- Miért ment el ötvenhatban?
- Szabó Pistával együtt jelentkeztem a színművészetire filmrendezőnek. Már az első rosták egyikén kiestem. Máshova sem vettek fel, mert nevelőapám után kapitalistának tartottak. Akkor, abban a környezetben nem láttam, hogyan tudnám itt folytatni a jövőmet. Nagyon fájó, de természetes lépés volt. Úgy mentem el, hogy talán soha életemben nem látom többé ezt az országot, a szüleimet, a barátaimat.
- Mit jelent a burzsoá fogalom - ahogy akkoriban minősítették - az ön számára?
- Kés, villa, gyerekszoba. Bizonyos kényeztetés gyerekkorban. Éppen olyan vagyok, mint bárki más. Burzsoá, tehát nem arisztokrata, s nem a proletariátus gyermeke. Nem alulról jöttem fel, nem felülről jövök le. Mi középen vagyunk. Talán ezt.
- Változatos karrier és életút áll ön mögött. Mi motiválta a váltásokban?
- Apám festőművész volt, ő azt akarta, hogy kereskedő legyek, anyám kereskedő volt, ő azt akarta, hogy művész legyek. Rettenetesen tiszteltem, szerettem őket. Kerestem az utamat. Mindig tudtam, hogy valamifajta kommunikációs szisztémánál fogok kikötni. Amikor 1969 decemberében csináltam egy reklámfilmet, rájöttem, hogy ez a jövőm. Felkértek egy nagy reklámfilmgyártó vállalat, a Jean Minneur vezetőjének. Nyolc hónap alatt ötven filmet forgattam. Rövidfilmeket, ipari filmeket, presztízsfilmeket, dokumentumfilmeket, mindent, kivéve pornófilmet.
- Ez volt az ön iskolája?
- A mostani hatvanévesek generációja teljes egészében a reklámfilmszakmából jött: Ridley Scott, Jean-Jacques Annaud, Jean-Paul Rappaneau, Hugh Hudson. De a szakma nagyon megváltozott. Ami akkor intuitívan működött, azt ma rendkívül sok kutatás alapján végzik, a biztonság érdekében. Az intuitív, lehet mondani, valahol amatőr is, s egy intuitív szakmából majdnem tudomány született. Nincs biztos recept, de próbálják kikerülni a bukást.
- A filmgyártásban többféle producer is van. Ön hol helyezi el magát közöttük?
- Ritka az a producer, aki A-tól Z-ig végigvisz egy filmet, az első szinopszistól a moziforgalmazásig. Van, aki ötletet, van, aki rendezőt hoz, van, aki pénzt tud szerezni, van, aki a gyártásban erős. Én már mindent csináltam. Egyre inkább afelé tartok, hogy az ötlet tőlem jöjjön. (...) Az én erősségem mindenképpen a gyártás. És kiválóan boldogulok a rendezőkkel.(...).
- A franciák hogyan kezelték önt, a "bevándorlót"? Ők, a nemzeti filmgyártás harcos védelmezői, az amerikai "moziimperializmus" legnagyobb ellenségei. Ön itt is, ott is, mindkét földrészen szerzett tapasztalatot, sőt amerikai filmet is gyártott Magyarországon.
- Amikor a Cyranót elkezdtem, azzal indítottam a munkát, hogy "hölgyeim és uraim, itt két nagyon nehéz karakterű, egoista, önbizalomhiányban és -túltengésben szenvedő, öntelt, kritikus nép, a francia és a magyar találkozik, tehát meg fogják érteni egymást". Az amerikai probléma teljesen más, gazdasági kérdés. A francia "kulturális kivétel" az európai piac és kultúra sikeres védelméről szól. Ma a francia piacon a filmek több mint ötven százaléka nemzeti gyártású. Ezt itthon lehetetlenné teszi az elrontott médiatörvény. A televízióknak Franciaországban törvény írja elő, hogy műsoridejük egy bizonyos részében nemzeti filmet sugározzanak. Ezt finanszírozniuk is kell. Itthon a dél-amerikai és amerikai tévéipar szemeteskukái lettek a televíziók. Ezzel fontos forrástól esik el a magyar filmgyártás és a hazai filmalkotók
- Milyen szerepet játszhatnak a fejlődő országok a világ show-bizniszében és filmiparában, s lehet-e ebből következtetést levonni Magyarországra nézve?
- Indiában forgattam egy filmet. Ezt négyszázmillió ember nézte meg a világon. Az indiai filmek meghódították Afrikát, az arab országokat, a délkelet-ázsiai területet, szeretik őket egyes helyeken Ausztráliában, Új-Zélandon, Kanadában is, Amerikában belül Los Angelesben és Washingtonban. Most "támadják le" Kínát. A kínaiak, tajvaniak, hongkongiak is betörtek a világba, filmjeik sikeresen szerepelnek a nagy fesztiválokon. Ebből mi alig érzékelünk valamit. Magyarország szellemileg bezárkózott, a gyors társadalmi és gazdasági változásokban bizonyos értékek átalakultak, leértékelődtek. Ma Magyarország művészi értelemben nem kreatív ország. Mert a fontossági sorrendben a kreativitás bőven a két gyerek, három szoba, négy kerék mögött van. Ez majd változik. Az emberek rájönnek, hogy a kultúra a jól élt élet szerves része. Ugyanakkor a filmgyártás ipar, nem csak művészet. Ezt itt is meg kell érteni.
- A Cyrano mennyiben jelentett fordulópontot a pályáján?
- Teljes mértékben. Ott állhattam Hollywoodban, és a kezemben tarthattam az Oscart. A legjobb díszlet Oscarját azért nem hozhattuk el, mert az amerikaiak elterjesztették, hogy a filmben látható színházterem igazi. Pedig díszlet volt, mi építettük fel. A Cyrano óta másként megyek fel a cannes-i lépcsőn is. Azzal a tudattal, hogy nekem is megvolt a magam sikere.
(...) - Mit jelentenek önnek a barátok?- Rendkívül hű vagyok hozzájuk. Együtt nőttünk fel. Sosem szakítottam meg velük a kapcsolatom. Van közöttük nemzetközileg ismert politikus, diplomata, művész, kiadó, festő, könyvelési vállalat igazgatója, jelmeztervező. A politika sem választ szét minket. Legfőbb tulajdonságuk, hogy toleránsak, humanisták, liberálisak. Azt hiszem, a tolerancia a barátság lényege. És mindegyikük műveltsége fantasztikus, kultúrájuk előtt leemelem a kalapom. És a legfontosabb: fantasztikus humorérzékük van. Ez a barátság alapja. A barátságért dolgozom is. Rengeteget telefonálok, csak barátokkal. Ez érdekessé teszi az életet, mert különböző időzónákban laknak.(...)
Kriston László
Forrás: Piac és Profit Magazin archívum ( interjúrészlet)
