A Mikulás kétségbevonásának gondolatától egyetlen óvoda sem marad érintetlen, úgyhogy némi kétely a mi csemeténkben is van, akármit is mondjunk neki.
Az első megoldási lehetőség, hogy apu öltözik be. Persze ez nem a legflényesebb ötlet: mindenki felismeri a saját apukáját. Attól még, hogy vattaszakállat húz, még ugyanolyan a hangja, sőt, sokan még azt a bakit is elkövetik, hogy ugyan piros köntösbe bújnak, de a lábukon ott virít a házi a papucs...
A második megoldás a családi barát, munkatárs vagy szomszéd. Anno az én apukám is télapóskodott egy barátja családjánál, akikkel amúgy év közben rendszeresen összejártunk.
Az alkalmi Télapók tipikus hibája, hogy a szakálluk ugyan fehér, de a sapka alól fekete fürtök göndörödnek ki és a szemöldök sem deres. Lebuktathatja a beöltöztetett családtagot vagy családi barátot egy-egy ismerős ruhadarab, a megszokott dezodor illata is.
Egy profi Mikulás természetesen a hangját is elváltoztatja, de azért vigyáz, nehogy parodisztikus legyen a hatás. A hebegő-habogó Télapónál nincs szánalmasabb, úgyhogy érdemes előre átgondolni, mit is fogunk mondani. Beszéljünk lassan, tagoltan, elvégre öregek vagyunk.
Így könnyebb is az előre kitalált mondatrészleteket felidézni, és megtartani a mesterséges hangszínt.
Ha úgy érezzük, bizony egy cseppnyi színészi képesség sem szorult belénk, talán jobb is, ha visszautasítjuk a felkérést, mert egy sikertelen alkalom nem csak saját önbecsülésünkön csorba, a pici kiábrándulását is hozhatja.
Készüljünk fel a váratlan kérdésekre: "hol hagytad a rénszarvasokat?", "mit eszik a Rudolf?" és ehhez hasonlók. A második kérdéshez ugye, nem árt tisztában lenni például szarvasaink nevével.
A leginkább kritikus pont a szakáll, ez igényel a legtöbb odafigyelést. Barkácsboltokban már lehet kapni műszakállakat, hitelesebb és tartósabb is, mint a vatta. De nagyon vigyázni kell a rögzítéssel, ugye, tudjuk, miért... A fültől fülig vezető madzag rendkívül kiábrándító, úgyhogy próbáljuk meg a rögzítést is a műszakáll alatt vezetni.
A gyerkőctől kötelességünk megkérdezni, hogy viselkedett, megígértetni vele, hogy eztán is jó lesz, de azért a számonkérő szerepét ne vigyük túlzásba. Elvégre mégiscsak a szeretetről, a meglepetésről, ajándékokról és a gyerekek vágyairól szól ez az ünnep. Végső soron azért öltöttünk piros köntöst, hogy örömet szerezzünk neki.
