Gyönyörű, hajlékony és költői nyelvünk (az angolhoz és más nyelvhez hasonlóan) ismeri a szerelembe esni kifejezést, sőt, az ún. bizalmas stílusban a szerelem szó nélkül is használjuk: lehet csak úgy bele esni valakibe, a szleng túlzó, de plasztikus képe szerint bele zuhanni, vagy bele zúgni.

 Talán említettem már, hogy magyar szakos is vagyok (meg erőszakos is - mondják félig viccesen lány és fiú ismerőseim, én meg vállalom, mert tényleg nagyon akarok valamit, ha akarom: szerintem csak úgy érdemes...), s vallom, hogy a nyelv, az irodalom, de a nyelvtan is nagyon sokat segít a pszichológusnak. 

Nézzük csak a szerelembe esést ilyen szempontból.

Bizonyára sok olvasónak beugrott közmondásunk, mely szerint "a szerelem sötét verem" - tehát egyrészt, mivel sötét, nehezen vehető kellő időben észre (hogy ki tudnánk térni előle), másrészt, ha benne vagyunk, nem látunk: nem tudunk tájékozódni benne, s ez is megnehezíti, hogy kimásszunk belőle.

Persze ezt sem kell készpénznek venni, kicsit pesszimisták vagyunk: mindig a Szeptember végén c. költeményre szoktam hivatkozni ilyenkor. Petőfi a nászút egyik felejthetetlen délutánján írta ezt dzsentri barátja kastélyában (amelyet megkaptak ezekre a napokra), valószínűleg egy bőséges ebéd és oldott szeretkezés után (vagy előtt)...

Szóval, ha tombol a szerelem magyar módra, akkor egy darabig csak szép és jó dolgok történnek velünk... Ám már ekkor is a tapasztaltabbak és/vagy a pesszimistábbak (lásd a költőt) ki-kinyújtják nyakukat a gödörből, egyesek különböző fényeket vélnek látni, mi szerint már megint, és most kell vigyázni, mert ilyenkor szokott... meg: így kezdődött a múltkor is...

Nem leplezem tovább: igenis, ünneprontó szeretnék lenni.

Markánsan meg akarom fogalmazni (tudják: magyar- és erőszakos vagyok), mi játszik abban szerepet, hogy három házasságból kettő válással végződik, hogy a fiatalok már össze se nagyon cuccolnak, csak úgy hol itt, hol ott alszanak együtt, vagy még azt se: lefekszenek már nyolckor, mint az úriasszonyok az ánti világban, hogy tízre hazaérjenek...

Komolyra fordítva a szót:

1. Van, aki összetéveszti a szerelmet a vonzódással, a vággyal. A jó testi összhang nagyon fontos, nélkülözhetetlen a kapcsolatban, őrizni kell, mint a tüzet őseink korában - de ez még nem szerelem! Csak a vágyra nem építhető tartós kapcsolat. A szerelem nélküli szex pedig hosszú távon elrontja nőknél a korábban jól működő orgazmust; férfiaknál merevedési zavart vagy korai magömlést okoz, illetve aszexuális magatartás vált ki: nem kívánja, sőt kerüli a szexet az érintett, nemtől függetlenül.

2. A századvég s az új évezred meghozta a fentírtak ellentéteként a plátói szerelem új formáját: itt sincs egyáltalán testi kontaktus, csak virtuális (e-mail vagy sms-) kapcsolat jött létre, és mégis, miket írnak, üzennek néha egymásnak a felek! Aztán, amikor találkoznak végre, vagy oda se lépnek a "partnerhez" (ja, kérem, ha más személy fényképét küldöm a sajátom helyett), vagy "futnak" a befektetett idő, energia, ígérgetés után, és úgy tesznek, mintha nem látnák, mennyire eltér a valóság a virtuális képtől. Tehát próbálnak szerelmessé válni - ami fából vaskarika, és eleve kudarcra ítélt.

3. Hadd írjam le azt is, hogy egyre több szerelemnek nevezett kapcsolat hátterében csak a jól felfogott érdeket látom (kényeztet, gondtalan életet biztosít,  mindent megkapok tőle, eleget gályáztam: mért ne fogadnám el - mondják egyre többen fiúk-férfiak is, és  azt is hozzáteszik, hogy még egyértelműbb legyen az adok-kapok jelleg: én is viszonzom neki...).

4. Némely zsákutca úgy keletkezik, hogy a legjobbat akarja az egyik (vagy mindkét) fél: lényeges változtatást kezd megvalósítani önmagán azzal a szándékkal, hogy még jobban tessen, még szeretetre méltóbb legyen, még elégedettebbé váljon vele a partner... A másik esetben a partnertől kér, szelíden zsarol vagy nyíltan követel ugyanilyen változást a szerelem nevében a fiú vagy a lány (Ha tényleg szeretsz...).

Tessék nyugodtan vitatkozni velem (nem bántanak - mert nem engem minősítenek - a trágár, érdemben egyáltalán nem alátámasztott megjegyzések sem). De csak gondolják el: úgy jött létre a szerelem, hogy a nő jeleket adott a férfinek a kezdeményezésre, aki animáját kibocsátotta, s az illeszkedett a nő animájára... S mi történik most, az önként vagy észokok, illetve zsarolás-kényszerítés alapján felvállalt változtatás hatására? Tragikomikus, de maga a nő bújik ki éppen a változtatás "eredményeként" a férfi animája alól.

Emlékezzenek vissza: mindez tudattalanul történik. A férfi tudatosan csak azt veszi észre, hogy már nem vonzó annyira, rosszabb esetben: újabban idegesítően más a partnere. Kezd hát nem ráérni, s az együtt töltött időt is úgy "struktúrálja", hogy inkább azzal töltsék, ami nem változott a nőben. Tehát, ha mondjuk intellektuálisan akar felzárkózni a nő, a férfi "érthetetlen módon" szeretkezést kezdeményez a nő által frissen összegyűjtött információkat tartalmazó mondatok fogalmazgatása közben... Illetve, ha a férfi akar (megint kiemelés jön!) lényeges változtatással hódítani, s a megszokott farmer-póló szerkót öltönyre-nyakkendőre cseréli, sértődötten hallgatja párja utalásait a menedzser-uniformis kasztráló jellegére...

Vagyis?

Vagyis nem szabad - főleg, ha nem spontán jön belülről  - lényeges  változtatásokba fogni. (látják, most már csak a jelzőt szedtem dőlt betűkkel) Hiszen a partner olyannak szeretett meg, fogadott el, amilyennek megismert, s ha tudatosan imponál is neki, mert megegyezik például ízlésével, a változtatás: a tudattalanja által kibocsátott archetípus (ez az anima-animus közös neve) eltávolodást érez, ami ingerültséget, gunyorosságot vált ki a tudatos viselkedésében.

Nem lebecsülve az l-3. pontban foglaltak fontosságát, azért ezt a 4. pontot fejtettem ki a legrészletesebben, mert ezt a zsákutcát nehezebb felismerni.

S hadd zárjam is egy közmondással ezt a részt: A pokol tornácára vezető út jó szándékkal van kikövezve.

Folytatjuk. Addig is: