Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az infarktus lelki okai – hallgass a szívedre!

A szívbetegek olyan emberek, akik nem akarnak a szívükre hallgatni, a legszívesebben mindent az értelmükkel intéznének el. Ha a szívverés akadozik vagy száguld, az mindig biztos jele annak, hogy a belső rend, ritmus zavara, egyfajta kisiklás következett be. Ha nem vagyunk hajlandók a szívünkre hallgatni, ebben az esetben rákényszerülünk.

A szív örömünkben majd kiugrik, vagy bánatunkban megszakad. Dobogását a torkunkban érezhetjük, vagy a rémülettől szinte eláll a szívverésünk. Az ember teljes szívével csügghet egy dolgon, valamit a szívére vehet. A szívünkön viselhetünk egy ügyet, s valakit a szívünkbe zárhatunk. Ami a szívet kihozza a ritmusából, az a túlzott vagy nem elegendő mozgás, testi, illetve lelki szinten egy túl heves vagy éppen elfojtott érzelem.

Ne vegyünk mindent a szívünkre! Kép: Pixabay

Az angina pectoris „szűkkeblűséget” jelent, ami itt a szív szűkössé­gére, az érzelmi élet beszűkülésére és megmerevedésére, kicsinyességre és éndominanciára utal. Szívinfarktusnál az embernek szó szerint megszakadhat a szíve. Ha az énemet túlértékelem, s nem hallgatok többé a szívemre, az élettől szakítom el magam. Az infarktust gyakran szívidegesség előzi meg, tulajdon szív­működésünk miatti alaptalan félelem. A szív ily módon hívja fel magára a figyelmünket, és kényszerít életvezetésünk gyökeres meg­változtatására, különben egyszer csak felmondja a szolgálatot, ahogy mi is lemondtunk róla. A szívneurózisban szenvedő egyén fél attól, mi lesz, ha a szíve esetleg megáll, azaz ő „szívtelenné” válik. Túl gyakran figyel a szívére ahelyett, hogy valóban hallgatna a szavára - így jön létre a szűkület, amit az illető félelemként él át.

Az angina pectoris esetében az érzelmi élet beszűkülése már testi szinten, a szív táplálóereinek szűkületeként, funkciózavaraként jelent­kezik. A nép nyelve itt megkeményedett, sőt megkövesedett szívről beszél. A szívidegesség, illetve az angina pectoris esetében a szív – eleinte lelki, később testi szinten – nem jut elegendő táplálékhoz.

Ha az ész a fő meghatározó

A végletesen racionálisan gondolkodó egyén tehát „szívtelen”, „keményszívű” ember benyomását kelti, aki megkísérli, hogy má­sok felett uralkodjék, hogy embertársait manipulálja, vagy akinek a szeretetre való képessége egy kedves személy elvesztése révén örökre „bezárul”, s neki így szintén szívpanaszai támadnak.

Ez is oka lehet, ha nagyon ver a szíved!
Mostanában többször is rendkívül hevesen ver a szíved? Néha még éjszaka is arra ébredsz, hogy szorít a mellkasod, és alig kapsz levegőt? Ha kivizsgáltak, és nem beteg a szíved, akkor más oka is lehet. Adunk pár tippet, hogyan szüntetheted meg a panaszokat!

Infark­tusnak azt a pillanatot nevezzük, amikor a beszűkült ér teljesen elzáródik, és a szívizomzatnak az elzáródáson túli része nem jut többé oxigénhez, minthogy a vér nem képes továbbáramolni. A szívinfarktus súlyossága attól függ, milyen nagy a véráramlástól elzárt szívterület. Az infarktus sohasem jelentkezik váratlanul. A figyelmeztető jelek közé tartoznak a szívtáji szúró érzések, a bal karba kisugárzó vállfájdalmak vagy az az érzés, hogy az embernek elszorul a torka. Más kérdés, hogy figyelemre méltatjuk-e egyáltalán ezeket a jelzéseket. Létezik „néma” infarktus is, amely szinte egyáltalán nem, vagy csupán enyhe panaszokat okoz, követ­kezésképp gyakran nem is veszünk róla tudomást.

