Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Alapítvány segíti majd a hazai Covid-árvákat

Ugyan még csak pár napja jelentette be a köztársasági elnök, hogy magánvagyonából feleségével - 5 millió forintos induló összeggel - alapítványt hoz létre a koronavírus-járvány miatt szüleiket elvesztett gyerekek megsegítésére, a kezdeményezéshez már azóta is számos önkormányzat és híresség csatlakozott.

Személyre szabott segítséget szeretne nyújtani az Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita által létrehozott, a koronavírus miatt árván maradt gyermekeket segítő alapítvány.

Herczegh Anita szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, nagy különbségek vannak a segítségre szoruló családok között, ezért felmérik, kinek mire van szüksége. Ebben többek között az önkormányzatok, iskolaigazgatók segítségére számítanak. Hozzátette, hogy az anyagi támogatás mellett jogi és pszichológiai segítséget is nyújtanak majd a gyerekeknek.

Segítségre szorulnak. Fotó: depositphotos.com

Akik azonnal csatlakoztak

Bár még csak pár napja jelentette be Áder János köztársasági elnök, hogy magánvagyonából 5 millió forintos induló összeggel alapítványt létesít a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyerekek megsegítésére, ez alatt a rövid idő alatt is már számtalan felajánlás érkezett a kezdeményezés támogatására.

Az elsők között ajánlotta fel segítségét a Szörényi Levente, Bródy János szerzőpáros; Az István, a király rockoperát Feke Pál és társulata, a tervek szerint szeptember 28-án állítja színre a Papp László Sportarénában, a koncert teljes bevétele pedig az alapítvány induló 5 millió forintját fogja gyarapítani.

Megmozdultak az ügyben a helyi önkormányzatok is. A Baranya Megyei Közgyűlés elnöke arra kérte az ország többi megyei helyhatóságát, hogy hozzájuk hasonlóan ők is jelentős összegű felajánlásokkal támogassák az alapítványt.

A kezdeményezéséhez, első körben a Somogy és a Tolna megyei önkormányzat csatlakozott, így a baranyai helyhatóság mellett e két önkormányzat is 1-1 millió forintot biztosít a szervezetnek.

Bíró Norbert (Fidesz-KDNP) a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy megyéjüket különösen súlyosan érintette a járvány harmadik hulláma, amely miatt eddig több mint húsz gyermek veszítette el egyik szülőjét.

Bíró arra kérte a megyei önkormányzatokat, a települési helyhatóságokat, a gazdasági társaságokat és a civil szervezeteket, továbbá a magánszemélyeket, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten minél nagyobb felajánlással támogassák az újonnan létrejövő alapítványt.

Az ellenzéki önkormányzatok közül elsőként Budapest II. kerületének szocialista vezetésű helyhatósága mozdult meg: Őrsi Gergely MSZP-s polgármester és Varga Előd alpolgármester például ötszázezer forint adománnyal támogatták a nemes kezdeményezést.

Elkél a segítség

A koronavírus-járvány első és második hulláma alatt nem nagyon lehetett olyan híreket hallani, mint most, a harmadik hullám idején: fiatalok, kisgyermeket nevelő szülők halnak meg és gyermekek maradnak árván.

Eddig több mint hatszáz gyermek maradt árván vagy félárván, ez pedig több mint négyszáz családot érint.

A számok ugyan képesek arra, hogy a szikár tényekkel valamiképp’ szembesítsenek minket, az adatok mögött meghúzódó emberi tragédiák azonban mindig igazán az egyéni sorsokon keresztül tárulnak föl számunkra.

Egész Besenyszögöt megrázta április első hetében a borzalmas hír, hogy koronavírus-fertőzésben meghalt egy helybeli házaspár. Csaba és Krisztina után egy nyolcadikos és egy kilencedikes kislány maradt árván. Szüleiket két héten belül vesztették el. Előbb a 48 éves apa betegedett meg, később a 41 éves felesége. Kórházba kerültek, de már nem tudták megmenteni őket. A lányokat a besenyszögi nagyszülők vették magukhoz.

Pár nappal ezelőtti hír, hogy mindössze néhány nap különbséggel lett árva több gyermek a Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskolában, testvéreikkel együtt összesen kilencen érintettek a tragédiában.

Sokan maradnak szülők nélkül. Fotó: depositphotos.com

Az egyik családban egy 51 éves édesanya hunyt el, aki hat gyermeket nevelt egyedül, közülük ketten kiskorúak. Mindannyian együtt éltek. Az árván maradt család amiatt is nagy bajban van, mert amikor szüleik elváltak, apjuk nagy összegű adósságot hagyott maga után.

Hasonló tragédia rázott meg egy másik családot is az általános iskolában. Egy, az iskolában tanuló hatodikos ikerpár és 15 éves nővérük veszítette el 45 éves édesapjukat koronavírus-fertőzésben, akinek ráadásul semmilyen alapbetegsége nem volt.

Az iskola mindent megtesz a kilenc gyermek tragikus sorsának jobbításáért.

A kilenc gyermeken jelenleg leginkább pénzadományokkal lehet segíteni; a távolabbi jövőt egyelőre nagyon nehezen látni, mivel a gyermekek még jó pár évig nem fognak önálló keresettel rendelkezni, így szükségük van anyagi támogatásra.

Januártól változik az árvaellátás összege

A 2009. december 31-e óta a megállapított árvaellátás legkisebb összege havonta 24 ezer 250 forint.

2020. január elsejétől az árvaellátás minimuma, több mint duplájára, 50 ezer forintra nő - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a napokban.

Novák Katalin azt mondta: Magyarországon 55 ezer árva vagy félárva gyermek jogosult árvaellátásra, amelynek átlagos összege jelenleg havonta 41 ezer forint.

A jogosultak közül 42 ezren kapnak 50 ezer forintnál kevesebb pénzt havonta - tette hozzá.

A kormány ezzel az intézkedéssel azokon az egyszülős családokon szeretne segíteni, "ahol egy szülő teljesít kettő helyett", vagy ahol mindkét szülő meghalt és a gyermek árván nevelkedik.

Mi várható?

Áder János az alapítványról elmondta, a jogi előkészítő munkálatok befejeződtek, elkészült már az alapító okirat; „jogi értelemben” az alapító Áder János, felesége pedig a kuratórium tagja, valamint felkérték Bagdi Emőke klinikai szakpszichológust és Ürge-Vorsatz Diána fizikust is, akik igent mondtak.

A köztársasági elnök hozzátette, hogy az érintett gyerekeket legalább a nagykorúvá válásukig vagy addig, amíg szakmát, esetleg diplomát szereznek, segíteni kell anyagilag.

Az Életforma szerkesztősége az alapítvány működésével kapcsolatban néhány kérdést elküldött az elnöki hivatalnak (az Alapítvány bejegyzéséig az adminisztratív teendőket ideiglenesen látja csak el az elnöki hivatal).

Azt szeretnénk megtudni, hogy:

- Hány árván maradt gyermek ellátására lehet elegendő az Alapítvány induló 5 millió forintja?

- Mennyi ideig lehet támogatni az ellátást kapó gyerekeket az Alapítvány induló 5 millió forintjából?

- A sajtóban megjelentek szerint Áder János abban bízik, hogy ismerősei köréből, akár még szélesebb körből is érkeznek majd támogatások. Kikre lehet még számítani?

Amint választ kapunk kérdéseinkre, az Életforma olvasóival azonnal közöljük azokat.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.