A régi vallásos hit azt tartotta, hogy a halottat nem szabad sokáig siratni, mert vizes lesz a gyászoló inge. Vagyis a gyászolás fontossága mellett a néphit nagyon bölcsen észrevette, hogy az elhúzódó gyász megbetegíthet.
Igen, sokszor találkoztam olyan esettel, amikor akár éveken át húzódott a gyász. A gyászolónak ilyenkor hosszan tartó búskomor, depressziós tünetei vannak, alig-alig tart kapcsolatot környezetével. Teljesen bezárkózik. A halott számára pedig gyakran egyfajta szentélyt épít fel, ahol semmihez nem lehet nyúlni, s ahol minden rá emlékezteti.
Évekkel a halál után is jelen időben beszél az elhunytról, s állandó félelem gyötri, hogy esetleg újabb szerettét fogja elveszíteni. Gyakran olybá tűnik, mintha örökösen bűntudata lenne a haláleset miatt. Ez valószínűleg a halottal való tisztázatlan, lezáratlan kapcsolatból maradt fent.
Szintén figyelmeztető jel lehet, ha a gyászoló túlzottan idealizálja az elhunytat. "Az én férjem volt a legcsodálatosabb ember a világon"- mondja gyakran az özvegy.
Természetesen ez a fajta kristalizáció, vagyis hogy a halott körül csak pozitív élmények, érzések csoportosulnak (nem voltak hibái, nem veszekedett, tökéletes volt), természetes része a gyásznak. Itt és most a tartós és túlzottan elhúzódó tünetekre szeretném felhívni a figyelmet.
Előfordulhat azonban egy szokatlan reakció is: a gyászoló elfojtja az érzelmeit, előfordul, hogy a gyász teljesen hiányzik. Szélsőséges esetben egyenesen tagadja a halált. Az illető ilyenkor szokatlan önuralomról tesz tanúbizonyságot, teljes közönyt mutat, miközben teste is egyfajta feszültségben van: rideg mosoly, merev tartás, kifejezéstelen arc jellemzi.
A gyásznak vannak torzult formái is: ilyen esetben a gyászolón szomatikus tünetek jelentkezhetnek (pl. szívpanaszok) vagy akár pszichiátriai tünetek aktivizálódhatnak (depresszió, kényszeres tünetek, fóbiák, alvászavarok).
Ez utóbbiak közül külön fel kell hívni a figyelmet a haláleset utáni öngyilkossági fantáziákra, amikor a gyászoló egyfajta újraegyesülési vágyát fejezi ki az elhunyttal (pl. a halott megjelenik álmában és hívja). Veszélyt rejt magában az is, ha tartós valóságérzékelési zavarok is kialakulnak, vagyis látni vagy hallani véli szerettét.
A háttérben erős bűntudat gyötri, hogy ő él, míg a számára fontos ember meghalt.
Valószínűleg szintén a sikertelen gyászmunka az oka, ha a haláleset után a gyászoló túlzott alkoholfogyasztással vagy más élvezeti szerek fogyasztásával, esetleg túlhajtott munkával igyekszik fájdalmától szabadulni.
De hosszasan lehetne még sorolni a tüneteket: a hirtelen személyiségváltozások, a megmagyarázhatatlan indulatok és ellenséges érzületek, vagy akár a túlzott elszigetelődés és elutasítás, mind-mind arra figyelmezteti a környezetet, hogy segítségre van szüksége a gyászolónak.
Ez a segítség jöhet a környezet, egy vallás vagy életfilozófia, egy támogató közösség (pl. özvegyek csoportja, gyászolókat segítő csoport) vagy pszichiáter felől is.
K. V.
