"Szerencsés az a gyermek, akinek az anyja a barátja is.

És szerencsés az az anya, aki megtalálja barátját a fiában vagy a lányában.

Vagyis amikor hangot találnak egymáshoz az anya-gyermek szereposztáson túl is. Amikor átlépnek ősi ösztönökön, biológiai történeten, földi játékon, s egymás szemében megpillantják nem az "anyámat" vagy a" gyermeket", hanem az Embert.

Ez nagy ritkaság.

Mint ahogy az is, hogy valaki a fiában tanítómesterére lel.

Vagy éppen a fiú talál anyjában szellemi társat, vagy testvért.

Nagy dolog, amikor valaki túlemelkedik a szerepén, és megtudja nézni csemetéjét nemcsak az anya , hanem az Örök ember szemével is.

Ilyenkor ezzel az "úgy látlak most, mintha nem az anyád lennék" pillantással felfedezi ugyanis gyermekében a legfontosabbat, hogy ott van a sorsa, ahol élete nehezen megy.

Ahol akadozik.

Ahol kudarcokat él át.

Ahol sokat szenved.

Ahol eddig csak sajnálta és féltette, ott most értelmet lát majd a gyermek küzdelmeiben.

Ahol eddig" hülyének" tartotta, ott most megpillantja benne azt a lelki vakfoltot, melyet csakis egy élet kemény munkájával lehet eltüntetni.

Igazából csak most tud neki segíteni.

...............

Ma egy anya sorsához hozzátartozik az a bölcsesség, hogy ebben a zuhanó világban megmentse a gyermekét.

Tisztelje a problémáit.

Legyen végtelenül türelmes a bajaival.

Segítse abban, hogy kudarcaiban, sorscsapásaiban tanító értelmet gyanítson.

Legyen megértő akkor is, ha nincs mesteri tekintete, s végső soron maga sem érti gyermekének sorsfeladatát.

...............

Legyen az anya az egyetlen olyan ember a világon, aki gyermekét hülyeségével együtt nemcsak befogadja, mint egy menekülőt, hanem el is fogadja, teljesen, fenntartás nélkül. Azzal a mély meggyőződéssel, hogy "valamire mégis jó, hogy hülye".

Ezt a bölcsességet csakis az anyjánál találhatja meg az ember."