Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Asztmásan is sportolhatsz!

Az Asztma Világnap alkalmából a Kanadai Tüdő Szövetség felhívja a betegek figyelmét, hogy megfelelően beállított gyógykezelés mellett nem kell lemondaniuk a rendszeres testmozgásról.  


A Kanadai Tüdő Szövetség a világnap kapcsán kiemelten foglalkozik a sportolás kérdésével. A program jelmondata: „Asztmával is sportolhatsz!”, mely az egyesület elnökének elmondása alapján arra is felhívja a figyelmet, hogy a rendszeres testmozgást még a fizikai terhelésre jelentkező asztmás panaszok esetén sem kell mellőzni.

Az edzés csak akkor okozhat rohamot, ha a betegség nem megfelelően kontrollált. Jól beállított gyógykezelés mellett a mozgás csakis jótékony hatású lehet, segítségével az általános fizikai edzettség mellett a tüdők állapota is javítható.

A Chest folyóiratban megjelent friss kutatásból az is kiderül, hogy a mozgás milyen előnyökkel jár az asztmás betegek számára:
-kevesebb asztmás tünet jelentkezik,
-aktívabb életet élhetnek,
-a testmozgás hatására a betegek hangulata javul, kevésbé feszültek,
-az életminőségük javul.
Összességében tehát a betegek fittségi állapotával egyenes arányban javulnak asztmás panaszaik is.

A kezelőorvossal egyeztetve minden beteg összeállíthatja a saját „asztma akciótervét”. Egy részletes leírást arról, mely tartalmazza az állandó gyógyszereket, azokat a tüneteket, amikre az adott gyógyszert szedni kell, valamint az asztmás roham során követendő teendőket. Beszéljük át a sportolásra vonatkozó javaslatokat. Orvosunk segítségünkre lehet a megfelelő sportág megválasztásában is.

www.allergiakozpont.hu

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.