Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Álláskeresői tendenciák 2010 tavaszán

Az álláskeresés mindig nagy kihívást jelent, de különösen most, amikor a gazdasági válság hatásai még erősen érezhetőek. Bár az ÁFSZ áprilisi jelentései szerint a munkanélküliek aránya csökkent, az állásportálokon a tavalyi évhez képest még mindig jóval kevesebb állásajánlat van, és a vállalatok folyamatosan jelentenek be újabb elbocsátásokat a szellemi szektorban is. Az arányok eltolódásával (kevés állásajánlat, sok álláskereső) a munkaadók egyre nagyobb teret kapnak a szelektálásra, ezért annak érdekében, hogy több esélyünk legyen állást találni, érdemes tisztában lennünk a jelenlegi munkaerő-piaci trendekkel, a kereslet változásaival és az álláskeresési lehetőségekkel.  


A 2010 tavaszi toborzási szezon tapasztalatai alapján a legjellemzőbb munkaerő-piaci trendek idén sem változtak, legalábbis a diplomás szektorban. A HVG március 25-26. között megrendezett, országos állásbörzéjén, ahol végzettség és tapasztalat alapján is széles volt a látogatói kínálat, a kiállítói oldalt pedig 89 hazai nagyvállalat, középvállalkozás és intézmény képviselte, a felmérések szerint idén is a gazdasági, pénzügyi, mérnöki, műszaki végzettségű álláskeresők voltak a legkelendőbbek. Ezen szakterületek képviselői iránt az első HVG Állásbörze óta állandó kereslet mutatkozik. A rendezvényen részt vevő cégek nyitott pozícióikra a végzettség szintje alapján zömében többéves tapasztalattal rendelkező pályakezdőket és/vagy gyakorlott, diplomás szakembereket kerestek.

Az ÁFSZ március - áprilisi jelentéseiből kiderül, hogy a bejelentett diplomás munkanélküliek száma folyamatosan emelkedik. Ez az állásbörzén is érzékelhető volt, ahol a látogatószám évről évre nő, és idén tavasszal már 9465 érdeklődő döntött úgy (ez a szám 2009 őszén 9092 fő volt), hogy személyesen próbál szerencsét a munkaadóknál.

Milyen felsőfokú végzettségű szakembereket kerestek a munkaadók az állásbörzén?
(több válasz is megjelölhető volt)
gazdasági/pénzügyi 77,97%
mérnöki/műszaki 64,41%
informatikai 59,32%
bölcsészettudományi 37,29%
természettudományi 23,73%
jogi/igazgatási 18,64%
egyéb 11,86%

Kik vállalják, hogy személyesen keresnek állást egy állásbörzén?
Napjainkban számtalan álláskeresési forma létezik, az internetes álláskeresési lehetőségek elterjedésével pedig már nincs szükség a személyes kapcsolatfelvételre sem a kereséshez. A visszajelzés nélkül hagyott állásjelentkezések, a hosszú várakozási idő és a válasznélküliség azonban arra ösztönözheti a munkavállalót, hogy más formában is megpróbáljon kapcsolatba kerülni a munkaadóval. Sok álláskereső azonban ugyanúgy fél a személyes kapcsolatfelvételtől, az első lépéstől, mint egy éles állásinterjútól. Az állásbörzék jó lehetőséget teremtenek arra, hogy egyszerre több potenciális munkaadóval kerüljünk személyes kapcsolatba, bemutathatjuk magunkat, és azonnal visszajelzést is kapjunk képességeinkről. A HVG Állásbörze látogatói összetételéből egyértelműen kiderül, hogy milyen típusú emberek azok, akik ezt a formáját választják az álláskeresésnek.

A 2010 tavaszi HVG Állásbörze látogatóinak végzettségi szintje

középfokú végzettség 12,98%
felsőfokú szakképesítés/technikusi végzettség 6,48%
első alapképzésben való részvétel 31,76%
egy diplomával rendelkezők 34,79%
másoddiplomás vagy doktori képzésben való részvétel 8,27%
több diplomával rendelkezők 4,87%

A felsőoktatási intézményekben tartott állásvásárokkal ellentétben a HVG rendezvényének látogatói közönsége összetett, mind szakmai tapasztalat, életkor, mind a végzettség, valamint a lakhely szempontjából. Az állásvásáron a munkaadóknak személyesen bemutatkozni kívánó érdeklődők közel fele már legalább egy diplomával rendelkezett (47,93%) vagy felsőoktatási tanulmányokat folytat (31,76%). A látogatók tudatosan készülnek az álláskeresésre, hiszen 60,76%-uk már a tanulmányai befejezése előtt nekikezdett az álláskeresésnek. Pozitív eredmény az is, hogy a részvevők 67,71%-a saját bevallása szerint már tanulmányai alatt szerzett munkatapasztalatot, így ők előnnyel indulhatnak azoknál a munkaadóknál, akiknek különösen fontos, hogy jövőbeni alkalmazottaik ismerjék a munka világát, a felelősség és a határidők súlyát. A látogatók mobilitását mutatja, hogy amellett, hogy 52,67%-ban a potenciális munkahely területeként a fővárost jelölték meg, közel 16%-uk külföldön is szívesen dolgozna, ha lehetősége adódna rá.

A diplomás vagy diploma előtt álló álláskeresőkről a HVG Állásbörze eredményei alapján elmondható, hogy tudatosan készülnek karrierjükre, és megpróbálnak minél több lehetőséget kihasználni, legyen az akár egy állásbörzén való részvétel, tanulmányi időszak alatti munkatapasztalat szerzése, vagy bármilyen tanács, segítségkérés az álláskereséshez. (A rendezvény felkészítő programjaira például minden alkalommal túljelentkezés van). Az ő módszerük és proaktivitásuk más számára is példamutató, hiszen a tudatos álláskeresés nagyban segíti az elhelyezkedést. Ha tudjuk, mit szeretnénk, mik a céljaink és elvárásaink, és nem félünk bemutatni magunkat, úgy könnyebben találhatjuk meg a számunkra legmegfelelőbb lehetőséget, és kevesebb lesz a válasz nélkül maradt jelentkezések száma is.

HVG Állásbörze
Sipos Mária


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.