Az infarktus káro­sítja a szívizomzatot, csökkenti a szív teljesítőképességét. Fontos tehát elkerülnünk mindazt, ami elősegíti az infarktus kialakulását: az elhízást, a zsíros, növényi rostokban szegény táplálkozást és a dohányzást. Ám meg kell tanulnunk megfelelően kezelni a lelki megterheléseket, így a dühöt, félelmet, izgatottságot, szorongást és türelmetlenséget.

Veszélyben a női szívek!
Ők azok, akik egyre többet vállalnak magukra. Nemcsak a háztartás ügyes bajos gondjait intézik, hanem számtalan stresszhatásnak vannak kitéve mind a munkahelyükön, mind otthon. Ezt a feszültséget pedig olyan „stresszölő” eszközökkel próbálják enyhíteni, például falánksággal vagy dohányzással, amely rövid távon segít, azonban hosszú távon tönkreteszi a szervezetüket.

Jól csak a szívével lát az ember

A szív az ember életének középpontja, hiszen ha megszűnik dobogni, életünk is véget ér. Míg élek, szakadatlanul ver a szívem, azaz én se állhatok meg, mert neki tovább kell haladnia. Ha valahol elakadok, a szívem nem tud többé zavartalanul dobogni. Pedig a gondolkodás túlhangsúlyozásakor, amikor is „fejnehéz” leszek, pontosan ez történik. Minél kevésbé a szívemből élek, és minél több gondolatot „pazarolok” a múltra vagy a jövőre, annál több energiát vonok el a szívemtől. Vagyis: szívinfarktus – belső gátlások miatt az élet képtelen zavar­talanul és szabadon áramolni; az értelem dominanciája; jobban oda kell figyelnünk a szívünkre.

Mit tehetünk?

● Bármilyen szívpanasz esetén meg kell kérdezni magunktól, vajon a szívünk szerint élünk-e, döntéseink meghozatalakor szívünk szavára is hallgatunk-e, vagy többnyire hideg fejjel határozunk. Hiszen a szívpanaszban benne rejlik a felhívás, hogy jobban odafigyeljünk a szívünkre, érzéseinkre, intuíciónkra és igazi lényünkre. Nem lenne szabad mindenhez csupán gondolkodásunkkal közelíteni, kizárólag a gondolkodás közegében élni. Mert a gondolkodás és a szeretet kölcsönösen gátolják egymást.

● Felvetődik az a kérdés is, vajon „jó szívvel viseltetünk-e önmagunk, érdekeink és igényeink iránt”, és végeredményben „mi nyomja a szívünket?”. Azt tanácsos kifejezésre kell juttatnunk, hogy ne nyomasszon többé.

● Szívünk szerint élni annyit jelent, mint szabad folyást engedni a dolgoknak, élni hagyni az életet, a lét könnyedségében létezni.

● Nem szabad mindenből gondot csinálnunk, mindenért fejtörést okozni magunknak, és megkísérelni, hogy mindig mindent tökéletesen végezzünk el, hiszen ha szívünk mélyéből élünk, akkor a cselekedetünk is helyes.

● Aki a szív útját járja, és igazi énjét éli, annak nincs többé szüksége külső megerősítésre. Az ember felismerte, megtalálta önmagát, és igazi lényét adja. Szereti és éli önnön lényét, életét többé nem a tudás (fej) irányítja, hanem szívének, léte középpontjának a bölcsessége. (Forrás: balaicza.hu)

Mozogj a szívedért!
Az uralkodó nézet és egészségügyi javallat szerint hetente legalább 150 perc mérsékelt intenzitású – például élénk tempójú gyaloglás -, vagy 20 perc nagyon intenzív mozgás szükséges az egészség megőrzéséhez. Ahhoz pedig, hogy valódi változások következzenek be az állóképességben vagy a megjelenésben, ennél jelentősen többre van szükség.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.