"Szerencsés az a gyermek, akinek az anyja a barátja is.
És szerencsés az az anya, aki megtalálja barátját a fiában vagy a lányában.
Vagyis amikor hangot találnak egymáshoz az anya-gyermek szereposztáson túl is. Amikor átlépnek ősi ösztönökön, biológiai történeten, földi játékon, s egymás szemében megpillantják nem az "anyámat" vagy a" gyermeket", hanem az Embert.
Ez nagy ritkaság.
Mint ahogy az is, hogy valaki a fiában tanítómesterére lel.
Vagy éppen a fiú talál anyjában szellemi társat, vagy testvért.
Nagy dolog, amikor valaki túlemelkedik a szerepén, és megtudja nézni csemetéjét nemcsak az anya , hanem az Örök ember szemével is.
Ilyenkor ezzel az "úgy látlak most, mintha nem az anyád lennék" pillantással felfedezi ugyanis gyermekében a legfontosabbat, hogy ott van a sorsa, ahol élete nehezen megy.
Ahol akadozik.
Ahol kudarcokat él át.
Ahol sokat szenved.
Ahol eddig csak sajnálta és féltette, ott most értelmet lát majd a gyermek küzdelmeiben.
Ahol eddig" hülyének" tartotta, ott most megpillantja benne azt a lelki vakfoltot, melyet csakis egy élet kemény munkájával lehet eltüntetni.
Igazából csak most tud neki segíteni.
...............
Ma egy anya sorsához hozzátartozik az a bölcsesség, hogy ebben a zuhanó világban megmentse a gyermekét.
Tisztelje a problémáit.
Legyen végtelenül türelmes a bajaival.
Segítse abban, hogy kudarcaiban, sorscsapásaiban tanító értelmet gyanítson.
Legyen megértő akkor is, ha nincs mesteri tekintete, s végső soron maga sem érti gyermekének sorsfeladatát.
...............
Legyen az anya az egyetlen olyan ember a világon, aki gyermekét hülyeségével együtt nemcsak befogadja, mint egy menekülőt, hanem el is fogadja, teljesen, fenntartás nélkül. Azzal a mély meggyőződéssel, hogy "valamire mégis jó, hogy hülye".
Ezt a bölcsességet csakis az anyjánál találhatja meg az ember."
