Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Apuka is kapjon be várandós vitamint

A várandós vitaminok szedése a közhiedelemmel ellentétben nem akkor kezdődik, amikor kiderül a terhesség, illetve nem akkor kellene, hogy kezdődjön.

Kép: Pixabay

Ennek oka nagyon egyszerű: a mai életvitel, és a tápanyagok minősége messze nincs olyan jó, mint volt ez előtt 50-100 évvel. Sokan ugyanis azzal söprik félre ezeknek a készítményeknek a szedését, hogy nagyanyáink is teherbe estek és szültek, pedig semmi ilyesmit nem szedtek. Holott ma már olyan készítmények is vannak a piacon, melyek nem csak a hölgyeknek, hanem az uraknak is segíthetnek.

Már a tervezéstől

Ebben teljesen igaza van annak, aki így vélekedik. Ugyanakkor azt már csak kevesen tudják, hogy bár tény, hogy a régebbi korokban egy nő akár 10-12 gyereket is szült, de ezek közül sajnos nagyon sokan meghaltak, illetve az anyákat veszítettük el gyermekágyi lázban, vagy a terhességek végződtek vetéléssel. Ez akkoriban sajnos szinte természetes volt, a nem megfelelő orvosi ellátás miatt. A vetélések esetében is az egyik legfontosabb kockázati tényező a fertőzésekre való hajlam.

Ez a hajlam pedig akkor igazán veszélyes, amik a test tápanyagszükséglete nem megfelelő. Jelenleg a világon minden negyedik terhesség vetéléssel végződik, és ezeknek az eseményeknek a nagy többsége éppen a kialakuló fertőzéseknek köszönhető. Az immunrendszer gyengesége, és a nem megfelelő vitaminellátottság melegágya a fertőzéseknek, így a terhességet érdemes már előre tervezni.

Ebben az esetben pedig logikus, hogy a legjobban úgy tudjuk felkészíteni a szervezetet a várandósságra, hogy feltöltjük a raktárait, és folyamatos utánpótlást biztosítunk, ezzel elérve, hogy a megnövekedett szükségletek se jelentsenek komolyabb gondot. Persze az anyagok minősége, mennyisége itt sem mindegy, mint ahogyan az sem, hogy megfelelő időben a megfelelő támogatást nyújtsák. A trimeszterek alatt ugyanis változnak az anyai szervezet igényei, így a tervezési folyamatban és az első trimeszterben más anyagokra van szükség, mint a másodikban, és megint másokra a harmadikban.

Miért hizlal a legtöbb terhes vitamin?
A terhesség testsúlygyarapodással jár, ez tény. Sok kismama azonban lényegesen többet szed magára a kelleténél, amiért a terhesvitaminokat is hibáztatják – természetesen nem ok nélkül. Hogyan lehet ezt kivédeni?

Férfiaknak is?

Az előbb leírtak alapján azt is láthatjuk, hogy a nők szervezete akkor készült fel a várandósságra, ha kiegyensúlyozott az ásványi anyag és vitaminellátásuk. Ezt lehet elérni az igazán jó várandós vitaminokkal.

Sajnos tény, hogy napjainkban a sikertelen teherbeesési próbálkozások egy jelentős százalékánál a nő teljesen egészséges, így a partnerével van valamilyen gond. Ezek közül az egyik legjellemzőbb az alacsony spermaszám, ami azonban sok esetben javítható, a megfelelő vitaminokkal és ásványi anyagokkal.

Innen pedig egyértelmű a következtetés: ha a nő szervezetét feltölti „csúcsteljesítményre” a készítmény, akkor ezt a férfiakkal is megteheti? Esetleg van olyan anyag, ami számukra nem a legjobb, míg a hölgyek esetében a babavárásnál szükségszerű?

„Hogy a férfiak is szedhetnek-e várandós vitamint, nem is kérdéses, sőt, ajánlott, mivel a bakteriális fertőzések elkerülése iletve azok kiküszöbölése nem csak a nők számára jelentős gond a vetélés, koraszülés szempontjából, hanem a fogantatás előtti időszakban sem mindegy, hogy a genitáliák fertőzőttek-e. Néha tünetmentesen ping-pongozzák a felek szexuális együttlét alatt a kórokozókkal, vagyis egymást fertőzik folyamatosan, de tünetmentesen, éppen ezért a jelentős cink és réz tartalom, mely a felszálló fertőzések kivédése miatt fontos a szervezet számára, logikus, hogy a férfi nem számára is védelmet adhat.” – mondja Ratkó Tünde Szülésznő.

Forrás: Trimeszter


Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.