Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Babavárás magas vérnyomással

A magas vérnyomás nemcsak a kismama egészségét, de a magzat fejlődését is veszélyezteti. Időben beállított megfelelő gyógyszeres kezelés és a várandósság alatt alkalmazott helyes életvitel mellett azonban a kismama és a baba egészségi állapota is jelentősen javítható, a szövődmények kialakulása részben megelőzhető, illetve kialakulásuk ideje és súlyossága befolyásolható.

Vannak készítmények, amelyek kerülendők a terhesség alatt - Kép: sxc

A magas vérnyomás kezelése – akár a terhesség alatt jelentkezik először, akár a már ismert betegség mellett következik be  a fogantatás – jelentős szakmai odafigyelést igényel. Dr. Turi Zsuzsanna szülész-nőgyógyász, a Nőgyógyászati Központ problémás terhességek gondozására specializálódott orvosa elmondta, hogy a terhesség alatti magas vérnyomás azért is veszélyes, mert rontja a méhlepény vérellátását. Ezáltal kevesebb oxigén és tápanyag jut a magzathoz, a fejlődése így lemaradhat, a baba kisebb súllyal vagy oxigénhiányos szervkárosodással születhet. A magas vérnyomás következtében a méhlepény leválása is bekövetkezhet, ami az anyánál erős vérzést, véralvadási zavart okozhat; koraszülés, súlyos esetekben elhalás következhet be.

A magas vérnyomás másik igen súlyos következménye a terhesség 20. hete után kialakuló „terhességi mérgezés” - toxémia vagy preeclampsia néven is ismert - tünetegyüttes. A terhességi mérgezés fokozatosan alakul ki, legfontosabb tünete a terhességi magas vérnyomás és fehérjevizelés, amelyhez gyakran nagyfokú szöveti vizenyő is társul. A preeclampsia a kismamák 6–10 százalékánál fordul elő. A betegség kialakulása előtti napokban-hetekben már megjelennek a kezdeti tünetek, melyek észlelésekor haladéktalanul keressük fel kezelőorvosunkat. Állandó fejfájás, látászavarok, homályos látás, fényérzékenység, felső –  általában  gyomorszáj tájéki vagy jobboldali - hasi fájdalom és gyors, több mint heti 2-3 kilós súlygyarapodás, testszerte jelentkező „vizesedés” jelezhetik a betegséget.

Terhességi visszerek
A várandósság hónapjai alatt sok nő szembesül a dudorodó visszerekkel. A látvány esztétikailag zavaró, a visszerek azonban egészségügyi kockázatot is rejtenek. Mit kezdjünk velük?

A kockázatok csökkentése és a súlyos, életveszélyes szövődmények elkerülése érdekében fontos a vérnyomás normalizálása a terhesség alatt – figyelmeztet a Nőgyógyászati Központ orvosa. Bizonyos készítmények biztonságosnak tekinthetők, mások - mint például az angiotenzin-konvertáló enzim (ACE)-gátlók, angiotenzin-receptor-blokkolók (ARB-k) és a renin-inhibitorok - általában kerülendők a terhesség alatt.

Korábban már ismert és diagnosztizált magasvérnyomás-betegség esetén már a tervezett teherbeesés előtt fel kell keresni a kezelőorvost, hogy ha szükséges, a gyógyszereken időben módosíthassanak. Várandósság alatt kialakult magas vérnyomás esetén a legfontosabb mielőbb felismerni a betegséget. A rendszeres vérnyomásmérések emelkedő eredménye és a vizeletben fehérjeürítés megjelenése mellett szöveti vizenyő, jelentős hirtelen súlygyarapodás, gyomortáji fájdalom, fejfájás, látászavar - szemtünetek is felhívhatják a figyelmet a betegségre. Ha igazolódik a gyanú, hogy a panaszokat a megemelkedett vérnyomás okozza, idejében megkezdett kezeléssel a szövődmények csökkenthetők, kialakulásuk ideje késleltethető, ami a méhen belül fejlődő magzat számára is fontos.

3 gyakori fogprobléma a terhesség alatt
Sok kismama tart a terhesség alatti fogászati kezelésektől, de ezek a félelmek a mai eljárások tekintetében alaptalanok. Persze a megfelelő szájhigiénia fontos a mama és a baba egészsége szempontjából is.

Terhesség alatti magasvérnyomás-betegség esetén gyakori orvosi ellenőrzés szükséges a magzat méhen belüli és az anya állapotának követésére. Az anyánál rendszeres, napi többszöri vérnyomásmérés mellett (vérnyomásmérő monitor használata lehet szükséges a gyógyszerelés beállításához) vizelet- és vérvizsgálatok történnek hetente,vagy ennél sűrűbben is - az állapottól és eredményektől függően. Ultrahang (a magzat biofizikális profil- és méhen belüli keringésének vizsgálata) és magzati szívhangvizsgálatokkal rendszeresen ellenőrizni kell a magzat méhen belüli állapotát és fejlődését is.

A gyógyszeres kezelés egyénre szabott beállításán túl a kezelőorvos az életmódra vonatkozó tanácsokkal is segíti a kismamát. Jelentős túlsúly tovább ronthatja a tüneteket, így magas vérnyomás esetén fontos a helyes –  folyadékban, fehérjékben és vitaminokban gazdag, zsír- és fűszerszegény - étrend összeállítása, valamint a rendszeres testmozgás – mondja dr. Turi Zsuzsanna. Ezt úgyszintén mindenki részére, egyénre szabottan állítják be, hiszen a testsúlytól, panaszoktól, a kismama edzettségétől is függ, hogy milyen gyakorisággal, milyen típusú és intenzitású mozgást javasol az orvos.

Egyénre szabott, időben észlelt és megkezdett, jól beállított kezelés mellett terhességi magasvérnyomás betegség esetén is a terhesség időtartama meghoszabbítható , enyhébb esetekben a terhesség kiviselhető, a koraszülés gyakorisága csökkenthető. Amennyiben a terhesség előrehaladtával a tünetek súlyosbodása jelentkezne, az anya és a magzat állapotát figyelembe véve szükség lehet a szülés idő előtti, a kiírt időpontnál korábbi beindítására, a terhesség befejezésére. Súlyosabb esetekben, vagy nagyon hirtelen - mind anyai mind magzati - állapotromlás esetén gyors terhesség befejezés - császármetszés válhat indokolttá. Ennek elbírálása minden esetben a kezelő- ellátó orvos feladata. A gyógyszerek szedését a szülés után is folytatni kell, mivel az elváltozások a terhesség után nem azonnal rendeződnek, hanem hetek  illetve néhány hónap alatt. A kezelőorvos minden esetben olyan készítményt vagy készítmények kombinációját fogja  javasolni, amely(ek)  szoptatás alatt is biztonsággal alkalmazható(k).  Terhességi magas vérnyomás esetén a tünetek rendszerint a szülés követően néhány héttel rendeződnek, a vérnyomás a normál értékekre visszaáll és a gyógyszeres kezelés elhagyható. Ilyen esetekben azonban fontos a rendszeres utánkövetés és orvosi ellenőrzés, mivel  a terhességi magas vérnyomás hajlamosíthat a későbbi években szív- és érrendszeri betegségekre. (Forrás: www.nogyogyaszatikozpont.hu)


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.