Kíváncsiak voltunk, vajon melyek azok a vétkek, amelyeket mi, nők már nem vagyunk képesek megbocsátani a másiknak. Ezért megkérdeztünk pár olyan lányt, illetve asszonyt, akik már túl vannak nem egy rázós kapcsolat végén.

Megcsalás: a gyengébb nem tagjai általában ezt teszik első helyre mint főbűnt, igaz, a legtöbben azt is hozzátették, hogy egy kapcsolatnak nem feltétlenül kell véget érnie, ha valamelyik fél félrelép. Mert maga a tény üzen valamit nekünk: vagy azt, hogy valami hiányzik a kapcsolatunkból, vagy azt, hogy a kedves egyszerűen nem monogám típus. Az elsőn lehet változtatni, nem egy kapcsolatot mentett már meg a félrelépés, a másodikon azonban nem nagyon, csak elfogadni lehet.

Fenntartani a látszatidillt: erre mi is hajlamosak vagyunk, mosolyogni, amikor nincs is kedvünk, és akkor is csak dicsérni a kapcsolatunkat, amikor már rég nincs minden rendben. Ezzel csak elfedjük a valódi problémákat, amelyek odáig fajulhatnak, hogy már rég késő. Nagy vétek ez, amelyet elkövethetünk, tisztességtelen a társunkkal szemben.

Őszintétlenség: tulajdonképpen ez a baj a látszat idill fenntartásával is, bár olyankor talán saját magunknak sem valljuk be, mi is a bajunk. Ám talán még nagyobb bűn, ha olyat nem osztunk meg a másikkal, amelyről tudjuk, hogy fontosnak tekintené. És itt nemcsak a félrelépésekre kell gondolni, hanem arra a fájdalomra, amelyet a párunk élhet át akkor, amikor olyan tényt tud meg rólunk mástól, amelyet tőlünk kellett volna. Kriszta például nem mondta el vőlegényének, hogy szülei örökbefogadták őt csecsemőkorában, a fiú az örömanyától tudta meg az esküvő előtt. Óriási csalódás volt számára.

A kísértő harmadik: nem úgy megy a kapcsolatod, ahogy akarnád, mert még mindig/vagy már megint kísért egy harmadik? Egy kapcsolat elején a legnagyobb bűn, ha úgy kezdesz bele, hogy nem varrtál le minden szálat. Így ugyanis hiába töri magát a szegény fiú, nem fog semmit sem elérni. És az neki sem jó...

Amit nem tudsz, az nem fáj? Hát, ezzel vitatkozhatunk is, meg nem is, mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor ezzel mentette magát. Hiszen az is biztos, hogy a teljeskörű őszinteség is vétek, csak nem a másikkal, hanem magával a szerelmi kapcsolattal szemben. Biztosan tudni kell az összes nem publikus dolgunkat a férfinak, látnia kell, ahogy emberi formába rázzuk magunkat? Nem lehet, hogy ezzel a varázst veszítjük el? Amit pedig minél tovább fenn kellene tartani.

Szabó Fruzsina