Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Aranyárban a bulinegyed

Sörbiciklik ide, hangos romkocsmák oda, a pesti - úgynevezett - bulinegyed lakásárai kitartóan araszolnak fölfelé. A főváros VII. kerületének belső részén nem torpant meg az ingatlanpiaci kereslet, annak ellenére (sem), hogy az elmúlt hónapokban sok ellentmondásos hír jelent meg a lakónegyedről.   

Négy év alatt több mint duplájára emelkedtek az árak az Andrássy út – Károly körút – Rákóczi út – Nagykörút határolta területen, közkedvelt nevén a budapesti bulinegyedben. Általában is, az egész Erzsébetvárosra elmondható (a NAV adatai alapján), hogy az elmúlt négy évben átlagosan több mint duplájára emelkedtek a lakásárak. Ezzel a kerület dinamikusan zárkózik fel a szintén felkapott Terézváros áraihoz. Míg ugyanis a VI. kerületben az átlagos négyzetméterár jelenleg 525 ezer forint, addig a VII. kerületben is már 462 ezer. A mostani 13%-os különbség négy éve még 23% volt.

Gozsdu udvar, Kép: wikimedia

Az áremelkedés a negyed sajátos arculatával magyarázható. Ez a sokarcú városrész ugyanis minden sarkán meglep valamivel: a lepukkant háztömbök mellett eredeti pompájukban másodvirágzásukat élik a bérpaloták. Málló tűzfalak helyett a városi művészet kiváló alkotásai a falakon, megszámlálhatatlanul sok használtcikk-kereskedés, kávézó és kocsma; dizájnbolt és étterem. A városrész a zsidó kultúra és vallási építészet fellegvára, három kiemelkedően értékes zsinagógaépülettel.

Az „őslakosok” szeretnék korlátozni a városrészben a felfordulást: az éjszakai hangoskodást, az utcák összepiszkítását, a dulakodásokat. Szeretnék, ha a romkocsmák este 10-kor bezárnának, illemhelyeket követelnek, a rend fenntartása érdekében még a rendteremtést segítő éjszakai polgármester intézményét is bevezetnék. Mások féltik az ott kialakult „mikroklímát”, ezt a sajátos, színes nagyvárosi forgatagot.

Mekkora üzlet az ingatlanozás?
A válság elmúltával újra évi kb. 150 ezer ingatlan cserél gazdát a hazai piacon, nem túlzás tehát összességében több ezermilliárdos piacról beszélni. Ráadásul a fellendülés, így a bővülés vége még nem látszik: csak tavaly 15%-kal, idén akár újabb egytizedével nőnek a lakásárak. A növekvő tortából a tulajdonosokon kívül a beruházók hasítanak ki nagyobb részt, de a közvetítők is részesednek belőle. Számítások szerint ma jobban megéri ingatlanirodát nyitni, mint lakásba fektetni a pénzt.

Annak köszönhetően, hogy ez a negyed vált Budapest egyik leglátogatottabb turistalátványosságává és kedvelt szálláshellyé, számtalan lakást alakítottak ki rövid távú bérlakássá, azaz befektetési céllal airbnb-zni kezdtek a tulajdonosok. Ezt sok társasház nem nézi jó szemmel – újabban lehetőségük van a társasházi szerződésben korlátozni a rövidtávú lakáskiadást. Így aztán a festőinek éppen nem nevezhető Akácfa és Klauzál utcában a lakások átlagos négyzetméterára kicsivel meghaladja az 520 ezer forintot (a 2013-as ár 240 százalékát), míg a patinás Kazinczy utcában már 654 ezer forint az átlagár.

Az OTP Ingatlanpont valamivel több, mint 600, építés, vagy egyelőre csak értékesítés alatt álló lakásról tud a környéken, melyek átadása két éven belül várható.

- Sok a tetőtér-beépítés, de akad bőven foghíjtelek-beépítés is. A VI.-VII. kerület belső részeiben épülő új lakások egyik közös jellemzője, hogy áruk jóval a kerületi átlag felett van: a négyzetméterárak 800 ezer és 1,1 millió forint között szórnak” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, aki szerint a főváros belső kerületei túl vannak az árrobbanáson, de az áremelkedés továbbra is kitart, legfeljebb csak az üteme mérséklődik valamelyest.

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.