Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az érszűkület a fiatalabb korosztályt is érintheti

Az artériás érbetegségeket - köztük az érszűkületet- sokan az idősek betegségének gondolják, pedig a probléma korai stádiumait egyre gyakrabban diagnosztizálják a fiatalabbaknál is. Ám az időben történő életmódváltással, megfelelő kezeléssel sokat lehet tenni az állapot rosszabbodásának elkerülése, illetve a javulás érdekében. 

Súlyos szövődményekkel járhat

Az érszűkület esetén leggyakrabban az alsó végtagok szöveteit tápanyaggal és oxigénnel ellátó ereinek fokozatos beszűkülése majd elzáródása alakul ki.

Az érszűkület kezelésének az elsődleges célja a beteg tüneteinek javítása
Kép: Pixabay

A hosszútávon kezeletlen érszűkület nem csupán lábfájdalomhoz, a járás, a mozgás és az életminőség romlásához, hanem később fekélyek kialakulásához és akár a végtag elvesztéséhez is vezethet. Sokszor a betegek már előrehaladott stádiumban keresik fel a szakorvosokat, amikor járástávolságuk már nagymértékben lecsökkent, vagy amikor nyugalmi helyzetben lévő fájdalom, illetve fekély is kialakult. Ezért fontos a betegség mihamarabbi felismerése és megfelelő kezelése, illetve fontos felhívni a figyelmet a korai szűrés jelentőségére!

Fiatalabb korban is elkezdődhet

A 40-50 éves korúak esetében gyakran mozgásszervi, izom-ízületi panaszokat sejtenek a lábfájdalom hátterében, pedig erős dohányzás, cukorbetegség, hipertónia vagy a magas vérzsír szintje megléte esetén - különösen, ha ezek közül egyszerre több kockázati tényező is jelen van-, az érbetegség már ebben a korcsoportban is kialakulhat. Fontos, hogy az érrendszer egyik területén felismert szűkület idején gyakran az érrendszer egy másik részén is már jelen lehet a probléma, vagyis alsó végtagi érszűkületben gyakran fordul elő például szívkoszorúér vagy az agyi érbetegség együtt (és fordítva). Az egyes területek szűkületének összefüggése az ismert kockázati tényezője viszonylag hasonló, az azonban tény, hogy az alsó végtagi érszűkület egyik legfontosabb rizikófaktora a dohányzás- mondja dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa.

Érszűkület a lábfájdalom hátterében

Ritkán előfordul, hogy az érszűkület nem okoz különösebb tüneteket, de típusos formában, lábfájdalomként jelentkezik, ami kezdetben terhelésre lép fel, és nyugalomban megszűnik (súlyos állapotban azonban állandósulhat). Emiatt az érszűkületet „kirakatnéző-betegségnek” is szokták nevezni. Ekkor járáskor, rövidebb táv megtételét követően a lábikra begörcsöl, az illető megáll, majd a panasz rövid időn belül a fájdalom megszűnik. Újrainduláskor a tünetek azonban ismétlődnek.

Így ismerheted fel, ha érszűkületed van! – Íme a 4 stádium
A szív- és érrendszeri betegek számában sajnos az élmezőnyhöz tartozunk. Az elhanyagolt érszűkület súlyosabb fekélyhez, infarktushoz és stroke-hoz is vezethet. De vannak figyelmeztető jelek! Ezek azok!

Érszűkület esetén azonban a járás erőltetése nagyon fontos feladat, mert a napi szinten végzett rendszeres séta javítja a tüneteket. Viszont, amikor a fájdalom már nyugalomban is fennáll, a végtagok elkékültek, hideggé váltak vagy fekélyek is megjelentek, akkor ez súlyos állapotra utal- ilyenkor érműtétre, az oxigén-ellátottság javítására van szükség.

Az érszűkület kezelésének az elsődleges célja a beteg tüneteinek javítása. Ehhez és a rosszabbodás elkerüléséhez elengedhetetlen a megfelelő életmód, a dohányzás nagyfokú csökkentése, a rendszeres testmozgás, a koleszterin- és a vércukorszint beállítása, valamint gyógyszeres kezelésként az értágító és a véralvadásgátló tabletták rendszeres szedése.

Forrás: Trombózisközpont


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.