Én már hallottam, sőt valami hasonlót már nekem is mondtak. Bár az is lehet, hogy sose mondták ki, csak éppen éreztették velem, velünk.

Lehet, hogy éppen a meleg családi otthonban: - Hülye vagy te ehhez, édes fiam!

Vagy talán a párunk mondta egy óvatlan, dühös pillanatában: - Kevés vagy te nekem! Most látom, hogy egy nagy senkihez mentem hozzá!

Az is lehet, hogy éppen a kedvenc tanító nénink mondta: - Te az életben soha semmire nem fogod vinni, ebben biztos lehetsz!

Talán a főnök ordította éppen:- Maga nem ért ehhez, jobb, ha nem is szól bele! A munkája semmit nem ér...

Mit érzett? Dühöt, haragot, vagy éppen elhitte és beletörődött?

No ez a legrosszabb, amit tehet ilyenkor. Elhinni. Hagyni, hogy a földbe döngöljék, a sárba tapossák, a méltóságában megalázzák és még vissza sem szól. Akkor hiányában van egy olyan tulajdonságnak, melyet önbizalomnak hívnak.

Tudatlanul azt hisszük, hogy ezzel vagy rendelkezik valaki, vagy nem. Úgy fogadjuk el, mint elementáris tényt, irányításunktól független, szerencsés adottságot. Akinek van, annak kétségtelenül elősegíti az életben való érvényesülését, még akkor is, ha kevés tudással, de nagyobb hittel és akaraterővel végzi, amit csinál.

Ha pedig hiányában van, akkor csak egy szerencsétlen flótás, aki kisebbségérzettel küzd, és nem tudja saját értékeit jól "eladni".

 "Az önbizalom lényegében mágikus, teremtő, pozitív árama az emberi egyéniségnek"- írja Szepes Mária.

Hétköznapi értelemben  tehát nem más, mint a magunkban való hinni tudás képessége, értékeink felismerése és ezek megmutatása mások számára.

Sokan ebben látják a siker egyik titkát is.

Mai világunkban számos könyv és tréning próbálja különböző megközelítésekkel és módszerekkel megtanítani, hogyan lehet a kudarcokon, sikertelen próbálkozásokon, bosszantó emlékeken túlesni, és a képességeinkben való hitünket erősíteni.

Íme néhány jó tanács, ha éppen kicsi az "egója":

- Ne hagyjunk befejezetlenül semmiféle munkát, apró dolgot, járjunk minden feladat végére, még ha akadályokkal is kell szembenéznünk. Minden befejezett, véghez vitt "mű", az elégedettség érzésével tölt el, s ez tovább erősíti önbizalmunkat.

- Elsősorban magunknak bizonyítsunk, és ne másoknak akarjunk megfelelni. Mások szemében nem feltétlenül tűnik nagy eredménynek, ha lezárunk például egy kényes ügyet, vagy pótolunk egy elmaradt hiányosságot.

- Ne várjunk feltétlenül dicséretet és gratulációt olyan dolgok miatt, amelyek mások számára evidensek. A magunk lelkiismeretét nyugtassuk meg elsősorban.

- Vegyük fel a fonalat, fogjunk hozzá összebonyolódott ügyeink kibogozásához. Már maga az akció elindítása is erőtöbblethez, nyugalomhoz és egyensúlyhoz juttat bennünket.

- Minden társaságba és emberi kapcsolatba azzal a meggyőződéssel lépjünk be, hogy senki se kevesebb vagy több nálunk.

- Legyünk elég bátrak és kitartóak, semmiképp se hőköljünk vissza, ha a feladatot félelmetes arányúnak tartjuk. Ha véghez visszük, sikeres vizsgát tettünk önmagunk előtt, és újabb varázslatos erőt nyerünk a továbbiakhoz.

- Puszta külsőségek miatt sose vessünk meg, és ne értékeljünk túl másokat.(bennünket se fognak így értékelni).

- Ha olyan emberrel találjuk magunkat szembe, akitől eddig féltünk és hatalma miatt tartottunk, vegyük elő egyik legnagyobb fegyverünket: a humort. A nevetés ugyanis forradalom, a lázadás egyik formája. Enyhíti a félszegségünket, mert akin, és akivel nevetünk, attól többé nem félünk. Egy szintre kerülünk vele, és többé nem érzünk zavart a jelenlétében.

Ha a fentieket kipróbáljuk, nem  "szerencsétlenkedünk" tovább és "nyusziságunkat" is legyűrjük.

Legyünk tehát biztosak abban, hogy milyen képességekkel rendelkezünk, s melyek azok a tevékenységek, amelyekben a legjobbat alkothatjuk.

Mutassuk meg azt, amiben utánozhatatlanok és értékesek vagyunk. Sose legyünk kishitűek...