Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Adj új nevet az olaszrizlingnek, és nyerj!

Új nevet adhatunk Magyarország egyik legelterjedtebb fehérszőlő fajtájának, az olaszrizlingnek, ugyanis pályázatot írnak ki a fajta, illetve a belőle készült bor szinonimanevére. Az új névnek könnyen ejthetőnek és jól megjegyezhetőnek kell lennie, előny továbbá, ha hangzásában emlékeztet az olaszrizling név hangzására. Augusztus 30. a határidő.

A február közepén megrendezett 7. Olaszrizling Szerintünk kóstoló szakmai vacsoráján ismét felvetődött az a kérdés, hogy milyen módon lehet az elsősorban külföldi látogatók és ügyfelek számára nehezen magyarázható ellentmondásokat kiküszöbölni az olaszrizling nevéből. A három szakmai szervezetek (Balatoni Kör, a Csopaki Kódex és a Rizlinggeneráció) képviselői ezért arról döntöttek, hogy pályázatot írnak ki a fajta, illetve a belőle készült bor szinonimanevére - hangzott el a Balatoni Kör által az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Kép: Pixabay

A csütörtökön közzétett kiírás szerint a javasolt név nem sugallhat félreértést azzal, hogy továbbra is a fajta Olaszországgal, illetve a Riesling (rajnai rizling) fajtával való kapcsolatát feltételezi, nem lehet továbbá egyike sem a fajtára a szomszédos országokban vagy máshol jelenleg is használt neveknek: vlassky rizling, grasevina, Welschriesling, riesling italico.

Utalhat ellenben hangzásában, jelentésében az olaszrizling karakterére (például könnyed eleganciájára), földrajzi elterjedtségére (Kárpát-medence, Osztrák-Magyar Monarchia). Az új névnek könnyen ejthetőnek és jól megjegyezhetőnek kell lennie, előny továbbá, ha hangzásában emlékeztet az olaszrizling név hangzására.

Az augusztus 30-ig beküldendő javaslatnak a néven kívül rövid indoklást is tartalmaznia kell.

A beérkezett javaslatokat a három borászszervezet képviselői fogják előminősíteni, majd az általuk kiválasztandó öt jelöltet a borpiac szereplőinek (termelők, kereskedők, szakírók és fogyasztók) bevonásával tesztelik.

A győztes név kiválasztásáráról végül a három szervezet tagsága és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöksége fog dönteni. A választott szinonimanevet ezt követően a HNT bevonásával bejegyeztetik Magyarország és az EU illetékes hatóságainál, hogy a fajtamegjelölésnél szabadon választható alternatívát nyújtson.

A győztes pályázat benyújtója 60 palackból álló olaszrizling-válogatást nyer, amelyet október 8-án Budapesten, az Olaszrizling Október nagy kóstoló helyszínén adnak át.

Parafa- helyett műanyagdugók
Az utóbbi tíz évben a hazai pincészetek jelentős része átállt a parafából készült dugókról a műanyagdugókra. Ennek köszönhetően sokat javult a borok minősége. Műanyagdugó estén ugyanis nem fordulhat elő dugóhiba, míg parafa esetén 5% körüli a hibás palackok aránya.


Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.