Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az osztrákoknál sem fenékig tejföl az élet

Egy közvélemény-kutatás szerint az osztrákok 53 százaléka véli úgy, hogy 2015-ben rosszabb Ausztriában élni, mint 2010-ben, és mindössze 5 százalékuk szerint érzékelhető javulás – derül ki a Der Standard című osztrák liberális lap hétfői számában közzétett felmérésből.

Kép: SXC

Az újság rámutatott, egy tavaly augusztusban készített, hasonló közvélemény-kutatás szerint a megkérdezetteknek még csupán 36 százaléka értékelte úgy, hogy az osztrák helyzet romlott az öt évvel korábbihoz képest, és 11 százalékuk érzékelt javulást. A Market piackutató cég által jegyzett idei közvélemény-kutatásból kiderül, hogy különösen a középiskolai végzettséggel rendelkező és az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) szimpatizáló választók látják negatívan az osztrák kilátásokat.

Nemzetközi összehasonlításban a megkérdezettek 31 százaléka vélte úgy, hogy Ausztriában jobb a helyzet, mint más EU-tagállamokban, és 26 százalékuk szerint rosszabb. A Der Standard megjegyezte, ebben a tekintetben is jelentősen romlottak a mutatók, ugyanis egy 2013 májusában készített felmérés szerint a válaszadóknak még 60 százaléka értékelte kedvezőbben az osztrák helyzetet, mint más EU-tagországokét.

A 400 választó megkérdezésével elvégzett közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 87 százaléka úgy ítélte meg, hogy az osztrák szövetségi kormány legsürgetőbb feladata a vállalkozások munkahelyteremtő képességének javítása és a jövedelemadó csökkentése. Emellett a válaszadók mintegy fele úgy vélte, a kabinetnek a választókat több népszavazás rendezésével jobban be kellene vonnia az ország ügyeibe.

A megkérdezettek 57 százaléka szerint mielőbb meg kellene oldani a menekültek igazságos elosztását az Európai Unión belül, és 49 százalékuk szerint vissza kellene szorítani a szélsőjobboldali hozzáállás terjedését. A jelenleg az osztrák kabinet napirendjén szereplő témák közül az osztrákokat legkevésbé a dohányzást a vendéglátó-ipari egységekben megtiltó törvényjavaslat vagy a pénztárgépekről szóló tervezet foglalkoztatja.

Burgenland – az osztrák borok bölcsője
Burgenland az osztrák bor bölcsője, egyben a világ egyik legősibb borrégiója. Napjainkra a különleges adottságokkal rendelkező vidék a borászatban alkalmazott technológia folyamatos fejlődésének köszönhetően olyan bortermelő területté vált, amely a minőségi osztrák borászat mércéje lett.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.