Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A vörös szín kettős szimbolikája

A piros, vagy vörös színt elsősorban a szív, a szeretet, a szerelem színeként tartják számon. Pedig szimbolikája, asszociatív hatása sokkal összetettebb, és nem is mindig pozitív.

A színeknek szinte minden kultúrában szimbolikus jelentésük volt. Közülük is kiemelkedik a vörös jelentősége, mely a vér színére, s ezzel az élet legfontosabbnak tartott alapjára vezethető vissza. Az ókori Egyiptomban, már az időszámítás előtt 4-5000 évvel megjelentek a vörös pigmentek, melyhez vasoxidot használtak fel. A vöröshöz azonban már akkor is kétféle szimbólum kapcsolódott. Ha a Napot jelképezte, a szemhez kapcsolódott, amulettként használták, tehát jót jelentett. Ha azonban Széth, Ozirisz gyilkosának színeként alkalmazták, gonoszságra utalt.

A vörös szín szimbolikájának e kettősége végigvonult valamennyi kultúrán, s mind a mai napig fennáll. Egyszerre jelképezi a szerelmet és a háborút. A modern pszichológia mára már teljesen feltárta a színeknek az emberekre gyakorolt hatását, sőt az orvostudomány a szem fiziológiai tulajdonságaira és az optika törvényeire alapozva rangsorolja a színek figyelemfelkeltő képességét. Csöppet sem meglepő módon a legjobban azonosítható szín a piros, ezt követi a zöld, majd a sárga és a fehér. Ezen a felismerésen alapulnak például a közúti forgalom nemzetközileg elfogadott jelzései.

De a mindennapi élet számos más területén is érdemes odafigyelni a színek szimbolikájára, hatására.

A pszichológusok szerint a piros szín energiát, agresszivitást, erőt és harciasságot sugároz. Azoknak ajánlják, akik gyengének, félszegnek érzik magukat. Ugyanakkor például egy állásinterjúra lehetőleg ne vegyünk fel piros színű öltözéket, mert nem biztos, hogy rögtön az elején ki kell mutatni harciasságunkat jövendő munkaadónknak. Ráadásul a piros az erotika, a szenvedély szimbóluma is, kihívó, provokatív hatást is kiválthat abban, akivel életünkben esetleg először találkozunk.

Ezen túlmenően az árnyalatoknak is más-más hatása van. Míg a világos piros "csak" figyelemfelkeltő, a sötétpiros már többnyire ellenérzést vált ki.

A reklámpszichológusok külön gondossággal tanulmányozták a színek szimbolikáját, a különböző színkombinációk által kiváltott, illetve kiválható hatást. Amikor öltözködünk - bármilyen alakalomból - saját magunkat "reklámozzuk", tehát nem árt ezekkel is tisztában lenni. Illetve a különböző kombinációk kedveltsége és alkalmazása kifejezi személyiségünket is.

- a piros a sárgával energiát és életerőt sugárzó, de terjeszkedő, agresszív hatást is kelt a szemlélőben.

- a piros a kékkel bensőséges, gyengéd, mélyebb kapcsoltak kifejezője

- ha zölddel kombináljuk a pirosat, az élénkséget, ötletességet sugároz rólunk, ugyanakkor önérzetes és tekintélyes ember benyomását keltjük.

- a piros a feketével viszont, amellett, hogy energiát ridegséget, keménységet, izgatottságot is jelképez, s veszély érzetet kelt a szemlélőben.

A színkombinációban a két szín aránya és a felület kitöltése módosíthatja a képzettársításokat.

Használhatjuk akár tudatosan, akár ösztönösen a színeket külső megjelenésünkben, személyiségünk valódi vonásai úgyis kiderülnek előbb-utóbb.

Lovas Katalin


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.