A híres izolációs kísérletben olyan kismajmokat vizsgált, melyeket születésük után elvettek az anyjuktól. Az izoláció tehát elkülönítést jelent, a kísérletben szereplő kismajmokat elvették az anyjuktól, s minden élőlénytől elszigetelve nevelik őket. 3, 6 és 12 hónap után helyezték vissza őket a normálisan nevelkedő fajtársaik közé.

A három hónapig külön nevelkedő majmoknál nem találtak lényeges eltérést a fajtársaikkal együtt nevelkedőkhöz képest. A fél évig külön élő kisállatok sohasem voltak képesek társaikkal kapcsolatot létesíteni, sőt egész életükben féltek majomtársaiktól. Az egy évre izolált kismajom szabadon engedve alig tudtak környezetük ingereire reagálni. Teljes apátia (érzelmi közöny) és páni félelem jellemezte őket. Nem játszottak és alig mozogtak. Felnőtt korukban sem tudtak normálisan viselkedni. A nőstények például menekültek a hímek elől, nem voltak hajlandóak közösülni. Ha mégis sikerült valamelyiket megtermékenyíteni, rossz anyák lettek, gyermekeiket nem gondozták. Ezeknél a majmoknál korai szociális tapasztalat hiányában nem alakultak ki a pozitív érzelmek, az anyai szeretet sem.

Az agresszió megjelenését egy másik kísérlet bizonyítja- 6 és 12 hónapra izolált majmokat közös ketrecbe zárták. A rövidebb időreizolált majmok támadólag léptek fel a hosszabb időre elzárt, gyengébb társaikkal szemben, akik csak tűrték a bántalmazást, s nem voltak képesek magukat sem megvédeni. Az egy évre izolált majmok viselkedéséből egész életükre eltűnt az agresszió, a hat hónapra elkülönítettekéből nem. Vagyis az agresszió érzelme valamikor hat hónapos és egy éves kör között alakul ki.

Harlow magyarázata szerint a legkorábban megjelenő érzelem, a szeretet a normálisan fejlett egyedekben gátjául szolgál az agressziónak.

Az egyedfejlődésben legkorábban a szeretet, majd a félelem és az agresszió jelenik meg. Ez a sorrend igen fontos a társas kapcsolatok szempontjából.