Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Anglia: a gyermektelen baby boom generáció időskorú ellátása már gondot jelenthet

Huszonöt éven belül háromszorosára nőhet azoknak az idős nőknek a száma, akik gyermek nélkül értek meg magas kort; ennek megfelelően a szociális ellátórendszernek komolyabb leterheltségre kell a jövőben számítania, és erre fel is kell mihamarabb készülni – állítja egy hivatalos angliai elemzés.

Jelenleg Angliában és Walesben valamivel több, mit 20 ezer olyan 80 éves nő él, akinek nincs gyermeke – leglább is a Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) legfrissebb adatai szerint.

Egyötödüknek nem született gyermeke. Fotó: Pixabay

 

Ez az arány 2045-re várhatóan több mint háromszorosára növekedhet, és valamivel több, mint 60 ezer idős nőről kell majd szervezetten gondoskodni - írja a sky news.

Az 1960-as évek közepén született, most 50 év körüli nők, kétszer olyan valószínűséggel lehetnek gyermektelenek, mint azok, akik közvetlenül a második világháború után születtek. Az élettartam növekedésével párhuzamosan pedig - és az új adatok ezt sugallják - a jövőben jelentősen megnő majd azoknak az idős embereknek a száma, akik egyáltalán nem rendelkeznek gyermekkel.

Mivel a 85 éves vagy annál idősebb felnőtteknél az informális gondozást főként a gyermekek látják el, az új kutatás azt valószínűsíti, hogy növekedni fog a formális gondozás iránti igény, így az idős otthonokba való bejutás iránti igény is.

A kutatók az első világháború után, a második világháború után és az 1960-as években születettek gyermekvállalási adatait vizsgálták.

Noha ezekből az adatokból nem lehetett pontosan megbecsülni a gyermektelen férfiak számát, egy külön elvégzett elemzés azonban azt sugallja, hogy a második világháború utáni és az 1960-as években születettek csoportjainál a nőkhöz hasonló mértékű lehet a gyermektelenség szintje.

A magas számadatok azonban nem tartalmazza azon idősebb embereket, akiknek gyermekei már korábban meghaltak, vagy vélhetőleg nem képesek segíteni idős szüleiken, de ide tartozhatnak azok a nők is, akik örökbefogadott gyermekeik vannak.

Az 1960-as években születettek csoportjánál a gyermektelenség okai között szerepelhet a nők fokozottabb munkába állása, de a magasabb iskolázottság is.

Noha arra semmiféle bizonyíték nincs, hogy az időskorúak ellátására kevésbé lesznek hajlandóak vagy képesek gyermekeik (mint például a mai generáció esetében történik), az azonban biztos, hogy a jövőben sokkal nagyobb számú idősebb ember él majd, akinek nincs gyermeke, és így valamiféle intézményes segítségre szorul majd.

Az idősebb népesség magasabb gyermektelensége a jövőben ennél fogva növeli a hivatalos gondozás iránti igényt.

Catherine Foot, a Centre for Ageing Better igazgatója azt mondja, hogy a társadalomnak "fel kell ébrednie", mivel ezek a számadatok azt mutatják, az elkövetkező években drámaian növekedni fog a gyermekek nélküli emberek száma – és ez komoly következményekkel jár majd a szociális gondozás iránti igényre nézve.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.