A legnagyobb csoda az, ha egy nő még 50 felett is képes ragyogni, bátran vállalni arca minden kis hibáját, amik nem is hibák igazából, hanem emlékek, nyomai a könnyeknek és a nevetéseknek. Ha sosem húzta volna mosolyra a száját, vagy nem lett volna a szeme dagadt a sírástól, az arca makulátlan lenne és sima, de az élete és a szíve üres.
A ránc nem szégyen, nem olyan, amilyen egy tinédzserkorban bevésett tetoválás, amit egy bizonyos kor felett már takargatni kell. Arcunk változásai a biológiai folyamatok következményei, így a természet legtökéletesebb alkotásának, az embernek a részei. És bárhogy hisz benne a nő, a csodakence nem fogja elmulasztani a ráncokat, talán ideig-óráig csökkenti őket, de ahogy az emlék, úgy az általa homlokba vésett barázda is megmarad.
Az egyik szépség- és testápolással foglalkozó cég legújabb kampánya is azt hirdeti, hogy ne letagadjuk, hanem büszkén vállaljuk korunkat. Törekvésük követendő példa lehet. Hisz, ha a korunkat le akarjuk tagadni, jogos a kérdés, mégis mely éveket lehetne kitörölni. Ha a nő a ráncaitól próbál mindenféle beavatkozások segítségével megszabadulni, szintén jogos a kérdés, hogy attól, hogy a bőre feszesebb, vajon visszakapja-e az így elcsalt 5-10 évet? Azt hiszem, nem.
Amit kap egy csillogó arc, mögötte bánatos gondolatok, hogy az évek elröppentek. Kétségtelen, hogy a társadalmi elvárásoknak nehéz megfelelni, hisz századunkban mindenki fiatal és csinos akar lenni. Ám egy bizonyos kor felett, érdemes belátni, hogy a természet fukar, mit régen bőkezűen adott, azt lassan elveszi és abból kell gazdálkodni, ami van.
Az egészség és az esztétikum fontos, de ésszerű kereteken belül. Nem testben kell megfiatalodni, hanem lélekben. A szellemi frissesség és kíváncsiság fontosabb, mint, hogy a ráncok mit mutatnak!
Csepely Tímea
