Azt, hogy pontosan mi is az igazság, nem tudjuk eldönteni, de arra fényt deríthetünk, hogy milyen is volt az az udvarlási mód, amelyet annyira visszasírunk. Hol is ismerkedtek az elmúlt évszázadokban például az ellenkező nem tagjai egymással? És milyen volt az illendő viselkedés?
Falun az ismerkedésnek megvoltak a maga szigorúan kiválasztott helyszínei. Ilyen volt a templom, ahol a másik padsorba vetett kacér pillantásokkal lehetett hódítani, de a nagy népi ünnepek is alkalmasak voltak arra, hogy a fiatalok megismerkedjenek egymással. Ám a közös munka is hosszas együttlétet ígért, nyáron a mezei munka, télen pedig a kukoricafosztás volt ilyen alkalom.
A férfiak rendszerint jóval idősebbek voltak választottjuknál, a lányoknak legkésőbb 20-23 éves korukban illett férjhez menniük, később már-már vénlánynak számítottak. De hogyan jutottak el az esküvőig? A férfi vonzódását kimutathatta számos módon, az egyik legszebb szokás a májusfa állítása volt.
A kiszemelt lány udvarán állítottak a legények májusfát, amelyre a magas, sudár fák voltak alkalmasak, szalaggal, étellel, itallal díszítettek. Ezek a ráaggatott kellékek a bőséget és a termékenységet jelképezték, mások szerint maga a májusfa egyszerű fallikus jelkép, amelynek magassága fontos volt: minél magasabbra nőtt a fa, annál komolyabbak voltak a férfi udvarlási szándékai.
Ugyanilyen nagy szokás volt az éjjelizene, a szerenád, amely a mai napig divat jó néhány helyen. Ahogy a nőknek adott nyalánkságok, apróbb ajándékok sem hiányoznak a férfiak hódítási kelléktárából - legalábbis már ami a figyelmesebbeket illeti.
A 17-18. században leggyakrabban apró ládikákat, mézeskalácsszívet ajándékoztak a lányoknak, akiknek ezt viszonozniuk kellett, ugyanis a kedveskedés viszonossági rendszerben működött: sokszor a legények szolgálataiért, mint a megtáncoltatásért is ajándék járt, például egy hímzett zsebkendő.
Ezekből az apróságokból egyértelműen tudhatta a lány és családja is, hogy a férfinak milyen szándékai vannak. De mégis mennyire édessé tették ezek az udvarlás időszakát! És a filléres tárgyakat a legtöbben életük végéig megtartották, sőt: a régészek találtak a 18. századból származó apró, saját kezűleg írt felirattal ellátott kedvességet is.
Most arra gondol, hogy nekünk, a 21. században már nincsenek ilyen apró kis emlékeink? Nincs igaza! Nézzen körül! Egy mozijegy, egy megszárított rózsa, vagy egy papírra leírt szerelmes sms éppen akkora értékű ajándék, mint dédanyáinknak volt egy mézeskalácsszív!
