A szív örömünkben majd kiugrik, vagy bánatunkban megszakad. Dobogását a torkunkban érezhetjük, vagy a rémülettől szinte eláll a szívverésünk. Az ember teljes szívével csügghet egy dolgon, valamit a szívére vehet. A szívünkön viselhetünk egy ügyet, s valakit a szívünkbe zárhatunk. Ami a szívet kihozza a ritmusából, az a túlzott vagy nem elegendő mozgás, testi, illetve lelki szinten egy túl heves vagy éppen elfojtott érzelem.
Az angina pectoris „szűkkeblűséget” jelent, ami itt a szív szűkösségére, az érzelmi élet beszűkülésére és megmerevedésére, kicsinyességre és éndominanciára utal. Szívinfarktusnál az embernek szó szerint megszakadhat a szíve. Ha az énemet túlértékelem, s nem hallgatok többé a szívemre, az élettől szakítom el magam. Az infarktust gyakran szívidegesség előzi meg, tulajdon szívműködésünk miatti alaptalan félelem. A szív ily módon hívja fel magára a figyelmünket, és kényszerít életvezetésünk gyökeres megváltoztatására, különben egyszer csak felmondja a szolgálatot, ahogy mi is lemondtunk róla. A szívneurózisban szenvedő egyén fél attól, mi lesz, ha a szíve esetleg megáll, azaz ő „szívtelenné” válik. Túl gyakran figyel a szívére ahelyett, hogy valóban hallgatna a szavára - így jön létre a szűkület, amit az illető félelemként él át.
Az angina pectoris esetében az érzelmi élet beszűkülése már testi szinten, a szív táplálóereinek szűkületeként, funkciózavaraként jelentkezik. A nép nyelve itt megkeményedett, sőt megkövesedett szívről beszél. A szívidegesség, illetve az angina pectoris esetében a szív – eleinte lelki, később testi szinten – nem jut elegendő táplálékhoz.
Ha az ész a fő meghatározó
A végletesen racionálisan gondolkodó egyén tehát „szívtelen”, „keményszívű” ember benyomását kelti, aki megkísérli, hogy mások felett uralkodjék, hogy embertársait manipulálja, vagy akinek a szeretetre való képessége egy kedves személy elvesztése révén örökre „bezárul”, s neki így szintén szívpanaszai támadnak.
Infarktusnak azt a pillanatot nevezzük, amikor a beszűkült ér teljesen elzáródik, és a szívizomzatnak az elzáródáson túli része nem jut többé oxigénhez, minthogy a vér nem képes továbbáramolni. A szívinfarktus súlyossága attól függ, milyen nagy a véráramlástól elzárt szívterület. Az infarktus sohasem jelentkezik váratlanul. A figyelmeztető jelek közé tartoznak a szívtáji szúró érzések, a bal karba kisugárzó vállfájdalmak vagy az az érzés, hogy az embernek elszorul a torka. Más kérdés, hogy figyelemre méltatjuk-e egyáltalán ezeket a jelzéseket. Létezik „néma” infarktus is, amely szinte egyáltalán nem, vagy csupán enyhe panaszokat okoz, következésképp gyakran nem is veszünk róla tudomást.
Az infarktus károsítja a szívizomzatot, csökkenti a szív teljesítőképességét. Fontos tehát elkerülnünk mindazt, ami elősegíti az infarktus kialakulását: az elhízást, a zsíros, növényi rostokban szegény táplálkozást és a dohányzást. Ám meg kell tanulnunk megfelelően kezelni a lelki megterheléseket, így a dühöt, félelmet, izgatottságot, szorongást és türelmetlenséget.
Jól csak a szívével lát az ember
A szív az ember életének középpontja, hiszen ha megszűnik dobogni, életünk is véget ér. Míg élek, szakadatlanul ver a szívem, azaz én se állhatok meg, mert neki tovább kell haladnia. Ha valahol elakadok, a szívem nem tud többé zavartalanul dobogni. Pedig a gondolkodás túlhangsúlyozásakor, amikor is „fejnehéz” leszek, pontosan ez történik. Minél kevésbé a szívemből élek, és minél több gondolatot „pazarolok” a múltra vagy a jövőre, annál több energiát vonok el a szívemtől. Vagyis: szívinfarktus – belső gátlások miatt az élet képtelen zavartalanul és szabadon áramolni; az értelem dominanciája; jobban oda kell figyelnünk a szívünkre.
Mit tehetünk?
● Bármilyen szívpanasz esetén meg kell kérdezni magunktól, vajon a szívünk szerint élünk-e, döntéseink meghozatalakor szívünk szavára is hallgatunk-e, vagy többnyire hideg fejjel határozunk. Hiszen a szívpanaszban benne rejlik a felhívás, hogy jobban odafigyeljünk a szívünkre, érzéseinkre, intuíciónkra és igazi lényünkre. Nem lenne szabad mindenhez csupán gondolkodásunkkal közelíteni, kizárólag a gondolkodás közegében élni. Mert a gondolkodás és a szeretet kölcsönösen gátolják egymást.
● Felvetődik az a kérdés is, vajon „jó szívvel viseltetünk-e önmagunk, érdekeink és igényeink iránt”, és végeredményben „mi nyomja a szívünket?”. Azt tanácsos kifejezésre kell juttatnunk, hogy ne nyomasszon többé.
● Szívünk szerint élni annyit jelent, mint szabad folyást engedni a dolgoknak, élni hagyni az életet, a lét könnyedségében létezni.
● Nem szabad mindenből gondot csinálnunk, mindenért fejtörést okozni magunknak, és megkísérelni, hogy mindig mindent tökéletesen végezzünk el, hiszen ha szívünk mélyéből élünk, akkor a cselekedetünk is helyes.
● Aki a szív útját járja, és igazi énjét éli, annak nincs többé szüksége külső megerősítésre. Az ember felismerte, megtalálta önmagát, és igazi lényét adja. Szereti és éli önnön lényét, életét többé nem a tudás (fej) irányítja, hanem szívének, léte középpontjának a bölcsessége. (Forrás: balaicza.hu)
