mestere, egy magad készítette, egyszerű lap néhány kedves sorral, vagy egy online összerakott és elküldött lap akár a kedvenc mémetekkel akkor is szívhez szóló ajándék lesz. Hiszen azt mutatja, hogy tettél energiát abba, hogy a másiknak örömet szerezz – és hát nem erről szól a szerelem?

Ezt is olvasd el:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.