Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"A webkamera előtt szexeltünk 14 évesen!"

Technikai forradalom - mindannyian a számítógépekre, a chipekre, a telefonokra gondolunk. Talán eszünkbe sem jut, hogy mindez nemcsak életünknek azt a szegmensét forradalmasította, hogy hogyan kommunikálunk, hogy hogyan tanulunk, hogyan olvasunk, hanem sokkal mélyebben behatolt a magánszféránkba. Így például a szexuális életünkbe és a lelki titkainkba.

Az internet és a mobiltelefon az egyik oka annak, hogy a fiatalok hamarabb kezdik a szexet - állítja több kutatócsoport. Egy brit felmérés szerint a 11-17 év közötti gyerekek túlnyomó többsége már 12 éves korukra találkoznak pornóval. De ami ennél talán meglepőbb, az az, hogy saját bevallásuk szerint a lányok harmada, a fiúk fele pedig már részt vett chat- vagy mobiltelefonos szexben. És több mint hetven százalék váltott már írásban kifejezetten szexuális tárgyú smst.

Hogy miért is fontos ez, és miért nevezhető egy újabb szexuális forradalomnak? Mert az arcnélküliség, amelyet biztosít az internet, az "elősegíti" a felelőtlen szexuális kapcsolatok kialakítását a fiatalok körében. Ám nem ez az egyetlen hatás: a kiskorúak - úgy tűnik - az interneten található pornóanyagok segítségével "tanulják" a szexet. Legtöbbjük ugyanis úgy fogalmazza meg a világháló lényegét: "a drogok, a pornográfia és a szerencsejáték gyűjtőhelye".

Ám tévedés lenne azt hinni, hogy ezek jelentik a legnagyobb veszélyt a gyerekekre. Egy ausztriai kutatóközpont szerint a tizennyolc év alattiak 11 százaléka járt már olyan portálon, ahol öngyilkosjelöltek csevegnek egymással. Az év elején robbant ki a botrány: Wales-ben öngyilkosságjárvány vette kezdetét, rövid időn belül hat fiú és egy lány vetett önkezével véget életének, de ennél jóval többen kíséreltek meg öngyilkosságot.

Az eddigi vizsgálatok szerint az áldozatok többsége a Bebo nevű közösségi portál tagja volt, ahol mindegyikük halála után egy megemlékező lap jelenik meg, amelyen a barátok, ismerősök fotókat, üzeneteket, videókat helyezhetnek el. A rendőrség szerint a honlap fiatal használói között valamiféle bizarr kultusz terjedt el, mely szerint az öngyilkosság hősi dolog.

Persze még mielőtt teljesen leírnánk az internetet, nem szabad elfeledkeznünk számtalan előnyéről. Az angliai rendőrség szerint a megoldás csupán annyi, hogy a szülőknek jobban oda kell figyelniük arra, hogy milyen oldalakat nézegetnek csemetéik. Ám ami az ellenőrzés mellett még fontosabb, az az, hogy beszélgessenek is velük arról, amit az interneten látnak.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.