Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Anyák napja: a felmérés szerint Magyarországon megbecsülik az édesanyákat

Vasárnap anyák napja. Nemrég megkérdezték az embereket a magyar anyák szerepéről egy kutatásban. Íme a végeredmény.

Az Anyák napja ünnepét először 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezésére tartottak.

A magyar felnőttek háromnegyede szerint Magyarországon megbecsülik az édesanyákat. Többségük szerint pedig a családpolitikát az édesanyákra kell alapozni - közölte az anyák napja alkalmából végzett közvélemény-kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint tízből nyolc magyar szerint az anyák tartják össze a családokat és a gyerekek nevelésében nekik van a legnagyobb szerepük. A gyerekesek, az idősebbek, a nők és a vidéken élők között ennél is nagyobb az így vélekedők aránya.

Anyák napja alkalmából készült el egy felmérés (Foto: Pexels.com)

Tízből hatan teljesen egyetértenek azzal, hogy a családpolitikát elsősorban az édesanyákra kell alapozni. A megkérdezetteknek csak hatoda volt elutasító ezzel kapcsolatban. A gyerekesek, a nők és az idősebbek inkább azonosulnak ezzel az állítással - írták.

A válaszadók 83 százaléka hálával tekint az édesanyjára amiért felnevelte őt, tízből heten teljes mértékben elégedettek azzal, ahogyan az édesanyjuk nevelte őket, és csak 3 százalék nyilatkozott úgy, hogy elégedetlen.

A felmérésből kiderült az is, hogy a magyarok 71 százaléka szerint Magyarországon össztársadalmi szinten is megbecsülik az édesanyákat, és elismerik a családokért végzett munkájukat.     Az országos reprezentatív kutatás ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készült április 13. és 22. között.

Ezt is olvasd el:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.